Kissé különös a cím, amit netnaplómba írtam, de mindjárt érthetőbb lesz, ha az utóbbi napok hírei közül előássuk az egyiket: Japánban - úgy tűnik: nagyon gondosan - megvizsgálták az atomreaktorok baleseti okait, körülményeit. Az okokat, meglepetésemre, nem csupán a pusztító tengeri szökőárban, és az emberi mulasztásokban találták meg, hanem egy nagyon-nagyon fontos területen is: a japán kultúrában. Nevezetesen abban, amit én inkább tovább élő hagyomány részének neveznék: a japán emberek - általában - túlzottan engedelmesen viselkednek a hatalommal szemben, kulturális örökségükbe beletartozik az is, hogy nem kérdőjelezik meg a hatóságok intézkedéseit, vagy a szükséges intézkedések elmaradását, még akkor sem, amikor pedig ilyen kritika esetleg az egész közösség érdekeit védené.

Japán történelmi múltja egészét illetően semmiképpen sem mondható erkölcsileg szépnek, - mint ahogyan a legtöbb országé sem, legyen az akár az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Németország, Olaszország, - vagy olyan kis ország, mint Magyarország. Egyetlen országot, népet sem helyes isteníteni, felelőtlenül dicsérgetni, - miközben érdemeit tárgyilagosan el kell ismerni.

Az igazi hazafi kritikus hazájával, népével szemben, annak múltját és jelenét tekintve egyaránt, mert javítani szeretne az ország állapotán, tekintetbe véve a többség érdekeit. A magyar irodalom klasszikusai majdnem mind így tettek, például Kölcsey, Petőfi, Ady, Juhász Gyula, József Attila és Móricz Zsigmond. Valójában alig tudták befolyásolni a társadalmi viszonyokat, a néptömegek helyzetét, de bátran kimondták az igazságot, ami saját korukban kevés népszerűséget és sok támadást, retorziót hozott nekik.

Amikor Kertész Ákos Kossuth-díjas író egyik írásában a magyarságot genetikailag alattvalónak nevezte, nem használt helyes kifejezést, és nem illesztette megállapítását a nemzetközi helyzetnek megfelelő keretbe (mert nem elfogadható olyan kerek-perec kijelentés sem, hogy a magyar rosszabb más népeknél!). (Már írtam erről Nyílt levél Kertész Ákos Kossuth díjas íróhoz címmel, az interneten megtalálható.)

Ám nagyon-nagyon fontos dolog kiérezhető volt Kertész Ákos írásából: elégedetlen a jelenlegi magyarországi helyzettel, az emberek magatartásával.

Utóbbival becsületesen gondolkodó magyar nem is lehet elégedett. Hangsúlyozom: aki gondolkodik, - és becsületesen.

Magyarország népe (mint általában a világ többi országának népe is) adós múltjának tárgyilagosságra törekvő megértésével, szemléletével, az elkövetett bűnök és hibák őszinte számbavételével. Ha pedig e tekintetben adós, akkor azt sem tudja értékelni, ami múltjában tényleg dicsőséges, elismerésre méltó.

A múlt tárgyilagos értékelése a mainál jobb, közösség-centrikusabb jelen egyik (csak egyik!) feltétele. Mit mondhat például a becsületesen gondolkodó arra, aki szerint Nyírő József szobrot érdemel, hivatalos elismerést, annak ellenére, hogy az író a nyilas rendszer utolsó lapjának szerkesztője volt, végsőkig kitartott Szálasi Ferenc mellett?

Az ilyen ember jelenünkben lehet ugyan szellemileg olyan alacsony szintű, hogy még egy ilyen egyszerű kérdésre sem tud erkölcsileg elfogadható feleletet adni, - de ez nem túl gyakori. Legtöbbször egészen másról van szó: egy társadalmi csoportnak, szűk rétegnek nagy hasznot hozó népbutításról. Mondjuk ki nyíltan: becstelenségről.

A tőkés társadalomban - millió jelét láthatjuk Magyarországon is a rendszerváltás óta! - nincs, nem is lehet szó igazi demokráciáról. A cenzúra is létezik, mert nem az jelenti a sajtószabadságot önmagában, hogy bizonyos kereteken belül ellentétes véleményeket is közölni lehet, ha valakinek van rá pénze, hanem a vélemények közlésének szélesebb körű lehetővé tétele.

A jelenleginél azonban jobb lehetne a helyzet Magyarországon a mai társadalmi rendszerben is (jó nem, csak jobb!), ha többen gondolkodnának és bátrabban. Anélkül, hogy túlértékelném a szépirodalom jelentőségét, meg kell jegyeznem: a mostani magyar irodalom is nagyon messze van ettől, és a szolgai hallgatás az, ami jellemző.

Az író, költő (éppúgy, mint bárki!), ha elhallgattatja saját lelkiismeretét, nem bírálja a rosszat, sőt, esetleg a jogos kritika elfojtásában segédkezik, nem hazafiasan viselkedik, hanem éppen ellenkezőleg.

Magyarországot természeti katasztrófaként szökőár nem fenyegeti, mint Japánt, - messze van a tengertől. Voltak és vannak azonban nála - átvitt értelemben - más pusztító szökőárak, amelyeknek mérhetetlenül káros hatása erősen érződik.

No és ki nem látja: ilyen közelgő új szökőár megint itt van, előttünk? Első hullámait már érezzük, nagyon is. Szaporodnak a jelek: a legveszedelmesebb most közeledik.

Aki kritikusan nézi a világot, benne hazáját, és feltárja a mai bűnöket, visszásságokat, becstelenségeket, - az viselkedik erkölcsösen, hazafihoz méltóan. Aki letagadja, rejtegeti, kicsinyíti a bűnöket és hibákat (önérdekből vagy olyan mértékű butaságból, amiért ő is felelős), szándékától függetlenül is kárt okoz Magyarországnak, - és a világnak is.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)