Kezemben Wass Albert Átoksori kísértetek című könyve (Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2003, második kiadás), amely 1964-ben jelent meg először, az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh gondozásában. A mű a szerző emigrációjában született. Nem foglalkozom a szerző életének bonyodalmaival, de még azzal sem, hogy mit várnak és miért az íróktól a társadalom különféle olvasói rétegei egy adott társadalmi rendben, valamint mit vár tőle a hatalom. Azt jelzem csak, hogy én mit várok az írótól, - bárkinek a könyvéről van is szó.

Mit is?

Talán sokat, mivel elsősorban igazságra, tárgyilagosságra való törekvést, az átlagosnál kissé magasabb szintű műveltséget, ami lehetőséget ad az írónak a lényeges és lényegtelen megkülönböztetésére, a társadalmi problémák gyökereinek megtalálására, segítséget ahhoz, hogy elkerülje a felszínességet. Mindazt, ami - nagyon sokszor - éppen ellentétes az író saját egyéni érdekeivel, azzal, amit a hatalom, illetve a hatalom által is befolyásolt olvasók elvárnak tőle.

A mű cselekménye nagyon dióhéjban: a magyar származású gyermek, Tom Hawkins, nagyapja kérésére, Amerikából visszatér Magyarországra. Nagyapja gróf, nagybirtokos (hatezer hold föld, tizenkét hold szőlő, hatalmas erdő, a grófot szolgáló vadőrrel). Átélik a második világháború fordulatainak borzalmait. Tom Hawkins Romániában, nagyapja halála után, megéri az 1956-os magyarországi eseményeket, és egy kis csapattal fegyveres harcra készül. Végül, mivel amerikai állampolgár, követsége segítségével amerikai hajón sikerül megszöknie Romániából, felesége és két gyermeke azonban ottmarad, fogságban.

Wass Albert, maga is gróf, főleg e szereplő szájába adja azokat az intelmeket, erkölcsi tanításokat, véleményeket, amelyeket közölni akar az olvasóval, illetve Tom Hawkins tapasztalatai révén akarja ugyanezeket az olvasóval elfogadtatni. Ebben a keretben, szerkezetben az Átoksori kísértetek pompás könyv lehetne.

A mű stílusa szép, cselekménye lendületes, és mivel Wass Albert maga is élte egy ideig a nagybirtokosok fényűző életét, egyes részleteiben meggyőző (fel is ismerhető a könyvből a szerző életének sok eseménye).

Mi viszont az, ami hamar meghozza az igényes olvasónak az első kiábrándulást?

Az a felszínesség, ahogyan Wass Albert lefesti a gróf és kastélya szolgáinak, valamint béreseinek, napszámosainak idillikus-patriarchális viszonyát. Nyilván voltak olyan nagybirtokosok is, akik az átlagosnál emberségesebben bántak cselédeikkel a huszadik század első felének Magyarországában, de az a helyzet, amit Wass Albert a Kerendy birtokon lefest, az nem egyszerűen írói tévedés, hanem tudatos hamisítás.

Ha eltekintek attól, hogy ez időszakban egy sor komoly szociológiai mű is foglalkozott a nagybirtokon élő cselédek, béresek, és a nagybirtokkal kapcsolatba kerülő parasztok helyzetével, akkor sem lehet elhinni, hogy gróf Kerendy Kálmán (a nagyapa), aki rendszeresen olvasott újságot, semmit sem érzékelt volna abból a magyar valóságból, amit egyébként jó néhány klasszikus író is bemutatott, és különösebb odafigyelés nélkül is sok minden jelzett. Ezzel már elkezdődik a figyelmes olvasó előtt a mű mondanivalóját illető hitelvesztés (Wass Albert szándékával ellentétben).

A regény és a benne levő felszínesség folytatódik az Átok-sor és lakóiknak leírásánál. Az érettségire a helybeli lelkész fia, Nagy Ferenc készíti fel Tom Hawkins, a gróf unokáját. Nagy Ferenc tehetséges, ezt a feladatát igen jól végzi el. A fiatalember, annak ellenére, hogy úr, barátkozik az Átok-sor lakóival, és magatartásából érződik: elítéli a társadalmi igazságtalanságokat. Egy alkalommal Tom Hawkinsnak is bemutatja az Átok-sort, néhány lakójával. A grófi nagyapa az Átok-sor lakóiról igen elítélően nyilatkozik Tomnak, szinte kizárólag az ott élő embereket hibáztatja helyzetükért. Az, hogy esetleg a társadalom a hibás, vagy az is hibás az Átoksor egyes lakóinak nehéz helyzetéért, elesettségéért, az benne (vagyis tulajdonképpen Wass Albertben) fel sem merül, megvetéssel beszél róluk.

Természetesen egy társadalomban gyakran az egyén maga is valamilyen mértékig felelős helyzetéért, sorsáért, ám a társadalom meglevő bűneit, hibáit nem látni egy bonyolultabb, összetettebb kérdésnél vagy vakság, - vagy pedig az igazság tudatos elhallgatása. Wass Albertnél csak az utóbbiról lehet szó (és őt, mint írót, egyéni sérelmei sem menthetik fel).

Nagy Ferencnél először úgy tűnik, mintha a szocializmus felé vonzódna, végül azonban, a regény későbbi cselekményeinél, már a nemzeti szocializmus (a nyilasok) hívei között találjuk.

Wass Albert, miközben minden alkalmat megragad a regényben, hogy a szocializmusról rosszakat írjon propagandaként, magáról az eszméről szinte semmit sem közöl.

Egyik felszínességből következik a másik: idillikus nagybirtok dicsőítése az akkori Magyarországon, utána meg a társadalmi renddel szemben álló szocializmus eszméjéről való semmit mondás, csak annak primitív átkozása. Ám ugyanez jelenik meg a regényben a nemzeti szocialista (szélsőjobboldali, nyilas) eszmét illetően is, ennek sem mutatja be jellegzetességeit, gyökereit. Egyébként a regényben (már Amerikában írta, emigrációban!) a nemzeti szocializmusról igen elítélően nyilatkozik, így az olvasó akár antifasisztának is hiheti őt (amit tárgyilagos életrajza nem tudom, hogy mennyiben igazol, ebben nem akarok döntőbíró lenni, de a történészek véleményében sem bízom, akik egy adott társadalmi rendszer kiszolgálói).

Az Átoksori kísértetekben a vidéki zsidóság összegyűjtése és haláltáborokba való szállítása úgy jelenik meg, mint derült égből a villámcsapás. Ez, mint részlet, a vidéki kisváros legtöbb lakójának meglepetését illetően reális ábrázolás is lehet, de az írónak, ha az igazságot kereste volna, ennél többet kellett volna megmutatnia a valóságból.

A Tom Hawkins melletti másik főszereplő, a földbirtokos nagypapa végtelen bizakodása a hazai társadalmi rendszerben, a történelmi Magyarország józanságában, erkölcsi erejében, naiv optimizmusa nem tűnik hitelesnek.

A történelmi háttér egyébként majdnem minden vonatkozásában igen gyatrán jelenik meg Wass Albert könyvében. Sehol sem találtam utalást például arra, hogy a Magyarország üzent hadat a Szovjetuniónak, és nem fordítva (e pontot illetően Horthy Miklós emigrációban írt könyve az igazat tartalmazza).

A második világháború eseményei vitathatatlanul sok szenvedést hoztak Európa népeinek (köztük magyarnak és románnak egyaránt). A románokról ez a regény többnyire hallgat, csak a kommunistákat átkozza kivétel nélkül, akár magyarok, akár románok. Vitathatatlan, hogy az ellentétes, egymással szemben álló társadalmi erők harca sok kegyetlenséget szült (ha tárgyilagosak vagyunk: részben elkerülhetetlenül, részben elkerülhetően), de a kalandregények szintjére egyre inkább lesüllyedő műben e küzdelmek igazi mozgató rugóiról, jellegzetességeiről keveset tudunk meg, szinte semmit. A gyűlölet annyira elhomályosítja Wass Albert tisztánlátását (amely nyilván előzőleg sem volt olyan nagyon tiszta), hogy a bevonuló szovjet csapatokat mint ázsiai, vad hordákat emlegeti.

Eszébe sem jut, hogy a magyar csapatok sem udvariaskodtak a lakossággal a németek által elfoglalt területeken, a front mögötti hátországban, és talán, ha a zsidó munkaszolgálatosok többé-kevésbé dokumentált sorsára, a velük való bánásmódra gondolunk, akkor is több elmarasztalni valót kellene megemlítenie. A szovjet csapatok, amikor Magyarország földjére léptek, a nekik hadat üzent ellenséget üldözték, tagjaiknak sok szenvedésben, tragédiában volt része, és bármikor számíthattak halálukra. A kép, amelyet Wass Albert a szovjet csapatokról, mint ázsiai, vad hordákról fest, egyoldalú és igazságtalan. A szerzőnek ezt emigrációjában, az 1960-as években, amikor könyvét megírta, tudnia kellett. Nyilván elvárták tőle Amerikában a legprimitívebb kommunista ellenességet, és ennek tett eleget könyvében, de az ilyen magatartás erkölcsileg erősen kifogásolható. A Magyarországot megszálló szovjet csapatok katonái megerőszakoltak lányokat, asszonyokat, ez igaz, de ugyanakkor a szovjet tisztek, parancsnokok nem egyszer azonnal kivégeztették, esetleg saját kezűleg lőtték le az ilyen katonát. (Itt csak két ismert műre teszek utalást, amelyben ez benne van: Polcz Alaine Asszony a fronton c. őszinte visszaemlékezéseire, valamint Ungváry Krisztián történész Budapest ostroma c. könyvére, de más forrásokat is említhetnék.)

Minden könyvben van valami érték, ha más nem: dokumentum arra, hogy szerzője miként gondolkodott egy korban. Az Átoksori kísértetek azonban a tárgyilagosság, az írótól elvárható igazságra való törekvés szempontjából értéktelen alkotás , - és ez a mű olvasottságától, valamint szerzőjének a hatalom által való felmagasztalásától függetlenül így van.

Egy aprócska részlet (a természet, a tájak, az erdő szép leírása mellett) azonban igen felkeltette érdeklődésem. A mű vége felé az egyik szereplő azt állítja, hogy a paprikagombát a tapasztalt róka a lábához dörzsöli, mert tudja: akkor a kutyák elvesztik a szagot, nem tudják követni a nyomát. Így van-e? Wass Albert mezőgazdász diplomája mellett két másik oklevelet is szerzett, az egyiket vadgazdálkodásból. Így lehet, hogy igaza van, az interneten azonban csak azt találtam meg, hogy a paprikagomba valóban létezik. (Fekete István is írt egyik elbeszélésében egy hihetetlenül ravasz rókáról: a gazdája megkötötte és nyakörvet tett rá, de a róka utóbbit éjjelente lemesterkedte magáról, elment tyúkot lopni, majd, hogy ne kerüljön gyanúba, a tyúklopás után visszadugta a fejét a nyakörvbe).

Egyébként Wass Albert Farkasverem első könyve, az Átoksori kísértetekkel összehasonlítva, sokkal jobb alkotás. Ennek okát abban látom, hogy a Farkasveremben arról írt, amit valóban ismert, a birtokos urak életéről a Romániához csatolt területeken, és sokkal több e műben a természetre, tájakra vonatkozó rész is. A Farkasveremben nincs nyílt románellenesség (legfeljebb csak finoman, burkolt formában fejezi ki a román hatalom iránti ellenszenvét, ez az óvatosság érthető, hiszen 1934-ben írta, Romániában). Utóbbi könyvével vált ismert szerzővé, 1940-ben megkapta a Baumgarten-díjat is.

(2012)