Volt egyszer egy gyertya. Formás, illatos, zöld.
Éjjel-nappal arról álmodozott, hogy egy napon majd őt is lángra lobbantja valaki. Szeretett volna égni, meleget adni, lángjával fényesen világítani. Amikor közeledett feléje egy kéz, mindig életre kelt benne a remény... Mindig azt hitte, hogy most, na most... talán most...majd őt választja valaki.
Csak várakozott, ábrándozott csendesen. Teltek múltak a napok, a hetek, de észre sem vették. Karácsonykor a piros gyertyáért nyúltak, keresztelőn fehér gyertyát gyújtottak, romantikus randevúra pedig többnyire a rózsaszínt választották.
Talán azért mellőzték, mert az ünnepnapokhoz nem volt elég különleges, szertartásokhoz nem volt elég egyszerű, komoly alkalmakhoz nem volt elég elegáns, csillogó partikhoz pedig nem volt elég giccses... hétköznap pedig az emberek nem gyújtanak gyertyát.
Egy este óriási vihar kerekedett. Dörgött az ég, csapkodtak a villámok, az eső pedig eleredt, és esett szüntelen.
És abban a percben érezte hogy végre eljött az ő ideje... Sötétség borult a házra... az emberek pedig elkezdtek gyertya után kutatni...
Megtalálták...Meggyújtották... A kis zöld gyertya először csak pislákolt, majd hamar erőre kapott és boldogan égett. Büszkén világított, végre ő is jónak és értékesnek érezte magát és ez végtelen örömmel töltötte el. Aprócska lángja beragyogta a szobát, fénye megnyugtatta a gyerekeket, és biztonságot sugárzott a köréje gyűlteknek. Szerette az egész világot.
Az emberek hallgatták az ég morajlását, szótlanul bámulták a falon táncoló árnyakat, majd a gyertya fényénél beszédbe elegyedtek. Történeteket meséltek egymásnak régi viharokról, fiatalkori bálokról, régi szeretőkről, romantikus szerelmekről, meghitt estékről... Az arcok kipirultak, az aprócska szemek lecsukódtak, hol jóízű nevetés hallatszott, hol pedig az édes-bús emlékezés könnyei csorogtak végig az arcokon.
A gyertya sugárzott a boldogságtól. Tudta, hogy percei meg vannak számlálva, de nem bánta. Megnyugvás járta át lelkét, elégedettséget érzett, és mérhetetlen örömmel töltötte el hogy beteljesedett a sorsa. Szilárd viasza pedig a meghatottságtól könnyekké változott.