Kecseskutyás Pista, János, és Marci Medvetáncoltatón lakó legények voltak, nevükből is kiderül: testvérek. Nem voltak szegények, de gazdagok sem. Nem volt sok eszük, de túlontúl kevés sem. Csinos fickók voltak, de azért nem készülődtek színpadra, hősszerelmesnek. Nem voltak részegesek, de a potya bort mégiscsak megitták. Talán valamiféle arany középúton baktattak, vagy szekereztek?

Hát.. nem egészen. Takarékoskodtak, de az utóbbit néha túlzásba vitték. Igaz, a pincsempancsompencsei bálon mindegyik vett táncpartnerének egy pohárka málnaszörpöt, de azt már hagyta, hogy a leányzó nagy szemekkel, vágyódón nézze a süteményeket.

Kik voltak a táncpartnereik? Ők is testvérek: Kolompkongató Klára, Éva, Terka. Tarkamacskaszántóról. Nem voltak szegények, de gazdagok sem. Szépek voltak, de azért nem mehettek volna el darázsderekú grófkisasszonynak, igaz, ilyesmi fel sem merült gondosan fésült, dús hajuk alatti fejecskéjükben. Nem voltak annyira locsi-fecsik, mint Töpörtyű Panna néni, a falujuk pletykahercegnője, de azért időnként összegyűltek egy kis ferdén fura tereferére. Talán valamiféle arany középúton baktattak, vagy szekereztek?

Hát.. igen. Aranyat ugyan nem találtak ott, még ezüstöt sem, de azért kivágták a rezet, ha kellett.

Miként vélekedett Pista, János és Marci ezekről a lányokról?

Elég, ha Pista véleményét írom ide, mert a másik kettő nagyon bólogatott rá:
- Mi is testvérek vagyunk, ők is testvérek. Igaz, nem egy faluban lakunk, de Tarkamacskaszántó csak egy köpésre van a mi gólyáinktól, azaz ötven köpésre, mert iskolás koromban lemértem. Feri ugyan akkor hatvanhatot számolt ki, de hát köpések és köpések különböznek, meg az is lehet: csalt. Mi sem vagyunk csúnyák, ők is helyre leánykák. Jól áll rajtuk a szoknya. Mi is nagyon nézegetjük őket, ők is bámulnak ránk. Mi ez, ha nem ácsingózás egymásra, egyre-másra?

Igaza volt Pistának?

Igaza. Három bál jött, ballépés nélkül. Mindhárom legény rálépett ugyan az imádott leány lábára, de a jobb lábával. No, az megengedhető, de bal lábbal nem. Nem szabad bal lábbal felkelni, meg ezt-azt bal kézzel csinálni!

Eljött a háztűznéző ideje. Utóbbi nem azonos azzal a háztűz nézéssel, amit a legények egy évvel ezelőtt csináltak az utcájukban, de végül nem égett le az egész ház, csak a fele.

Ment a leánykéz kérő, elszánt kis csapat, Tarkamacskaszántóra. Útközben eszükbe jutott: illett volna valami ajándékot vásárolniuk a lányoknak, de a városi holmikat drágállották, a falujukban pedig az egészet elfelejtették.

Pistának azonban helyén volt az esze, csak nem a kellő mennyiségben. Így szólt:
- Szép szóval gazdagítjuk azt, ami nem kerül semmibe. Én csokrot kötök ezekből az aranyszínű pitypangvirágokból, van itt belőlük, dögivel!

Jánosnak is támadt egy általa jónak gondolt ötlete:
- Ni, én meg találtam egy üres csigaházat! Szép fehér. Kigondolok hozzá valami csiszi-csuszi-csusszanósat, úgy adom át.

Marci rálelt egy gyönyörű gombára. Piros kalapja volt, rajta fehér pettyfélékkel. Megörült neki:
- Ez aztán a szerencse! Írok hozzá egy versikét, úgy adom át!

Eszébe jutott testvéreinek Marci versírói tehetsége, amit háromszor is kritizáltak az iskolai gazfickók. Csak háromszor, többször azért nem, mert Marci mind a háromba beleverte, ököllel, nehogy félreérthető legyen:
- Jegyezd meg, te jellemtelen ló, hogy én nagyobb költő vagyok, mint az összefirkált, csúffá tett, szamárfüles tankönyvetek összes kutyaütő versfaragója!

Megjegyezték ezt verseinek ifjonc bírálói?

Nagyon is, egy életre. Ezután csínján bántak a bírálgatással, de bőkezűen a hízelkedéssel. Később meg is lett érte a jutalmuk, imáikba foglalták Kecseskutyás Marci nevét. Többet ért az ő tanítása, mint hat osztálynyi nem tanulás az iskolapadokban!

Érthető, hogy Pista és János is versikét kért Marcitól. Kaptak is, gyorsan betanulták.

Mire én ideértem a történetben, ők is odaértek Tarkamacskaszántósra, a lányos házhoz.

Pista átadta Klárinak a pitypangcsokrot:

A vérem nem kutyatej!
Szép e csokor, ugye? Hej!
A színe oly aranyló!
Talán büszke arany ló,
melyre rájött kis dolog,
ilyen színűt folyatott..

Klárika észkereke nem forgott olyan gyorsan, hogy e versikét egyből megértse.. Nem csodálkozom ezen, hiszen.. No, de maradjunk Klárikánál, aki puszit adott Pistának, vagy a versért és a csokorért, - vagy talán más okból?

János többre tartotta üres csigaházát holmi pitypangcsokornál. Már fújta is Évikének:

Hová ment el a csiga?
Csisz-csuszi-csasziba..
A szívem nem csicsízik.
Pofikám puszilgasd! Itt!
Egy csókért kettőt adok!
Szívem oly gyors! Hallhatod!

No, itt már több csók volt, mint egy. Pista meg is irigyelte.

Marci a nagy költők magabiztosságával adta át a gombát Terkának:

Ez itt, látod, gomba!
Te vagy szívem gombja.
Szívem nem gondtalan:
nélküled gombtalan!
Viselj rája gondot!
Ha a puszit ontod,
vége lesz a gondnak:
szívembe gombollak!

Hát itt már a versike szerzője annyi csókot kapott, hogy két testvére sárgult az irigységtől, de azért nem múlt ki sárgaságban, mert sokféle módon lehet csókokat szerezni a lányoktól.

A lányok kérésére, hogy reggeliztek-e már, az igazat felelték: csak úgy, kutyafuttában. Ez majdnem igaz volt, mert evés közben egy kutyát is megkergettek, amelyikkel maradt némi elszámolni valójuk, egykori kutyálkodásaikból.

Ám ettől függetlenül jól jött a másodszori reggeli, de alig ettek valamivel többet, mint amennyi beléjük fért. Okos gondolat volt: hátha elmarad az ebéd?

El is maradt. Megérkezett ugyanis a városi laktanyából, lovon, a lányok apuskája. Őrmester volt. Felesége meghalt, egyedül kellett nevelnie a lányokat, ami olykor az anyának sem könnyű, hát még dirgő-dörgő-dübörgő, az újoncokat szigorúan megleckéztető, de a lányok regulázásához már fele annyit sem értő, medvemodorú, morgós férfiembernek!

A lányok mindent elmeséltek. Örvendeztek.

Az őrmester-apa azonban mérges lett az ajándékok láttán, behívatta a legényeket, rájuk förmedt:
- Haszontalan, kutyafülű ebadták! Talán gúnyolódtok a lányaimmal? Te, Pista, kutyatejből kötött csokorral állítasz ide?! Mindjárt úgy képen törüllek, hogy magam sem bánom meg! Te meg, János, egy üres csigaházat hozol? Nem félsz, hogy összetöröm a csontjaid? Hát te, Marci, miféle gombát adtál az én Terkámnak? Ez légyölő galóca! Mérges gomba, de nem annyira mérges, mint amennyire én vagyok most, rád!

Szeretitek ti azokat a lányokat, akikhez ily semmiségekkel, szégyenletes módon ide jöttetek? Elő a pénzes zacskótokkal! Ha koldusok volnátok, megérteném, de még akkor is.. Hű, azt a hétszentséges..!

Megijedtek a legények, elővették a pénzes zacskójukat, mutatták.

Pista így szólt:
- Bocsánatot kérünk, Kolompkongató Bácsi! Szeretjük a lányokat, talán a szerelem vitte messzire a gondolatainkat, elfelejtettünk ajándékot venni nekik..

Megenyhült kissé a szigorú őrmester, de tudta a közmondást: addig üsd a vasat, amíg meleg!

Újfent rájuk förmedt, mert ahhoz értett legjobban:
- Vegyük úgy, hogy itt sem vagytok! Be a városba, szamár népség, a legszebb jegykendőket vegyétek meg, utána masírozzatok vissza hozzánk, vacsorázni! Aki nem így tesz, az vissza se jöjjön, mert úgy kivágom, mint a huszonegyet, de nem egyszer, hanem háromszor is! Pistát kinevezem őrvezetőnek, ő lesz a parancsnokotok. No, mars! Egy-kettő, bal-jobb, bal-jobb..

Megszeppentek a legények, de rögtön engedelmeskedtek. A lányok meg körülvették apjukat, ijedeztek:.
- Mit tettél velük, apuska?! Nem rossz fiúk ezek, csak kicsit butuskák! Jaj, ha nem jönnek vissza!

Terka bőgni kezdett, hogy az ő szíve Marcihoz húz, ha Marci nem jön vissza, hát akkor ő máris megy, a folyóhoz..

Az apuska nem tudta, hogy mit tegyen Terkával, ezért a legokosabbat tette. Felugrott a lóra és azt kiáltotta:
- Csigavér! Vacsorára megjövök!

A csigavér szóra Évikének eszébe jutott a csigaház, meg János, - most ő kezdte el itatni az egereket.

Klárika azonban bizakodó volt:
- Pista biztosan visszajön! Tarisznyájába csempésztem egy nagy fonott kalácsot, abból megérzi majd: összefonódott az életünk! Máris, nagyon is! Ha nem jönne vissza, akkor apám biztosan megölné.. - de visszajön!

Vallató szemekkel nézett Klárikára a másik két lány, de ő nem mondott többet, csak könnybe lábadt szemekkel bámult ki az ablakon. Később a szemei kihúzták ugyan lábukat a könnyekből, de a leány nem lett vidámabb.

Nem volt a város nagyon messze, de hát gyalog, ráadásul vásárlással egybekötötten.. Lassanként sötétedett. A lányok hallgatták a bagolyhuhogást, nézegették a holdat. A fiúk sehol. Apjuk sem jött még haza, úgy látszik: furdalta a lelkiismeret. Más a laktanyába parancsra beállító újonc, megint más a leánykérőbe jött legény. Nem jó a kettőt összetéveszteni, - bár ki tudja?

A lányok már a kétségbeesés csúcsán csücsültek, amikor vidám énekszó hallatszott:

Három a gyönyörű jegykendő!
Ajándék, több mint, elegendő!
Klárika, Évike, Terkácska!
A három kiscica tarkácska.
Jön három gyűrű is, aranyból.
Peckes palackban meg bíbor bor.
Ó, lesz-e, lesz-e majd bocsánat
három legénynek, de szamárnak?!

Lett-e bocsánat a legényeknek? Úgy repült mindhárom nyakába a szeretett leány, hogy majdnem ledöntötte legényét a lábáról. Pillanatokon belül terített asztal lett az asztalból, majd finomságokkal megrakott.

Hamarosan lódobogás hallatszott. Megérkezett a lányok apja. Nagyot kiáltott:
- No, fiúk, örülök, hogy benéztetek hozzánk! Azt, hogy a kiválasztott lányok örülnek, a vak is láthatja.

A legények átadták az apának az ajándékba hozott három üveg vörös bort. Mindegyik leány csodálatosan szép kiscicát kapott, állatkereskedésben vásárolt különlegeset: sziámit. A jegykendők varázslatosan szépek voltak. Az aranygyűrűk, - no, mint a többi hasonló karika, de azok sem rézből ám!

Minden leány kapott még valamit: Évike csigaházat formáló melltűt, ezüstből, Terka pedig nagy ehető gombát, ami marcipánból volt, de az is a mesekönyvek bolondocska gombájára hasonlított piros kalapjával, és a kalapon a fehér pöttyökkel.

Mit kapott Klárika, Pistától, a jegykendőn, meg az aranygyűrűn kívül?

Nagy szemű, kedves mosolyú babát, piros cipellőjűt, díszes szoknyácskában, fehér ingecskében. Művészi kezek készíthették. Pista megcsókolta a babát, csak azután adta át Klárikának. A leány szemébe könny szökött, de már nem a bánttól, mert nagyon vidáman fénylett az a könnycsepp.

A koccintások után az apa kicsit tréfásan, kicsit komolyan, rádörmögött a legényekre:
- Rendes kutyafülűek vagytok, mákvirágok, de meg ne lássam még egyszer, hogy így pazaroljátok a pénzetek! Azok a pénzes zacskók, amelyeket nekem bemutattatok, nem voltak ugyan soványak, de annyi pénz aligha lehetett bennük, hogy mindezt megvegyétek! A leányaim takarékos férjet szeretnének, aki nem fukar, de nem is pazarol, mert a jó napok után jöhet rosszabb is..

Pista felállt, nevetett:
- Igaza van, Kolompkongató Bácsi, Tisztelt Őrmester Urunk, de nekünk két pénzes zacskónk van, és csak az egyiket mutattuk meg, a soványabbat. Arra is vigyázunk, de olyan helyen tartjuk, hogy, ha fizetnünk kell csip-csup dolgokra, könnyebben elővehessük. Ám a ruhánkban, beljebb, a szívünk felé, ahonnan az esetleges tolvajok nem tudják ellopni, másik pénzes zacskó is van, ha nem is dúsgazdag, de azért módosnak, sokkal teltebbnek nevezhető. Én Klárikát is mindig a szívem közelében fogom tartani, szeretettel, - nehogy valamiféle tolvaj ellopja tőlem.

- Attól nem kell félned, Pista, de azért köszönöm! - kiáltott fel Klárika.

Így hát jól végződött a rosszul kezdődött nap.

Persze, jobbak azok a napok, amelyek jól kezdődnek, jól folytatódnak, és jól végződnek. Ezt elismerem. Még jobb, ha jó évek, évtizedek jönnek.. Lehet, hogy végül, egyszer majd jönnek is, mégsem szeretem a mondást: minden jó, ha jó a vége.

Miért nem szeretem? Nos, hát csak azért, mert nem mindenki éri meg a jó véget, - aki meg nem, annak mi jutott?

(2012)