Egy vitát hallgattam ma az egyik televíziós csatornán. Néhány igazságot kimondtak, de az egyébként képzett résztvevők, úgy vélem, hogy tudatosan, megálltak a vitában egy bizonyos határon, azt már nem merték túllépni. Akár más ilyen fórumoknál napjainkban, szinte mindig.

A Horthy-kultuszról volt szó, de kissé felszínesen. Senkit sem kell feketébbre festeni, mint amilyen a tárgyilagosságra törekvő megítélés szerint volt, még az ördögöt sem, ez igaz. Tulajdonképpen azonban a Horthy-kultuszban nem Horthy személye az igazán lényeges, hanem az a társadalmi rend, amelyik akkor - korántsem általa, még ha ő vált is e korszak jelképévé - megvalósult. Egyetértek Madách véleményével, hogy nem a kakas szavára kezd virradni, hanem a kakas kiállt, mert virrad (Az ember tragédiája c. művében), miközben az is igaz: a vezető személyes tulajdonságait sem szabad negligálni. Akkor sem, ha valójában minden Vezér mögött ott vannak az őt támogató társadalmi rétegek, amelyek érdekében a Vezér valóban cselekszik, - és más rétegek is, sokszor hatalmas tömegek, amelyekkel el tudja hitetni: az ő érdekükben is cselekszik. A virradás mellett az alkony, a sötétedés sem egy, vagy néhány személy bűne, vétke, felelőssége, még ha az átlagosnál nagyobb része, részük is van mindezekben. A vezér, vezérek és a tömegek kapcsolatáról majd máskor írok még, e tekintetben a tömegek szellemi színvonala, magatartása is gondosan megvizsgálandó. A tárgyilagosságra törekvés alapvetően fontos. A jogi értékelés nyilvánvalóan sokszor nem azonos az erkölcsi megítéléssel, de mindkettőre szükség van.

Az nyilvánvaló, a vita egyik résztvevője említette is, hogy a Horthy-kultusz nem euro konform. Véleményem szerint azonban csak részben nem, mivel az Európai Unió országainak társadalmi rendje: kapitalista (tőkés) társadalmi rend. A Horthy-korszak idején is ez uralkodott Európában (bár egyes országokban a magyarnál némileg kedvezőbb változatban). Bármennyire különbözik is a két történelmi időszak, a hasonlóságok is nyilvánvalóak. Európa ugyan, tagadhatatlanul, jelentősen változott a második világháború óta, de sok minden változatlan, vagy felismerhető benne a múlt öröksége. Úgyszólván majdnem minden parlamenti párt Európában (és a világban) a kapitalizmus pártja, - ezt sok-sok értékelésnél célszerű volna kiinduló pontul választani

A kapitalista társadalmi rend nyilván nem használhatja fel a szocializmus eszméjét (az eszme során bekövetkezett bűnöket előszeretettel emlegeti, teátrálisan, eredményeit nem, a Kádár-korszak tárgyilagos megítélésére sem vállalkozhat, - utóbbi nem érdeke). A Horthy-korszak jobboldali eszméit, ahol lehet, azonban igyekszik érvényesíteni, esetleg módosított formában, és ezzel szembe kerül mindazokkal, akik e korszak bűneit, társadalmi normáit, erkölcsi színvonalát erősen bírálták a XX. század első felében, így nem csupán József Attila eszmeiségével, tanításaival, hanem majdnem az összes hazai klasszikus munkásságával, törekvéseivel. A Horthy-korszak eszmeiségének, tetteinek tárgyilagos megítélése sem érdeke a kapitalista társadalmi rendnek, Magyarországon különösen nem, hiszen a keresztény-nemzeti kurzus tele van olyan bűnökkel, erkölcsileg elítélendő szégyenekkel, amelyek, ha fel is nőtt a rendszerváltás körüli idő óta egy erre vonatkozó ismereteit illetően szegény, tudatlan, becsületes gondolkodásra jelenleg kevéssé képes fiatal nemzedék, azért ezek a tettek nem éppen alkalmasak kirakatba tevésre. Zsidó állampolgárait az akkori Magyarország tulajdonképpen eladta a hitleri hatalomnak, és ez akkor is igaz, ha a gettókba kényszerített budapesti zsidóságot Horthy (bizonyos háttér okok miatt) végül megmentette (amiért a zsidók egy része később, a már száműzetésbe kényszerült Horthy-családot, amint olvastam, anyagilag segítette).

A televíziós vita egyik résztvevője kijelentette: nincs Horthy-kultusz Magyarországon, csak helyi civil szervezetek, önkormányzatok állítgatnak szobrot, emléktáblát a volt kormányzónak. Szerintem óvatosabban kell fogalmazni. A híradások szerint már a rendszerváltás utáni első miniszterelnöknek erős nosztalgiája volt a Horthy-korszak iránt, és számos jel mutatja (még a tényekről való hallgatás és elhallgattatás is ezek közé tartozik): ez a kultusz, ha teljes egészében a fentebb említettek miatt nem is bontakozott ki Magyarországon, felerősödött. Érthető. A XX. század első felének jobboldali áramlata van hatalmon, ennek pedig kell egy számára megszépített, szalonképessé tett huszadik századi történelmi múlt, e megszépítéshez pedig minden lehetséges eszközt felhasznál. Az igazságról kell elhitetnie: hazugság. Olykor primitíven teszi ezt, máskor némi furfanggal. No és egy-egy Horthy-szoborral, utcanév táblával a média azért is bőven foglalkozik, hogy a figyelmet elterelje más, fontosabb kérdésekről.

Miért annyira fontosak a társadalmi eszmék? Nem mindegy X. vagy Y. városka lakói számára, hogy főterükön Horthy neve áll, vagy más múltbeli közéleti személyiségé?

Nem mindegy, mert mindennapi életük, jövedelmük, körülményeik - közvetve bár - erősen függnek az uralkodó eszmétől.

A kapitalista társadalmi rend - sokan tudják azok közül is, akik csoportérdekből egészen mást hirdetnek - nem közösség-centrikus. Társadalmi igazságtalanságokat teremt, előnyben részesít egyes (sokszor szűk) társadalmi rétegeket. Megnyilvánul ez a jövedelmi különbségekben is, egy bizonyos, viszonylag magas jövedelmi színvonalnál a nagy egyenlőtlenségek károsan hatnak többek között a lakosság egészségi állapotára is. Így van ez Magyarország esetében, de egy gazdag ország, az USA is példa erre.

Az eszme, - és itt mutatkozik meg összefüggése a mindennapokkal - védőpajzs annak a társadalmi rétegnek, csoportnak, amelyik igazságtalanul sokat markol a közjavakból, más rétegek nyilvánvaló kárára. Persze, az igazságtalanságokra mindig születik hamis magyarázat, szónoki fogás, ötlet a tömegek orruknál fogva vezetéséhez. Az eszme segít leplezni a lopást a társadalomban, amelyik erkölcsileg akkor is az, ha esetleg jogilag azért nem, mert az érdekcsoport képviselői által hozott törvények szentesítik. Nem új jelenség ez a történelemben, nagyon is régi.

A szépirodalom társadalmi hatása a rendszerváltás óta erősen lecsökkent (miközben a távolabbi múltban is ritkán volt igazán jelentős). Utóbbinak több oka van, de tényként megállapítható: nem csak irodalmi jelentőségében, hanem becsületes törekvéseit illetően is alig-alig van olyan tollforgató, aki a mai magyar társadalmat világosan akarná látni, és becsületesen írna róla. Ilyen írástudók nélkül azonban értékes irodalom nem létezhet, - költészet meg különösképpen nem, mert az igazságra, az összefüggések tisztán látására, az őszinteségre a vers még a prózánál is sokkal érzékenyebb.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)