Ne sajnálj engem,
Nem így születtem.
Most, csak figyelj rám,
és hallgass meg csendben.
Fáj ez az Élet,
Melletted élek, s érzek.
Szeretek, kiáltok, ordítok.
Viselj el engem akkor is, ha
kínom látni már nem bírod.
Csak beteg vagyok.
Most még, nem halott.
Engedd, hogy szeressek,
ugyan úgy szemedbe nevessek,
mint mikor szerelmed vagyok.
Figyelj rám, s hozzám beszélj,
nem megyek még el tőled, ne félj!
Markollak kezemmel-lelkemmel
Vágyom szív-szerelemmel
Az éledő reményt..
Gyógyíts hiteddel, szavaddal,
Szólíts szíveddel, s marasztalj
Ne menjek által még a folyón
Velem élnél még e föld-golyón..

Soha nem láttam Őt sírni,
Pedig a fájdalmat nehéz volt kibírni
Mindig nevetett, s féltett, biztatott,
ha rossz pillanatomban, hitem elhagyott..
Nem hagylak el, ne csüggedj, ne félj,
Hitem meggyógyít, s társa a Remény.
Szavai között, az értelmet kerestem,
az igazat, a valódit. Mit érez,
mert el kell mennie.
Az ész, soha nem lódít.
Könnyeit belül elsírta értünk, tudom.
Mi itt maradtunk, Ő végigment az úton.