Június vége közeledik, már utolsó harmadában vagyunk. Nem bánnám, ha tovább maradna ez a hónap, mert a júliusba való átlépés után, tapasztalataim szerint, hamar lemorzsolódnak a nyári napok, akár az érett kukoricacső szemei az erős marok hatására.

A padon ülök, nem a labdarúgó mérkőzések kispadján, de átvitt értelemben mégis annak közeli rokonán, no és egyúttal kispadon azért is, mert a pad ülődeszkájának csak a fele van rajta, az is rögzítetlenül. Nem messze van jobb állapotú pad is, de az nincs árnyékban.

Mellettem park és kisebb fajta liget, de az erdő is közel, átmehetnék oda, akár gyalog, akár busszal. A parkban rajtam kívül nincsen senki emberfia vagy emberlánya, és a közeli ház kertjében is elhallgatott az utálatos fűnyíró gép. Így maradok, egyelőre.

Tulajdonképpen minden bokor, fa külön-külön is érdekes, elgondolom: ha egy hatalmas nagyító alá tennénk bármelyiket, megláthatnánk sok-sok lakóját, az apró élőlényeket. Kiderülne: egy kisebb bokor is valóságos palota.

Némileg kényelmetlen (de árnyékos) ülőhelyemmel szemben közepes méretű, de igen göthös, többszörösen meggörbült fenyőfa. Ezüstfenyő. Igen csúf karácsonyfa lenne belőle.

Megfigyeltem, hogy a fenyőfák majdnem az összes tobozukat a csúcsuk alatti ágakon tartják. Ez a fenyőfa is ott tartja, tobozai kicsik, nyamvadtak. Mi lehet a fenyők aránytalan toboz eloszlásának oka? Nem tudom.

A kis park füvét tegnap közmunkások lenyírták (a zaj elől idejében elmenekültem). Most a rövidre nyírt fűben jól táplált szarka keres és talál ezt-azt. Itt szokott sétálni, de egy másikkal együtt. Most egyedül van, de nem látom, hogy társa (élettársa?) után búslakodna. A lenyírás előtt a füves rész valószínűleg jobb terülj asztalka volt neki (több rovar bújhatott meg a fűben), most viszont könnyebben megtalálhatna ott egy elvesztett ezüstgyűrűt.

Az ágak mozognak, alig-alig, lustán, de néhány perc múlva kissé megélénkülnek. Meleg van, de, szerencsére, nem annyira, mint tegnap, legalábbis ezt gondolom. Hamarosan kiderül: nem jól gondolom, mert ugyanolyan döglesztő meleg van, mint tegnap. Még utóbbi gondolat sem a legjobb, mert egy idő után úgy tűnik: döglesztőbb. Milyen nehéz is a gondolkodás ebben a kutya forróságban!

Nem szeretem a döglesztő meleget. Nincs kifogásom az ellen, hogy a hőség elpusztítson, de akkor tegye ezt gyorsan, fájdalommentesen, egy költői álom folytatása képpen, - ha utóbbira nem képes, akkor meg hagyjon békén!

Tegnap írtam Alsheimer Tűz a pagodák felett című remek könyvéről (a vietnami háborúról szól), sőt, a strasbourgi bíróságnak a vörös csillag viselésével kapcsolatos perben született döntéséről is. Utóbbinál a magyar állam a pert jogerősen elveszítette, és most ki kell fizetnie valamivel több, mint egymillió forintot. Ha figyelembe veszem a három évig tartó jogi hercehurcát, akkor ez nem valami nagy kárpótlás a nyertes részére. Így mulat, dzsentriként, a Magyar Állam Úr, - de nem a saját, hanem mindenki pénzéből. No, még ha csak ilyen viszonylag olcsó csacska szórakozásai volnának, de, sajnos, jó néhány közpénzen való mulatozása horribilis összegekbe kerül!

A padom melletti hangyákat meg szoktam ajándékozni valamivel: picike sajtdarabkával, kenyérmorzsával, - de csak akkor, ha nem másznak fel rám. A tücsköket is megjutalmaznám, sőt, azokat gyakrabban, mert sohasem másznak fel rám. Megjegyzem azonban, hogy ebben a parkban muzsikálni sem szoktak (legalábbis napközben nem, estefelé pedig nem szoktam itt lenni). A bodobácsok, ezek a piros-fekete pajzsú címeres fickók is nagyon illedelmesek, még sohasem használták (szemben a hangyákkal) országútnak a lábamat, vagy más testrészemet.

John Steinbeck Nobel díjas író Csatangolások Charleyval c. könyvének újraolvasását sikerült befejeznem. Már nem emlékszem arra, hogy évtizedekkel ezelőtti olvasásakor mit gondoltam róla. Valószínűleg jót, mert Steinbecket szeretem, de most kissé kritikusabban tekintek az egyébként stílusában remek, és sok részletében pompás leírásokat, gondolatsorokat tartalmazó műre.

Wass Albert egyik könyvét is magammal hoztam (Magyar örökségünk, Kráter Műhely Egyesület kiadása, Pomáz, 2002). Nem kedvelem az olyan műveket, amelyek vegyes felvágottak, vagyis sokféle műfajt foglalnak magukba, - de nem tagadható: ilyenekre is szükség van. E kötet többek között az író saját önéletrajzát, novelláit és egyéb írásait, karcolatait, esszéit, valamint leveleit tartalmazza, természetesen csak válogatásban, mindezek közül néhányat.

Nem csupán a hőség játszott közre abban, hogy ma nem volt kedvem Wass Alberttel különösebben foglalkozni (az elmúlt hetekben több könyvéről írtam már). Önéletrajzából nem tetszett például az a mondata, hogy első regénye (Farkasverem) után fejéhez vágták a Baumgarten-díjat. Nyegleség ez, ha arra gondolunk, hogy József Attila egész életében nem kapta meg ezt a díjat. A Farkasverem nem rossz mű, de azért írói teljesítményén túlmenően minden bizonnyal egyéb - mondjuk ki: politikai - okok is közbejátszhattak abban, hogy Wass Albert megkapta ezt a rangos elismerést.

Novellái közül több is arra mutat: olvasmányos stílusa, mint más írásainál, hatásvadászattal, és az események elfogult szemléletével, a tárgyilagosság hiányosságaival párosul.

Kora délután migrációm visszafelé irányul, bármennyire szeretem a természetet. No, ez sem nagy út, néhány buszmegállónyi csupán.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)