Az esőben három nyúl lapult meg a tölgyfa alatt: nagy, kicsit kisebb, meg a legkisebb. Nyúlpapa, nyúlmama, meg a gyerekük.

Így szólt a nyuszi papa:
- Megvéd minket ez az esernyőfa. Egy-két pitty-pötty ugyan eléri a füleimet, bundámat, de az semmi.

A nyúlmama csodálkozott:
- Mitől esernyő ez a fa? Mit jelent az, hogy esernyő?

- Az esernyő olyan gombaféle, amit az urak a fejük fölé tartanak, ha fentről csepereg, szitál, csorog, vagy zuhog a víz - válaszolta a férje.

- Ó, te mennyi mindent tudsz! - ámult a nyúlfeleség. No és kik az urak?

- Az urak azok, akiknél puska van, vagy esernyő, díszes bőrtarisznya, esetleg szemhosszabbító - oktatta a nyuszi papa feleségét.

A szemhosszabbító felkeltette a nyúlgyerek figyelmét:
- Szemhosszabbító? Az mire való? Én is szeretnék szemhosszabbítót!

- Te nem kaphatsz ilyet, Lapuljmeglevelecske! - mondta a papája. Az urak azért hosszabbítják meg a szemüket az eléje tett csővel, hogy megláthassák a rókát, - vagy, sajnos, bennünket, nyulakat. Ha meglátnak minket, akkor ott a baj. Leveszik a hátukról a puskát, - és BUMM!

- Én láttam egyet, akinél nem puska volt, hanem valamiféle fura szerkezet. Rám irányította, de nem adott ki BUMMOT! Az mit csinált? - kérdezte férjét a nyuszi mama.

- Nem tudom - vallotta be a férje. Talán csak meg akart ijeszteni..

A tölgyfán pöttöm madárka jelent meg, a fakusz. Körbe-körbe járt a törzsön, és itt-ott valamit felcsippentett.

A nyuszi gyerek megkérdezte:
- Miért mászkál a tölgyfán ez a madárka? Miért nem repül a bogarak után, mint a fecske? Nem tud repülni?

- Tud repülni, de neki főleg a fa adja az élelmet, úgy, mint nekünk meg a fűben gazdag föld - világosította fel a papája. Kiszedegeti a fa kérge alól a megbújt parányi hatlábúakat. A madár, ha kinyitja a csőrét, akkor vagy ennivalót fog magának, - vagy hangoskodik! Az előbbit jól teszi, az utóbbit nem. A csend elrejt..

- Jó ennek a madárnak! - sóhajtott fel Lapuljmeglevelecske. A fa megvédi az esőtől, ennivalót ad neki, - no és a fára nem tud felmászni a róka. Az urak sem ijesztenek rá, hogy BUMM!

A fakusz váratlanul megszólalt:
- A róka nem tud utánam jönni a fára, de a kígyó igen. Előfordult, hogy kifosztotta a fészkem, felfalta a fiókáim.

A nyuszi mama szomorúan nézett fel a fára:
- Mindenkinek van ellensége, te kis fán ugrabugráló! Nekünk öt gyermekünk volt, de csak ez az egy maradt, Lapuljmeglevelecske. Hármat elvitt a róka, egyet meg az a nyuszit rabló nagy madár.

- Lapuljmeglevelecske azonban már megtanulta a fűfaló fülesek törvényét! - tette hozzá a nyuszi papa. Így hangzik:
Lapulj, nézz szét, földön, égen! Más is lapul, jön, száll éppen? Ki az a más? Nem veszélyes? Nem nyuszi húsára éhes? Veszélyes? A füles lapul. Észrevették? Fut, mint a nyúl!

- Kitaláltam egy kis makogni valót! - dicsekedett a nyúlgyerek.
Ernyő, ess, ess, mak, - de csak uraknak! Eső, ne ess, hadd: nyulak szaladnak!

- Ó, te kis ügyes makogócskám! - dicsérte csemetéjét a nyúlmama.

A nyuszi papa azonban szigorúan szólt rá mindkettőjükre:
- Aki a saját makogására figyel, az nem könnyen veszi észre a rókát, vagy a levegőben suhogó szárnyú kegyetlen karmost. Otthon, az üregünk mélyén, csinálhatsz makogni valót, de itt nem! Ilyesmire te se biztasd őt, mamóka!

A nyúlmama erre behúzta fülét-farkát? A füleit igen, de gombfarkát már nem tudta, az így is nagyon rövidecske volt.

Az eső elállt, a nap kisütött, a szivárványhíd felragyogott, a három nyúl elbúcsúzott a fakusztól, és kitekintett a fa alól. Előbb a nyuszi papa nézett szét, utána a felesége, majd végül a nyuszi gyerek. Ismert veszély nem volt a láthatáron, - az ismeretlen veszély, ha volt is, nagyon elrejtőzött, vagy másutt járt éppen.

- A csigák eszik lapuleveleket - bökött orrával a kanyargós házúak felé Lapuljameglevelecske.

- Hadd egyék! - mondta a mamája. Pompásan zöld a fű. Jut is, marad is nekünk, elegendő.

(2012)