Inamba hatol a félelem.
Bőröm alól árad, ömöl.
Már látom ott a lelkem,
Mely belőlem messze szökött...

Tavaszi világ, mért nincs már,
mi megvéd engem a fagy börtönéből?
Talán van még aki ellenáll,
Tél zárkájából kiáll, s a világ felől

Kiált, hogy a Nyár itt jár,
s nekem már nem kell a kín!
De a Halál itt vár,
S szenvedésemtől gerincem csak egy ív.

Nem segítenek a pirulák,
Az életet óvó forró tea, sál, meleg ölelés...
Ujjam már görcsbe áll,
S fagyás kéksége ím arcomon a dísz!

Nincs ki elás, vagy testemre vigyáz,
Létezésem nem mutatja nyom,
Mely mutatja az útját,
annak mi jegesen árt.

Kérlek rám már sose emlékezz
Rám, ki voltam,
Elmúltam.