A tavasz olykor átkacsint
fény aranykarikán,
s egy lány nevet, ég-kékszemű:
talán, talán, talán..

A tavasz olykor úgy kilép!
Hegyekhez út vezet.
Nevet egy lány, kék-égszemű:
lehet, lehet, lehet..

A tavasz daltükörbe néz.
Felölt fehér ruhát.
Kék szem ígér, és tánc ígér,
s tágas virágvilág..

A tavasz jön, fatörzsre ül.
Árnyak meséje lent,
s látnak fent kéklő lányszemek
kinyíló végtelent.

Tűnődő vers, - már bölcs, öreg -
szívével szívbe lát.
Búcsú ragyog, alkony ragyog:
piros virágvilág.

Piros virágvilág ragyog.
Szirmok szikrája száll.
Tavasz, szép ívű képzelet,
szívünkből jött madár!

A lég lassan sötétbe leng.
Fent Csillag, hallgató.
Merre vagy Szépség, volt Hazánk,
csillagos szív-lakó?

Szél kél, szétömlik búcsú-bú.
Vörös vér már a nap, -
s Te, Vers, még csókolsz tűnt Időt,
teremted önmagad?

A kék sötét, az ég sötét,
de benned megmaradt,
Tavasz, Vers, Piros Istenünk:

volt-lesz égpillanat.

(2012)