Nem írom netnaplóm bejegyzésének címéül azt, hogy értelmes beszéd, mert ugyan a becstelen beszéd szinte sohasem értelmes (hazugságot, elhallgatást, mellébeszélést, köntörfalazást és más efféléket tartalmaz), de azért az értelmetlen, tévedésekkel, zavaros gondolatokkal teli beszéd még lehet, szándékát illetően, becsületes is.

Ha a társadalom keresztmetszetét elkészítenénk e szempontból, láthatnánk, hogy fent, a hatalom szintjén és körül, általában (igen kevés kivétellel) csak becstelen beszéddel, írással találkozunk, lejjebb viszont, a társadalom alsóbb rétegeinél, sok az emberek által hangoztatott szamárság, primitív, át nem gondolt, szájukba adott-erőltetett beszéd, nézet, ami rendszerint nem becstelen (a szándékot illetően), viszont a becsteleneknek van hasznuk belőle. Utóbbiért elsősorban a népbutítás felelős, de a világban (így Magyarországon is) nagyon sokan maguk is felelősek (valamilyen mértékben) saját alacsony szellemi színvonalukért.

Itt van például az Európai Unió és Magyarország viszonya. Azok, akik úgy vélik, hogy Magyarországnak több kára van az uniós tagságból, mint haszna, legyenek annyira gerincesek (becsületesek), hogy ezt a véleményüket értelmesen elmagyarázzák.

Először is: az Európai Unió társadalmi rendje a kapitalizmus, amelynek egyik lényeges (talán leglényegesebb) tulajdonsága a profitra való törekvés. Az, hogy az unió gazdaságilag (és más szempontból is) erősebb államainak vezető rétegei jobban tudják érdekeiket érvényesíteni, a kapitalista társadalmi rend LÉNYEGÉBŐL következik. Ezt nem tudták volna az 1989-es rendszerváltást, majd az Unióba való belépést elhatározó és végrehajtó magyar politikusok?

Nyilván nagyon is jól tudták. Ez még korántsem jelenti azt, hogy Magyarországot (a kapitalizmus lényegéből eredő törekvéseken túlmenően) támadnák az Európai Unióban. Az viszont magától értetődő, hogy az uniós tagságból eredő kötelezettségeket az unió országainak (így Magyarországnak is) be kell (kellene) tartania.

Ráfizet-e Magyarország anyagilag (pénzügyileg) az Európai Unióban levő tagságára?

Ezt minden parlamenti pártnak (ha így véli!) napilapjában (vagy más jelentősebb sajtótermékében), kellő figyelemfelhívással, igazolnia kellene: évről évre ennyit fizetett be Magyarország és ennyit kapott uniós támogatásként. Ha több tagdíjat fizetett volna, mint amennyi támogatást kapott, az még (egy bizonyos szintig) nem jelenti automatikusan azt, hogy az ország rosszul járt a tagsággal, mert egy közösséghez való tartozás más, pénzben is megbecsülhető eredményekkel is jár (a kiadások mellett, amelyeket szintén nem volna túl nehéz számba venni).

A számbeli tényekhez, persze, azt is meg kellene nézni, hogy kik voltak az európai uniós támogatások nyertesei a magyar társadalomban, és mire használták fel a kapott pénzt.

Nem kellene sajnálni erre egy különkiadást újságjaikból a parlamenti pártoknak, sem pártcsatornájuk e célra történő felhasználását (akár hatalmon vannak, akár ellenzékben, hiszen több mint húszéves időperiódusról van szó). Mindjárt világosabbá válna szélesebb körben, hogy Magyarországot valóban meg kell-e védeni az Európai Uniótól, - vagy inkább csak primitív szintű, szavazatvadász nacionalizmusról van-e szó, amelyik a történelemben annyiszor okozott már kárt, szenvedést, tragédiát Magyarországnak.

A felvett államkölcsön, az adósság-csapda emlegetése politikai előnyök megszerzésére, primitív módon, szintén (mint annyi minden más a mai közéletben) tisztességtelen.

Először is: egyrészt pénzkölcsön felvétele a hitelt kérő és hitelt nyújtó közös megállapodásán alapszik. Másrészt az értékeléshez alapvető fontossággal hozzátartozik: 1. melyek voltak a kölcsön felvételének okai egy adott időperiódusban, szükséges volt-e vagy nem, továbbá 2. mire történt a kölcsön felhasználása, és mint történt a felhasználás ellenőrzése.

Az elemzés, és lényegének tárgyilagos bemutatása azért is szükséges volna, mert mind a parlamenti pártok politikusai (hol hatalmon, hol ellenzékben), mind pedig a tömegek (a lakosság) igen hajlamos a feledékenységre, a szelektív visszaemlékezésre. E feledékenység a politikusoknál általában érdekeikhez igazodóan eljátszott, tehát nem igazi feledékenység.

Sok-sok példát hozhatnánk a nem tisztességes beszédre, írásra, magatartásra. Utóbbiak a társadalom szűk rétegét ugyan nagy előnyökhöz juttatják, de a lakosság többségének, az országnak okozott kár felbecsülhetetlen.

A becstelen beszéd, írás, félreinformálás, persze, mint annyi más elítélendő magatartás, csak tünet. A tünetek okait a betegségben lehet (és kellene) megtalálni. Sajnos, azok az alapos, példamutató szociológiai munkák, amelyek a két világháború közötti időszakban megszülettek, és rávilágítottak a hazai társadalmi valóság egy-egy területére (amely az egészet is jól tükrözte), manapság hiányoznak, - eluralkodott viszont a felszínesség, ferdítés, hazugság, a tények elferdítése, elhallgatása.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)