Wass Albert Elvész a nyom c. regénye 1952-ben született, a szerző emigrációjában. Az a kiadás, aminek alapján ezt a rövid ismertetést írom, a Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, gondozásában jelent meg, 2003-ban.

A világban általában megkülönböztetik a sikerkönyveket (bestsellereket), és a komolyabb irodalmi értéket képviselő műveket. Az előbbiek nem a valóság bemutatására törekednek (akár tényekre, akár kitalált történetre épülnek), viszont igyekeznek kiszolgálni a nagy tömegekre jellemző átlagos igényt szórakoztatással, érdekességekkel, olvasmányos stílussal, sokszor a valóság egyes részleteire is utalóan, illetve valóság-elemeknek a műbe való belekeverésével. A jó bestsellereknek bevált receptje van. A kétféle mű között nem mindig a siker a fő határvonal. Klasszikus mű is lehet a maga idejében nagyon kelendő, vagy akár később is (de ebbe nem számíthatjuk bele a kötelező iskolai olvasmányok elfogyott példányait, ahol a vásárlás többnyire nem önkéntes, hanem presszionált).

Pihenésül, kikapcsolódásul, szellemi lazításul a jó bestseller igen hasznos lehet (példaként említhetem P. G. Woodhouse több, ma is világszerte népszerű könyvét, vagy akár P. Howard (Rejtő Jenő) könyveit, ezeket én is igen szeretem ilyen célra).

Más esetekben azonban a bestseller szerzője felhasználja ugyan a valóság részleteit, de úgy, hogy magáról a valóságról hamis képet ad, akár lényeges dolgok elhallgatásával. Az ilyen mű szintén szórakoztató lehet, mégis veszélyes. Sok olvasó értékes alkotásnak gondolja, de ez a fajta bestseller már egyúttal - valamilyen mértékig - a szórakoztatás mellett a népbutítást is szolgálja.

Wass Albert fentebb említett könyve véleményem szerint az utóbbi értelemben bestseller.

A történet csodával kezdődik. Egy nemzetközi cserkésztáborból hat fiatal elköt egy csónakot, az ócska evező eltörik, és a csónak a vízesés felé sodródik velük. Biztosnak látszó haláluk azonban nem következik be, mert isteni csoda folytán a vízesés előtt megáll a csónak, anélkül, hogy bármi feltartóztatná. A gyermekeket kimentik, csak utána sodródik tovább, zuhan át a gáton az üres ladik.

Hiribi, az öreg halász, aki, mióta gyermekei meghaltak, nem hisz Istenben, látja mindezt, és hirtelen feltámad benne a gondolat: mégis van Isten, és Ő mentette meg a gyermekeket? Kísérletet végez egy másik csónakkal, beleül és sodortatja magát a vízzel. Kíváncsi rá: ha van Isten, akkor őt is megmenti? Zsoltárokat énekel, azon a ponton is, ahol a csónak a gyermekekkel megállt, és a parton állók az öreg halász viselkedéséből, arckifejezéséből úgy vélik: megtudta az igazságot, VAN ISTEN.

Hiribivel lezuhan ugyan a csónak és meghal, de a helybeli lelkész eltűnődik: az öreg halász már elvégezte kiszabott feladatát, azért nem mentette meg Isten (viszont az Isten létének bizonyítékával jutalmazta a halála előtti pillanatokban)?

Milyen rájuk váró feladat miatt mentette meg Isten a hat gyermeket? A lelkész (Baradlay Károly) gondosan feljegyzi egy füzetbe a gyermekek legfontosabb adatait. Később igyekszik nyomon követni sorsukat. Őt magát 1919-ben, amikor Erdély román megszállás alá kerül, a román hatóságok összeesküvés címén több lelkésztársával együtt letartóztatják, megkínozzák. Kiszabadulása után Amerikába kerül. Onnan azonban többször visszatér, már amerikai állampolgárként: az isteni csoda nyomát követi, és egyúttal szervezi a hat életút személyeinek találkozását. Az ő isten által kapott feladata, hogy összehozza a csoda során megmentetteket egy ponton a közös munkához, Amerikában.

A történet kerete, szerkezete akár egy klasszikussá váló műé is lehetne, akkor, persze, más, a valóság ábrázolására törekvő tartalommal kellene megtölteni. Utóbbihoz Wass Albertnél valószínűleg a tehetség is hiányzik, de talán az akarat még inkább.

A csodának tartott események kritikátlan kezelése a vallások egyik jellegzetessége. Olykor eltűnődöm: tényleg elhiszik az emberek ezeket a - sokszor igen nevetséges - képtelenségeket? Nyilván sokan elhiszik, - és talán nem kevesen, érdekből, ezt csupán színlelik (még ha ez az érdek esetleg csak annyi, hogy megmeneküljenek valamiféle kiközösítéstől). Mások viszont (egyéni érdeküket, és társadalmi osztályukét, rétegükét követve) ilyen csodák hirdetői, terjesztői (mint irodalmi köntösben Wass Albert is).

A hat gyermek életútja egy-egy külön fejezet a regényben. Mindegyik leírása érdekes, kalandos, egyes részleteket illetően még realista is, - de nem mentes a felszínességektől, hamisításoktól sem.

Jellegzetes példa erre A HERCEG című fejezet. Az egyik megmentett gyermek ugyanis Drágffy Gergely herceg. További életútján Wass Albert csupa dicsőítőt ír róla: végtelenül szorgalmas, kiváló gazdálkodó, szolgáival szemben szigorú, ugyanakkor igazságos, az élet többször is tönkreteszi munkájának eredményeit, ha egy lehetőség van rá, akkor mégis talpra áll, képes méltóságteljesen, főrangúhoz méltóan viselkedni a legnehezebb körülmények között is. Ilyenek voltak a magyar nagybirtokos főurak? Wass Albert, maga is gróf, nem tudná, hogy ennek mennyi tény, adat, dokumentum mond ellent? Ha nem tudná, akkor csak tévedne, ha tudja: meghamisítja az igazságot. Nyilván az utóbbiról van szó.

Másik példa az eddig említettekre A BANKÁR című fejezet. Pohrisch Gottfried zsidó, és zsidóként már iskoláskortól sok sérelem éri származása miatt. Ezeket a sérelmeket Wass Albert olykor még - részben talán a regényesség növelésére - el is túlozza, hiszen az már nem tűnik életszerűnek, hihetőnek, hogy a szegény görög földműves csupán azért nem hajlandó hozzáadni a lányát Gottfriedhez, aki mérhetetlenül gazdag, mert a kérő zsidó, és maga a lány is ezért utasítja vissza (miközben szerelemből adta neki oda magát előzőleg és Gottfriedtől ráadásul teherbe is esett).

Wass Albert nem foglalkozik a zsidókat ért sérelmek múltbeli gyökereivel, viszont igyekszik annyi rossz tulajdonságot belezsúfolni Gottfriedbe, amennyi csak belefér (ez szinte már burkolt antiszemitizmusként hat, annak ellenére, hogy a regény végén kiderül: Isten Gottfriednek is szánt fontos feladatot, a másik öt szereplő mellett, persze, homályban marad, hogy mit is, hiszen a regény címe utal arra: elvész a nyom.., - talán a zsidó adja majd a közös feladat megvalósításához a pénzt?).

Wass nyilván nem akar arra gondolni: a zsidók nagyon különbözőek (még ha minden populációban vannak is többé-kevésbé érvényesülő jellegzetességek). Sok zsidó harcolt nemes eszmékért, és áldozta fel értük az életét is. Ez a Wass Albert-féle vakság jelenünkben is sok olvasóra (és nem olvasóra) jellemző.

A regényben levő életutakból különösen érdekes az, ami A POLITIKUS című fejezetben van. A román Bursanu Jon politikus lesz. Wass kritikátlanul ír a román társadalom gazdagjairól, a jelentős földterülettel, nagy nyájjal rendelkező bojárokról (éppen úgy, mint a magyar nagybirtokosokról teszi ezt másutt). Bursanu Jon politikusként a román érdekeket védi, ügyesen vált át egyik politikai pártról a másikra, németbarát cikkei miatt az Antonescu kormány (a román fasiszta kormány, ezt a kifejezést Wass Albert, persze, nem használja) prefektussá nevezi ki. Wass Albert a lehetőségek keretein belül emberséges prefektusnak mutatja be Bursanu Jont, aki igyekszik megkímélni a háborúban a hatalma alá tartozó területen a román életeket. A háború fordulatánál még a németekkel való ellenállás óvatos formáját is megszervezi, majd a szovjet csapatok vörös zászlókkal való ünnepélyes fogadását. E nimbusznak is köszönhetően az új kormányban miniszteri tárcát kap. Ebben a fejezetben az egyik szereplő még addig a helyes gondolatig is eljut, hogy az ellentétek megoldása románok és magyarok között békés úton volna jó, az igazságra törekvően, mert a hazugságból gyűlölet lesz, a gyűlöletből pedig halál, pusztulás és szegénység. Ilyen megállapítások azonban a regény sodrásának csak olyan felbukkanó töredékei, részletei, amelyek nem vezetik tovább az olvasót helyes irányban. Már csak azért sem, mert a hazugság folytatódik: a szovjet csapatok viselkedését, az általuk hozott, illetve elősegített társadalmi változásokat Wass Albert nem tudja tárgyilagosan láttatni, leírni, azaz inkább nem is akarja. Akár az Átoksori kísértetek c. könyvénél, itt is lecsúszik egy primitív propagandisztikus szintre, a szovjet csapatokat ázsiai, vad hordaként emlegeti, de annak okait sem látja, illetve akarja meglátni, hogy miért lépett be annyi magyar, majd pedig román a kommunista pártba.

A regény két, viszonylag elfogadhatóan reális fejezete A KISPOLGÁR, valamint A TUDÓS. Az előző főszereplője prágai kiskereskedő, a cseh Vrana Brasil, aki német nőt vesz el feleségül. Ügyes kereskedő, egyre inkább gyarapodik, ebben a német megszállás is segíti, bár Vrana nem politizál, és úgy gondolja: neki semmi köze a háborúhoz. Az orosz megszállás eseményeit Wass Albert itt is a nála megszokott módon írja le, csupán rémségként. Ám a realitás is annyiban ott van, hogy Vrana egyik fia meggyőződésből lesz kommunistává, és kényszerből Vrana is belép a kommunista pártba, ahonnan később, mint osztályidegent, kizárják. A háború fordulataihoz tartozó időszakok valóságos, felszín mögötti képét azonban Wass Albert itt sem tárja fel.

Jobban sikerült fejezet A TUDÓS. Habicht professzor német egyetemi tanár, kutató. Tizenkét év megfeszített munkája után az atomenergia felszabadítására irányuló, a részleteket illetően titokban végzett kísérleteit siker koronázza. Amikor azonban kiderül: a hitleri hatalom háborús fegyver előállítására akarja felhasználni találmányát, inkább letagadja azt, hogy a kísérlet eredményes volt, és a további kutatásra sem hajlandó. A Gestapo letartóztatja, internálják, de a háború végeztével sem fordul sorsa jobbra, a hitleri propaganda a legtöbb németre még mindig erősen hat, a vereség ellenére is.

Az Amerikai Egyesült Államokból vissza-visszatérő nyugalmazott lelkésznek végül sikerül összehozni Isten hat kiválasztottját, és vonaton elindul velük, hogy
együtt hajóra szálljanak, Amerika felé. A vonatbaleset egyetlen halottja maga a lelkész. Elvégezte a feladatot, amit Isten rábízott, meghalhat. Mi az a nagy feladat, amiért Isten egykor megmentette a cserkésztábor hat fiatalját? Ezt nem tudni, elvész a nyom, Isten akaratának, csodájának nyoma..

Wass Albert e regénye irodalmi szempontból, ha az írótól a valóság bemutatását várjuk, vagy legalábbis a tárgyilagosságra való törekvést, nem nevezhető értékes alkotásnak. Ezzel szemben nem vitatható, hogy a regény ügyesen kigondolt kerete, sok apró részlete, amelyek gyakran a valóságnak is megfelelnek, jó, olvasmányos stílusa, a természet, a tájak festői leírása (utóbbi a szerző erőssége) méltán tették, teszik sikerkönyvvé (bestsellerré). A gondolkodó, a klasszikus írókat, költőket, a történelem valóságát, a társadalmi rendszereket ismerő olvasónak nem árthat, csak elszórakoztathatja, - de, tapasztalataim szerint, kevés ilyen olvasó van. Utóbbihoz hozzáteszem: sajnos.

(2012)