1.

Önfeledten újra rágyújtottam. Ez már a sokadik cigarettám volt, nem tartottam számon, hogy hányadik. Túlságosan sokadik.
Mélyen leszívtam, majd azzal a lendülettel kilehelltem:
-Befejezted?
N. már egy órája próbált a lelkemre beszélni. Fáradtan sóhajtott fel.
- Barátom vagy, T. Rossz látni, hogy mennyit iszol és...
- És mi? - fakadtam ki - Hogy egyedül? Hogy nincs kivel? Hogy ennyit érek?
N. döbbenten állt fel asztalunktól.
- Nem, T. Hogy ennyire hülye vagy.
Ezzel felhajtotta az utolsó kortyot poharából, s magára vette kabátját.
- Indulok haza. A. már vár...
Hirtelen behunyta szemét, s megcsóválta fejét. Érzékeny pontra tapintott rá. Valahol biztosan bántónak szánta ezt a kijelentését, de legszívesebben visszaszívta volna. Összeszorította ajkait, s bátortalanul vállon veregetett.
- Ne hagyj itt! Maradj Velem! Segíts! - kértem volna kétségbeesetten.
De nem tettem.
Szótlanul vált el. Szomorúan simogattam poharamat, majd felhajtottam maradék boromat. Idegesen elnyomtam cigimet, s kértem még egy kört. Körbenéztem. A kicsiny kis csoport, akikkel idefele megbarátkoztunk, láthatóan jól érezték magukat. Az italok, amit az Én számlámra kikértünk, már rég elfogytak. Felálltam, s számban újabb cigivel, kezemben borommal feléjük indultam.
- Na mi a Steiz? - kérdeztem vigyorogva.
Mindnél idősebb voltam, s talán csak ez, meg az előző ingyen pia miatt nem küldtek el azonnal a francba.
- Izé, szia... - jött zavarba az egyik lány.
- Csak elköszönni jöttem - hazudtam gyorsan.
Érezhetően csak felesleges teher lettem volna nekik. Jópofiskodtam egy percet, közben gyorsan megittam ami Nálam volt, aztán eldülöngéltem a pulthoz.
- Még egyet, T.? -kérdezte az aznapi pultos.
Valójában mindegy is, melyik volt az, mindegyik ismert már, mint a rossz pénzt.
- Nem, kösz. Tiplizek el - szóltam, s kipengettem egy jókora összeget. Hadd legyen jó borravalója! Ha már egyszer ilyen gyakori vendég lettem itt is...

2.

- Hogy vagy T. ?
N. ma különösen jó hangulatban volt. Sikeres vizsgák, meglepetés-szex A.- tól, ki tudja. Csak úgy sugárzott.
- Beszéljünk - mutattam a legközelebbi kocsmára.
- Rendben- egyezett bele, de már most láttam, nem tetszik neki az egész; bántja, hogy megint ugyanaz játszódik le, mint annyiszor máskor.
- Mit iszol? - kérdeztem belépve, de meg sem vártam amit mond.
A csapos Rám nézett, majd miután látta, hogy nem egyedül vagyok, kiadta az italokat.
- Csak óvatosan, T. -kért, s felírta a rendelést. Itt is volt annyi ismeretségem, hogy tudta, ráérek fizetni, mert mindig megadom amivel tartozom.
- Ne már... nem kellett volna- kezdett mentegetőzni N.
- Hagyd el, barátok vagyunk - legyintettem.
- Na ez az, T. Nem látod? Nem ettől lesznek barátaid, hogy bőkezűen osztogatsz! Lehet, hogy ezzel ellensúlyozod, hogy nem vagy könnyű eset, de ez inkább kényelmetlen, mint szívélyes. Szerintem- tette hozzá gyorsan.
Hosszú hallgatás. De Nekem minden hallgatás hosszú.
- Baj van? -kérdezte aggódva.
- Nincs, N. Sosincs baj. Csak találkozni akartam. Ez ennyire meglepő?
- Ne áltass, T.
Nem tudtam mit szólni. Rágyújtottam. Akartam volna beszélni arról, hogy nincs igazán más, akivel leülhettem volna. Hogy magányosan kelek fel és fekszem le. Hogy nincs senkim, akivel beszélhetnék. Hogy ha hazaérek, fuldoklom a csendtől, hogy csak a huzat simogat meg egyedül.
- Semmi nem változott, igazam van? -kérdezte italába kortyolva.
- Igazad van - bólintottam, s kerültem tekintetét, míg végül el nem búcsúztunk egymástól.