Feltöltve: 2012-06-16 20:40:56
Megtekintve: 6075
Júniusi felhők
Az elmúlt hetek időjárása - valószínűleg Medárd napja utóhatásának is köszönhetően - különös hangulatot árasztott. Gyönyörű kék ég jelent meg, rajta óriási felhőkkel, amelyeknek egy-egy darabja lángolóan fehér, másik része viszont enyhén szürke volt a párától, de nem a sötét esőfelhőkhöz hasonlóan fenyegető, hanem csak játékosan ijesztgető. A felhők, esetleg órákon keresztül, tűnődtek: kihullassák-e a csapadékukat, - vagy mégsem? Így töprengenek ma is.
Nehezen írható le ez a költői égbolt. Szebb, mint a világhíres templomok mennyezetének freskói, annak ellenére, hogy azokon általában angyalok és más mennyei szereplők is vannak.
Ám nyugtalanító is az ilyen égbolt. Ennek oka talán elsősorban a hatalmas méretekben keresendő. Az ember kicsi, az ég, a nagy felhőkkel, óriási.
A természet felhőinél azonban sokkal ijesztőbbek a társadalom felhői. Azokból, akár lesz vihar, akár nem, sok rossz, baj tekint ránk, mármint azokra, akik nem gazdagok. Az ország lakosságának többsége pedig nem az. Ha erre gondolok, a csend is fenyegető, háború előtti csenddé válik.
Egy kis domb parkjában ülök a rozzant padon. Feleségem, ha kész az ebéd, rám szokott mobilozni, meg akkor is, ha valami fontos esemény történik. Nem ártana valami jó hír, sőt, az pompás volna. Persze, csak annyiban számíthatok erre, mint József Attila Holt vidék c. versének parasztjai:
Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
csövestül!
Mobilomba, ebbe kis mobil ólba, azonban nem téved be malac, azaz jó hír, de a hozzá tartozó, átvitt értelmű kukoricatábla sem igyekszik felém. Fülem is hiába tárom ki, abba sem szalad bele jó hír. Igaz, ma, legalábbis eddig, rossz sem tett ilyet..
Egy mérsékelten hosszú verset javítgatok (Titkokat mutat), de a javítás mellett még be is kell fejeznem. Rendszerint a befejezés a legnehezebb, mert kell valamiféle csattanó, még ha nem is csattan, de legalább elfogadhatóvá teszi, hogy a szerző miért hagyta abba a mű írását ott, ahol éppen abbahagyta.
Kis zöld koma kerül a papírlapra. Jó pofa, körülbelül 1 milliméter nagyságú, hártyás szárnya van. Óvatosan áthelyezem egy bokorra, ahol eltűnik.
Rájövök: elhamarkodott tett volt, elő kellett volna vennem a nagyítót, és jobban megnézegetnem. A koma nevét nem tudom, mint annyi hozzá hasonló mini méretű élőlényét sem, egy részükről annyit meg tudok állapítani, hogy rovar-e, pók-e, vagy mittudoménmicsoda-e? Bántani sohasem szoktam őket szándékosan, de azért olykor csúnyán nézek rájuk, mert nem tudom a nevüket. Tudatlanságomért őket szoktam felelőssé tenni. Kellenek a bűnbakok, mint.., de most ne térjünk rá a mindennapok valóságához vezető ösvényre!
Wass Albert egyik könyvét olvasom (Magukrahagyottak). Talán majd írok róla, nagyon gyengécske mű, bár szerzőjét a rendszerváltás után irodalmi bálványnak nevezték ki, e műnél arra gondolok: jobb lett volna előzetesen írónak kinevezni. Van azonban ennél jobb könyve is, a Farkasverem mindenképpen ilyen.
Wass Albert csacska művecskéjének olvasását abbahagyom, és áttérek egyik kedvenc íróm, a Nobel-díjas John Steinbeck Csatangolások Charleyval című könyvére. Olvastam már valamikor, de most ismét belekezdek. 1962-ben jelent meg először (az a magyar nyelvű kiadás, ami nálam van, 1974-ben). Steinbeck rendkívül érdekes észrevételeket közöl az akkori amerikai emberekről, tájakról, - de az őt kísérő francia uszkár kutya viselkedéséről is.
Feleségem telefonál: kész az ebéd. Negyedóra alatt otthon vagyok, ha a felhők elkezdenek sírni, - de, ha elfojtják bánatukat, akkor maradok még egy ideig.
Fehér kutya középkorú nőt vezet, póráz nélkül. Elmennek mellettem. A nő nem tudja, hogy köszönjön-e, de én sem tudom: kibökjek-e egy JÓ NAPOT!-ot? Mit követel a tapintat?
Végül úgy döntünk: nem vesszük egymást észre. A kutya azonban köszön a tekintetével. Fehérsége nem éri el a fenti felhőkét, mérete is alulmarad Steinbeck Charley nevű kutyájához képest, és nem is uszkár. Ám azért kedves kinézetű ebecske. Méltányolom a másságot, de ha francia uszkár lenne, akkor sem néznék rá görbe szemmel.
(2012)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Nehezen írható le ez a költői égbolt. Szebb, mint a világhíres templomok mennyezetének freskói, annak ellenére, hogy azokon általában angyalok és más mennyei szereplők is vannak.
Ám nyugtalanító is az ilyen égbolt. Ennek oka talán elsősorban a hatalmas méretekben keresendő. Az ember kicsi, az ég, a nagy felhőkkel, óriási.
A természet felhőinél azonban sokkal ijesztőbbek a társadalom felhői. Azokból, akár lesz vihar, akár nem, sok rossz, baj tekint ránk, mármint azokra, akik nem gazdagok. Az ország lakosságának többsége pedig nem az. Ha erre gondolok, a csend is fenyegető, háború előtti csenddé válik.
Egy kis domb parkjában ülök a rozzant padon. Feleségem, ha kész az ebéd, rám szokott mobilozni, meg akkor is, ha valami fontos esemény történik. Nem ártana valami jó hír, sőt, az pompás volna. Persze, csak annyiban számíthatok erre, mint József Attila Holt vidék c. versének parasztjai:
Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
csövestül!
Mobilomba, ebbe kis mobil ólba, azonban nem téved be malac, azaz jó hír, de a hozzá tartozó, átvitt értelmű kukoricatábla sem igyekszik felém. Fülem is hiába tárom ki, abba sem szalad bele jó hír. Igaz, ma, legalábbis eddig, rossz sem tett ilyet..
Egy mérsékelten hosszú verset javítgatok (Titkokat mutat), de a javítás mellett még be is kell fejeznem. Rendszerint a befejezés a legnehezebb, mert kell valamiféle csattanó, még ha nem is csattan, de legalább elfogadhatóvá teszi, hogy a szerző miért hagyta abba a mű írását ott, ahol éppen abbahagyta.
Kis zöld koma kerül a papírlapra. Jó pofa, körülbelül 1 milliméter nagyságú, hártyás szárnya van. Óvatosan áthelyezem egy bokorra, ahol eltűnik.
Rájövök: elhamarkodott tett volt, elő kellett volna vennem a nagyítót, és jobban megnézegetnem. A koma nevét nem tudom, mint annyi hozzá hasonló mini méretű élőlényét sem, egy részükről annyit meg tudok állapítani, hogy rovar-e, pók-e, vagy mittudoménmicsoda-e? Bántani sohasem szoktam őket szándékosan, de azért olykor csúnyán nézek rájuk, mert nem tudom a nevüket. Tudatlanságomért őket szoktam felelőssé tenni. Kellenek a bűnbakok, mint.., de most ne térjünk rá a mindennapok valóságához vezető ösvényre!
Wass Albert egyik könyvét olvasom (Magukrahagyottak). Talán majd írok róla, nagyon gyengécske mű, bár szerzőjét a rendszerváltás után irodalmi bálványnak nevezték ki, e műnél arra gondolok: jobb lett volna előzetesen írónak kinevezni. Van azonban ennél jobb könyve is, a Farkasverem mindenképpen ilyen.
Wass Albert csacska művecskéjének olvasását abbahagyom, és áttérek egyik kedvenc íróm, a Nobel-díjas John Steinbeck Csatangolások Charleyval című könyvére. Olvastam már valamikor, de most ismét belekezdek. 1962-ben jelent meg először (az a magyar nyelvű kiadás, ami nálam van, 1974-ben). Steinbeck rendkívül érdekes észrevételeket közöl az akkori amerikai emberekről, tájakról, - de az őt kísérő francia uszkár kutya viselkedéséről is.
Feleségem telefonál: kész az ebéd. Negyedóra alatt otthon vagyok, ha a felhők elkezdenek sírni, - de, ha elfojtják bánatukat, akkor maradok még egy ideig.
Fehér kutya középkorú nőt vezet, póráz nélkül. Elmennek mellettem. A nő nem tudja, hogy köszönjön-e, de én sem tudom: kibökjek-e egy JÓ NAPOT!-ot? Mit követel a tapintat?
Végül úgy döntünk: nem vesszük egymást észre. A kutya azonban köszön a tekintetével. Fehérsége nem éri el a fenti felhőkét, mérete is alulmarad Steinbeck Charley nevű kutyájához képest, és nem is uszkár. Ám azért kedves kinézetű ebecske. Méltányolom a másságot, de ha francia uszkár lenne, akkor sem néznék rá görbe szemmel.
(2012)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012-06-18 15:08:14
Kedves Bigiblue! A könyvek időnkénti átcsoportosítása, egy-egy adott időszakhoz igazodóan, igen fontos. Sajnos, én már nem fogom megérni azt, hogy könyveim rendesen elhelyezhessem, mert a rengeteget könyvet nem tudom mind a polcokon elhelyezni, nagyobb részüket be kellett zsúfolnom sok helyre, utóbbiak között igen nehezen (csak iszonyú kínnal) kinyitható szekrény is van, meg egy ágyneműtartó, amelyet vastag falap fed be, utóbbit még nagy erőlködéssel sem tudom felemelni.. Petőfi magyar nemesére viszont képtelen vagyok áttérni, még ha az megoldást is jelentene. Üdvözlettel: Miklós
2012-06-18 06:20:19
" Az ember kicsi, az ég, a nagy felhőkkel, óriási. " ..nagy utazás az életünk..köszönöm, hogy írásodban egy kis ideig veled utazhattam ! ..sok közös van gondolkodásunkban..:):) Éppen hetek óta a könyveimet rendezem, átcsoportosítom innen oda, onnan ide..és közben leporolom őket, természetesen..hatalmas művek vannak köztük, újraolvasandók !!