Feltöltve: 2012-03-15 09:33:10
Megtekintve: 6431
Rejtelmes János, akiből nem lett János Vitéz, de..
Rejtelmes János kukoricaföldön született, akár Petőfi Kukorica Jancsija, akiből később a francia király közreműködésével János Vitéz lett, de - a kukoricaföldön való napvilág meglátásán kívül - nem sok közös volt élettörténetükben.
Először is: Rejtelmes Jánost szülőanyja nem hagyta ott a kukoricaföldön, hanem hazavitte. Másodszor: a falujában nem volt Iluska nevű leány, igaz, boszorkányosan forgó nyelvű vénasszony több is, de egyik sem volt annyira boszorkány, mint János vitéz falujában Iluska mostohája. Így tehát ne kössük össze egymással a két János történetét!
Nőtt, nőtt János, mint esőben a gomba, de nem csak ő, hanem a tehetsége is. Hatalmas termetű legény lett belőle. Olyan szobrokat, játékokat faragott fából, hogy aki nézte, alig tudta levenni róluk a szemét. Cserépkorsókat, tálakat, edényeket készített, azok is remekművek voltak, de pompásan tudott kosarat fonni, mesteri módon halászni, vadászni, madarászni.. Messzi földre elvitte portékáit a vásárokra, eladta. Apja, anyja is szorgalmasan dolgozott.
Új házat építettek, teheneket, lovakat vettek, kis földjükhöz újabbakat. Volt mit aprítaniuk a tejbe, de János mégis így szólt a szüleihez:
- Álmomban fölém hajolt egy tündér. Azt javasolta: menjek vándorútra, nézzek szét a világban. Maguk, kedves szüleim, nem olyan öregek még, nélkülem is elboldogulnak a gazdasággal egy ideig. Hadd menjek világot látni, - no, meg a világ is hadd láthasson engem! Hátha megtetszünk egymásnak..
Nem szívesen egyeztek bele a szülei, de mit tehettek?
Feltarisznyált, lóra ült János. Messze volt már a falujától, amikor megpihent egy tisztáson. Kikötötte a lovát egy fához.
Mitől ijedhetett meg az engedelmes lovacska annyira, hogy kötelékét elszakítsa, és ész nélkül elnyargaljon? Medvétől, farkastól? Nem derült ki, de lovas legényből így lett János gyalogossá. Balszerencse!
Nem tudom, hogy megfigyelték-e, Olvasóim: olykor a balszerencse hozza meg a szerencsét. Persze, hozzáteszem: olykor. Sokkal gyakoribb, sajnos, hogy a balszerencse magával hozza egész rokonságát.
Ez a balszerencse azonban, a megvadult lóval együtt, eltűnt. Újabb lovak bukkantak fel az erdei úton. Hatlovas hintó gördült János elé. A hintó ablakán kiszólt egy úri kinézetű ember:
- Merre, merre, te legény? Ha akarod, elviszünk egy darabon..
Megörült János a lehetőségnek, köszönte, beült az úr mellé a hintóba. Megtudta az úr János nevét, de a legény is az úrét: báró Akkalpakkal Kázmér. Beszélgettek. János is elmondta mi járatban van, de az úr sem titkolta: Kalacsándi Katalin kisasszonyhoz készülődik, Kettőskerekesfalvára. Meg szeretné kérni a kezét. Fél, hogy nem kapja meg, de meg azt sem tudja: miként fogjon hozzá?
Kivett János a tarisznyájából két gyönyörű szép babát. Egyik kedvesen néző fiú volt, a másik csábosan nagy szemű leány. Olyanok voltak, mintha élnének. Azt mondta:
- Ezt a két babát az úrnak ajándékozom. Én készítettem mindkettőt. Adja oda a kisasszonynak, de meg, mielőtt odaér a házukhoz, szedjen neki egy csokor vadrózsát is. Nyújtsa át a babákat, meg a rózsacsokrot, és mondja el ezt a versikét:
E kisasszony ma mit kap?
Két babát! Ez babás nap.
Rózsacsokrom átadom.
Remélek egy szót. Nagyon!
Nézzen be a szívembe:
úgy vágyik egy IGENre!
Akkalpakkal Kázmér nagyot nézett:
- Hű, te legény, neked aztán vág az eszed! Köszönöm a pompás ajándékot. A versikét is mindjárt betanulom, ha elmondod néhányszor. Pénzt is adhatnék a babákért, de nem akarlak megsérteni vele. Nagyobb dolgot adok, ajánlást barátomhoz, báró Pikkmag Ferenchez, aki ott lakik a világ végén, Sasszárnyasföldön, Kutathatod városkában. Mit írjak benne?
János elmosolyodott:
- Hát, ha lehet, írja ezt az úr: itt küldöm Rejtelmes Jánost, aki Nagy Valaki! Igazat ír, ha ezt körmöli le a papirosra, mert tényleg nagy termetű vagyok, bárki láthatja, továbbá mindenki valaki, ha nem is mindenki nagy kezdőbetűvel.
Akkalpakkal Kázmér elnevette magát:
- Jó! Leírom a barátomnak, amit kértél, tedd el a levelet gondosan!
Egy keresztútnál János kiszállt a hintóból, elbúcsúzott az úrtól. Különös dolog, de még meg is ölelték egymást. A hintó a baloldali útra kanyarodott rá, János meg a jobboldalin indult el, gyalogosan.
Mindkettőjük útja szerencsés volt. Kalacsándi Katalin kisasszony úgy megörült a csodaszép babáknak, meg a virágcsokornak, hogy - amit eddig még sohasem tett - csókot adott Kázmérnak, a versike után pedig IGEN hangzott tőle, bár tréfásan egyelőre nem a sejtetett leánykérésre, hanem arra a kérdésre, amit Kázmér fel sem tett: igen, kész az ebéd, jöhet Kázmér a terített asztalhoz.
Ám az ebédnél, meg főleg ebéd után, Katalin addig bátorította Kázmért, amíg az meg merte kérni a leány kezét. A NEM akkor már szóba sem jött, ami szóba jött, az egy másik kérdés volt: mikor legyen az esküvő, lakodalom? Ebben könnyen megegyeztek: legyen minél előbb!
Rejtelmes János sokáig vándorolt. Utazott saját maga által készített vitorlás csónakon, négyökrös szekéren, csacsi húzta taligán, ajándékba kapott lovon, jutalmul, amiért egy tört lábú egy embert felhozott a szakadékból.. Megmentett egy leányt vízbe fúlástól, egy kétbalkezes embert lórúgástól. Kis kalandok, nem is hasonlíthatóak János Vitéz dicső tetteihez!
Néhány év múltán elérkezett Sasszárnyasföldre is, Kutathatod városkába, és ott állt egy palota előtt, amelynek hatalmas kovácsoltvas kapuján tábla szerénykedett: báró PIKKMAG FERENC, Bölcselő, Minden Titok Tudója, Világhíres Feltaláló.
Becsöngetett. Kijött egy inas, kérdezte, hogy kit keres. Az inas végigvezette tizenkét termen, három csigalépcsőn.
A palota padlásszobájában egy úr olvasgatott. János bemutatkozott, és átnyújtotta ajánlólevelét. Az úr elolvasta, János felé fordult, és zavartan kérdezte:
- Kázmér barátom szerint Ön, tisztelt Rejtelmes János, Nagy Valaki.. Elárulná, hogy miért Nagy Valaki Ön?!
A legény elmosolyodott:
- Azt nem tehetem, két ok miatt sem. Egyrészt a nevem Rejtelmes János, és hű akarok maradni a saját nevemhez, nem csak a Jánoshoz, hanem a Rejtelmeshez is. Továbbá Ön a Minden Titok Tudója, és nagy sértés volna részemről, ha feltételezném: ezt a titkot nem tudja.
- Igaz, igaz, - válaszolta Pikkmag Ferenc - ezek szerint Ön is bölcselő. Szeretettel üdvözlöm házikóm vendégeként! Ön is világhíres feltaláló?
- No, azt nem mondhatnám, - jelentette ki János - azaz mondani mondhatnám, de nem volna igaz. Ám magamat mindig feltalálom, ha kell! Ha világhíres lennék, akkor nem lehetnék világtitkos, - de hiszen ezt Ön nagyon jól tudja, mert Ön a Minden Titok Tudója!
- Igaz, igaz, - ismerte el Pikkmag Ferenc. Megtisztelne, ha együtt vacsorázna velem. Csak tizenkét fogásos lesz, mert nem szeretem a túlzott fényűzést. Ha tudom, hogy jön, akkor, persze, huszonnégy fogásosra adtam volna ki az utasítást. Most lemegyünk a nagyterembe ezzel a levonógépen. Egyik találmányom! A felvonógép ellentéte. Az ellentétek mozgatják a világot!
- Igen, - mondta János - ám az ellentétek közelebb szoktak kerülni egymáshoz. Jobb volna a felvonógép mellé tenni a levonógépet..
Ezt Pikkmag Ferenc is elismerte. A vacsoránál hárman voltak, mert a báró leánya is megjelent.
Nagyon szép leány volt, csak egy kicsit sokat beszélt.
A báró megjegyezte:
- Eddig a leányom alig-alig mondott valamit reggelinél, ebédnél, vacsoránál. Én azonban, mint a Minden Titok Tudója, tudom az okát miért vált ma ilyen beszédessé. Már születésekor kiszámítottam, hogy tizennyolc éves korára megváltozik a természete. Tegnap töltötte be a tizennyolcadikat. Ó, ha a feleségem ezt megérhette volna!
János nem kételkedett hangosan a leány megváltozásának okában, de magában mást gondolt.
A következő napon Pikkmag Ferenc bemutatta találmányainak raktárát.
Nagyszerű majdnem jó készülékek sorakoztak ott. Például vadászsegéd puskagép, amelyiket fel lehetett állítani az erdőben, utána beállítani nyúl, őz, szarvas, vagy medve felismerésére, lelövésére, a vadász pedig közben leülhetett társaival kártyázni. Mindössze arra kellett vigyáznia, hogy a gépbe szerelt érzékelő jól működjön, mert egyszer-kétszer a gép nem arrafelé lövöldözött, amerre kellett volna, de a báró kifizette a kárpótlást a tehénért, majd óvatosságból hazaszállíttatta szekéren a gyógyításra szoruló gépet.
A repülő műgólya szép látvány volt, és még a békát is felcsípte fémcsőrével, de a Minden Titok Tudósának nem volt könnyű elmagyaráznia, hogy miért szállt le az állat Savanyútkotró Kamilla néni kertjébe, és csípett meg egyszerre hármat is: a nyugágyban heverésző idős hölgy kenceficés orrát, valamint annak kutyuskáját és kényes cicáját. A többi találmánynak is érdekes előélete volt, mielőtt ideiglenesen a raktári pihenőtérbe került.
Megörült János a lehetőségnek: kijavíthatja a sok csodabogár gépet, eszközt.
Hosszan tárgyalta mindegyiknél a lehetőségeket Pikkmag Ferenccel. A báró egyszer csak így szólt:
- Nem haragszik meg Ön, Nagy Valaki Uram, ha így gondolkodom: Ön is bölcselő, én is bölcselő vagyok, Ön is Rejtelmes, én is őrzöm a titkaimat, mint a Minden Titok Tudósa, - tehát miért ne tegeződhetnénk?
János beleegyezett. Ferenc megnyomta a bor- és likőrfelszolgáló gép gombját. A gép működött, de kissé önfejűen. Mindegyiknek odadobott egy poharat. Rendben, ezt még idejében elkapták. Az már viszont túlzás, hogy a kitűnő bort a koccintáshoz nem a poharakba öntötte, hanem a fejükre.
Ferenc zavartan nevetett:
- Hát ez a pincér koma még javításra szorul..
János kivette a gépből a következő borosüveget, és ő öntötte ki a nemes italt. Koccintottak.
Másnap váratlan segítséget kaptak a gépek javításához. A báró leánya, Pikkmag Klárika jelentkezett: őt is érdeklik a gépek, kaphatna valami munkát e két nagyfőnöktől?
Apja csodálkozott, mert Klárika eddig mérsékelt, inkább csak udvarias érdeklődést mutatott a találmányai iránt.
János mosolygott, megkérdezte:
- No, milyen fizetséget kér a szépséges kisasszony, és mennyit?
- Apám, a Minden Titok Tudója, biztosan tudja, de Önnek, kedves János még nem árulom el, csak a bérfizetés napján - válaszolta Klárika. Annyi azonban biztos: nem leszek olcsójános, mert egyrészt nem is vagyok János, másrészt leány vagyok, nem legény.
Klárika buzgón segített, közben hol Jánosra nézegetett szépségesen nagy szemeivel, hol a javítás alatt levő gépre. Jánosra azonban másképpen, mint a gépre. Ki róhatná ezt fel neki?
Teltek a hetek, hónapok. János csudamód hozzászokott Klárika segítségéhez. Ő még nem döbbent rá, de Klárika már tudta: beleszeretett a legény, akárcsak ő a legénybe. Mitől volt Klárika ilyen tudós? Talán azért mert édesapja a Minden Titok Tudója volt?
A legény sokat beszélgetett Klárikával, még azt a különös álmát is megemlítette, amiért nyakába vette a világot: a föléje hajló tündért.
- Hát, kedves János, ha már a nyakába vette a világot, egy kicsivel több, vagy kevesebb már nem számít, nyakába vehetne egy szép leányt is! - jelentette ki Klárika.
- Ismerek egyet, akit örömmel a nyakamba vennék, mert úgy érzem: ő volt az álombeli tündér, de erőszakkal nem szeretném ezt tenni, mert a végén úgy megszorítja a nyakamat.. vagy a szívemet! - mondta János, sokat sejtetően.
- Nocsak, nocsak.. - nevetett Klárika. Úgy érzem, hogy közeledik életem első bérfizetési napja. Ma éjjel ne zárja be az ajtaját János, de a szívét sem, - aludjon békésen, hátha álmában megjelenik a tündér, és Ön fölé hajol..
A leány javaslata ellenére János azon az éjjel nem tudott elaludni, de azért végül csak behunyta a szemét, álmodozott. Hirtelen megjelent a tündér, föléje hajolt..
Mi történt, mi nem? Maradjon titok, hiszen, ha nem lenne titok a világon, akkor miként lehetne báró Pikkmag Ferenc a Minden Titok Tudója?
Reggel azonban Klárika is, János is nagyon boldog volt. Úgy látszott, hogy Klárika megkapta munkájának bérét.
János Ferenc elé lépett:
- Kedves barátom, aki a Minden Titok Tudója vagy, nyilván jól tudod, hogy mennyire szeretlek Téged, barátomként, de az sem titok előtted: leányodat, Klárikát is szeretem, másként. Megkérem Tőled a kezét. Ígérem, hogy mindig imádni fogom, hűséges férjeként, ha beleegyezel a házasságunkba.
Pikkmag Ferenc meglepődött, de igyekezett ezt nem kimutatni. Jánost is. leányát is megölelte.
A lakodalomra sok vendég érkezett, olyanok is, akik messzi földről jöttek. Hintóban jöttek el János szülei, őket már nagyon várták. A legnagyobb meglepetést azonban egy másik hintó keltette. Hat pár ló húzta a remekművet, aminek kinyílt az ajtaja, - és kik léptek ki belőle?
Először Akkalpakkal Kázmér és felesége, született Kacsándi Katalin.
No és kik követték őket?
Az élő babák! Két ikerpár, ötéves kisfiúk, a saját lábukon. A két kislány a mosolygó dadus karján csücsült. A gyerekek hasonlítottak arra a két faragott, kifestett babára, amelyeket János ajándékozott egykoron Kázmérnak.
Nem különös?
János Vitéznek a világot kellett bekalandoznia, nagy tetteket véghezvinnie, hogy megtalálja boldogságát. Akkalpakkal Kázmérnak csak kisebb kirándulásai voltak, kalandok nélkül, és máris ott volt a karjaiban Kacsándi Katalin. János Sasszárnyasföldig elvándorolt, - de végül ő is meglátta a föléje hajló álombeli leányt, álmában is, de a valóságban is.
Így forog a Sors Kereke, ezekben az esetekben végül jóra fordult, - de hányszor fordul, sajnos, rosszra, és ismét csak rosszra, rosszra, rosszra!
(2012)
Először is: Rejtelmes Jánost szülőanyja nem hagyta ott a kukoricaföldön, hanem hazavitte. Másodszor: a falujában nem volt Iluska nevű leány, igaz, boszorkányosan forgó nyelvű vénasszony több is, de egyik sem volt annyira boszorkány, mint János vitéz falujában Iluska mostohája. Így tehát ne kössük össze egymással a két János történetét!
Nőtt, nőtt János, mint esőben a gomba, de nem csak ő, hanem a tehetsége is. Hatalmas termetű legény lett belőle. Olyan szobrokat, játékokat faragott fából, hogy aki nézte, alig tudta levenni róluk a szemét. Cserépkorsókat, tálakat, edényeket készített, azok is remekművek voltak, de pompásan tudott kosarat fonni, mesteri módon halászni, vadászni, madarászni.. Messzi földre elvitte portékáit a vásárokra, eladta. Apja, anyja is szorgalmasan dolgozott.
Új házat építettek, teheneket, lovakat vettek, kis földjükhöz újabbakat. Volt mit aprítaniuk a tejbe, de János mégis így szólt a szüleihez:
- Álmomban fölém hajolt egy tündér. Azt javasolta: menjek vándorútra, nézzek szét a világban. Maguk, kedves szüleim, nem olyan öregek még, nélkülem is elboldogulnak a gazdasággal egy ideig. Hadd menjek világot látni, - no, meg a világ is hadd láthasson engem! Hátha megtetszünk egymásnak..
Nem szívesen egyeztek bele a szülei, de mit tehettek?
Feltarisznyált, lóra ült János. Messze volt már a falujától, amikor megpihent egy tisztáson. Kikötötte a lovát egy fához.
Mitől ijedhetett meg az engedelmes lovacska annyira, hogy kötelékét elszakítsa, és ész nélkül elnyargaljon? Medvétől, farkastól? Nem derült ki, de lovas legényből így lett János gyalogossá. Balszerencse!
Nem tudom, hogy megfigyelték-e, Olvasóim: olykor a balszerencse hozza meg a szerencsét. Persze, hozzáteszem: olykor. Sokkal gyakoribb, sajnos, hogy a balszerencse magával hozza egész rokonságát.
Ez a balszerencse azonban, a megvadult lóval együtt, eltűnt. Újabb lovak bukkantak fel az erdei úton. Hatlovas hintó gördült János elé. A hintó ablakán kiszólt egy úri kinézetű ember:
- Merre, merre, te legény? Ha akarod, elviszünk egy darabon..
Megörült János a lehetőségnek, köszönte, beült az úr mellé a hintóba. Megtudta az úr János nevét, de a legény is az úrét: báró Akkalpakkal Kázmér. Beszélgettek. János is elmondta mi járatban van, de az úr sem titkolta: Kalacsándi Katalin kisasszonyhoz készülődik, Kettőskerekesfalvára. Meg szeretné kérni a kezét. Fél, hogy nem kapja meg, de meg azt sem tudja: miként fogjon hozzá?
Kivett János a tarisznyájából két gyönyörű szép babát. Egyik kedvesen néző fiú volt, a másik csábosan nagy szemű leány. Olyanok voltak, mintha élnének. Azt mondta:
- Ezt a két babát az úrnak ajándékozom. Én készítettem mindkettőt. Adja oda a kisasszonynak, de meg, mielőtt odaér a házukhoz, szedjen neki egy csokor vadrózsát is. Nyújtsa át a babákat, meg a rózsacsokrot, és mondja el ezt a versikét:
E kisasszony ma mit kap?
Két babát! Ez babás nap.
Rózsacsokrom átadom.
Remélek egy szót. Nagyon!
Nézzen be a szívembe:
úgy vágyik egy IGENre!
Akkalpakkal Kázmér nagyot nézett:
- Hű, te legény, neked aztán vág az eszed! Köszönöm a pompás ajándékot. A versikét is mindjárt betanulom, ha elmondod néhányszor. Pénzt is adhatnék a babákért, de nem akarlak megsérteni vele. Nagyobb dolgot adok, ajánlást barátomhoz, báró Pikkmag Ferenchez, aki ott lakik a világ végén, Sasszárnyasföldön, Kutathatod városkában. Mit írjak benne?
János elmosolyodott:
- Hát, ha lehet, írja ezt az úr: itt küldöm Rejtelmes Jánost, aki Nagy Valaki! Igazat ír, ha ezt körmöli le a papirosra, mert tényleg nagy termetű vagyok, bárki láthatja, továbbá mindenki valaki, ha nem is mindenki nagy kezdőbetűvel.
Akkalpakkal Kázmér elnevette magát:
- Jó! Leírom a barátomnak, amit kértél, tedd el a levelet gondosan!
Egy keresztútnál János kiszállt a hintóból, elbúcsúzott az úrtól. Különös dolog, de még meg is ölelték egymást. A hintó a baloldali útra kanyarodott rá, János meg a jobboldalin indult el, gyalogosan.
Mindkettőjük útja szerencsés volt. Kalacsándi Katalin kisasszony úgy megörült a csodaszép babáknak, meg a virágcsokornak, hogy - amit eddig még sohasem tett - csókot adott Kázmérnak, a versike után pedig IGEN hangzott tőle, bár tréfásan egyelőre nem a sejtetett leánykérésre, hanem arra a kérdésre, amit Kázmér fel sem tett: igen, kész az ebéd, jöhet Kázmér a terített asztalhoz.
Ám az ebédnél, meg főleg ebéd után, Katalin addig bátorította Kázmért, amíg az meg merte kérni a leány kezét. A NEM akkor már szóba sem jött, ami szóba jött, az egy másik kérdés volt: mikor legyen az esküvő, lakodalom? Ebben könnyen megegyeztek: legyen minél előbb!
Rejtelmes János sokáig vándorolt. Utazott saját maga által készített vitorlás csónakon, négyökrös szekéren, csacsi húzta taligán, ajándékba kapott lovon, jutalmul, amiért egy tört lábú egy embert felhozott a szakadékból.. Megmentett egy leányt vízbe fúlástól, egy kétbalkezes embert lórúgástól. Kis kalandok, nem is hasonlíthatóak János Vitéz dicső tetteihez!
Néhány év múltán elérkezett Sasszárnyasföldre is, Kutathatod városkába, és ott állt egy palota előtt, amelynek hatalmas kovácsoltvas kapuján tábla szerénykedett: báró PIKKMAG FERENC, Bölcselő, Minden Titok Tudója, Világhíres Feltaláló.
Becsöngetett. Kijött egy inas, kérdezte, hogy kit keres. Az inas végigvezette tizenkét termen, három csigalépcsőn.
A palota padlásszobájában egy úr olvasgatott. János bemutatkozott, és átnyújtotta ajánlólevelét. Az úr elolvasta, János felé fordult, és zavartan kérdezte:
- Kázmér barátom szerint Ön, tisztelt Rejtelmes János, Nagy Valaki.. Elárulná, hogy miért Nagy Valaki Ön?!
A legény elmosolyodott:
- Azt nem tehetem, két ok miatt sem. Egyrészt a nevem Rejtelmes János, és hű akarok maradni a saját nevemhez, nem csak a Jánoshoz, hanem a Rejtelmeshez is. Továbbá Ön a Minden Titok Tudója, és nagy sértés volna részemről, ha feltételezném: ezt a titkot nem tudja.
- Igaz, igaz, - válaszolta Pikkmag Ferenc - ezek szerint Ön is bölcselő. Szeretettel üdvözlöm házikóm vendégeként! Ön is világhíres feltaláló?
- No, azt nem mondhatnám, - jelentette ki János - azaz mondani mondhatnám, de nem volna igaz. Ám magamat mindig feltalálom, ha kell! Ha világhíres lennék, akkor nem lehetnék világtitkos, - de hiszen ezt Ön nagyon jól tudja, mert Ön a Minden Titok Tudója!
- Igaz, igaz, - ismerte el Pikkmag Ferenc. Megtisztelne, ha együtt vacsorázna velem. Csak tizenkét fogásos lesz, mert nem szeretem a túlzott fényűzést. Ha tudom, hogy jön, akkor, persze, huszonnégy fogásosra adtam volna ki az utasítást. Most lemegyünk a nagyterembe ezzel a levonógépen. Egyik találmányom! A felvonógép ellentéte. Az ellentétek mozgatják a világot!
- Igen, - mondta János - ám az ellentétek közelebb szoktak kerülni egymáshoz. Jobb volna a felvonógép mellé tenni a levonógépet..
Ezt Pikkmag Ferenc is elismerte. A vacsoránál hárman voltak, mert a báró leánya is megjelent.
Nagyon szép leány volt, csak egy kicsit sokat beszélt.
A báró megjegyezte:
- Eddig a leányom alig-alig mondott valamit reggelinél, ebédnél, vacsoránál. Én azonban, mint a Minden Titok Tudója, tudom az okát miért vált ma ilyen beszédessé. Már születésekor kiszámítottam, hogy tizennyolc éves korára megváltozik a természete. Tegnap töltötte be a tizennyolcadikat. Ó, ha a feleségem ezt megérhette volna!
János nem kételkedett hangosan a leány megváltozásának okában, de magában mást gondolt.
A következő napon Pikkmag Ferenc bemutatta találmányainak raktárát.
Nagyszerű majdnem jó készülékek sorakoztak ott. Például vadászsegéd puskagép, amelyiket fel lehetett állítani az erdőben, utána beállítani nyúl, őz, szarvas, vagy medve felismerésére, lelövésére, a vadász pedig közben leülhetett társaival kártyázni. Mindössze arra kellett vigyáznia, hogy a gépbe szerelt érzékelő jól működjön, mert egyszer-kétszer a gép nem arrafelé lövöldözött, amerre kellett volna, de a báró kifizette a kárpótlást a tehénért, majd óvatosságból hazaszállíttatta szekéren a gyógyításra szoruló gépet.
A repülő műgólya szép látvány volt, és még a békát is felcsípte fémcsőrével, de a Minden Titok Tudósának nem volt könnyű elmagyaráznia, hogy miért szállt le az állat Savanyútkotró Kamilla néni kertjébe, és csípett meg egyszerre hármat is: a nyugágyban heverésző idős hölgy kenceficés orrát, valamint annak kutyuskáját és kényes cicáját. A többi találmánynak is érdekes előélete volt, mielőtt ideiglenesen a raktári pihenőtérbe került.
Megörült János a lehetőségnek: kijavíthatja a sok csodabogár gépet, eszközt.
Hosszan tárgyalta mindegyiknél a lehetőségeket Pikkmag Ferenccel. A báró egyszer csak így szólt:
- Nem haragszik meg Ön, Nagy Valaki Uram, ha így gondolkodom: Ön is bölcselő, én is bölcselő vagyok, Ön is Rejtelmes, én is őrzöm a titkaimat, mint a Minden Titok Tudósa, - tehát miért ne tegeződhetnénk?
János beleegyezett. Ferenc megnyomta a bor- és likőrfelszolgáló gép gombját. A gép működött, de kissé önfejűen. Mindegyiknek odadobott egy poharat. Rendben, ezt még idejében elkapták. Az már viszont túlzás, hogy a kitűnő bort a koccintáshoz nem a poharakba öntötte, hanem a fejükre.
Ferenc zavartan nevetett:
- Hát ez a pincér koma még javításra szorul..
János kivette a gépből a következő borosüveget, és ő öntötte ki a nemes italt. Koccintottak.
Másnap váratlan segítséget kaptak a gépek javításához. A báró leánya, Pikkmag Klárika jelentkezett: őt is érdeklik a gépek, kaphatna valami munkát e két nagyfőnöktől?
Apja csodálkozott, mert Klárika eddig mérsékelt, inkább csak udvarias érdeklődést mutatott a találmányai iránt.
János mosolygott, megkérdezte:
- No, milyen fizetséget kér a szépséges kisasszony, és mennyit?
- Apám, a Minden Titok Tudója, biztosan tudja, de Önnek, kedves János még nem árulom el, csak a bérfizetés napján - válaszolta Klárika. Annyi azonban biztos: nem leszek olcsójános, mert egyrészt nem is vagyok János, másrészt leány vagyok, nem legény.
Klárika buzgón segített, közben hol Jánosra nézegetett szépségesen nagy szemeivel, hol a javítás alatt levő gépre. Jánosra azonban másképpen, mint a gépre. Ki róhatná ezt fel neki?
Teltek a hetek, hónapok. János csudamód hozzászokott Klárika segítségéhez. Ő még nem döbbent rá, de Klárika már tudta: beleszeretett a legény, akárcsak ő a legénybe. Mitől volt Klárika ilyen tudós? Talán azért mert édesapja a Minden Titok Tudója volt?
A legény sokat beszélgetett Klárikával, még azt a különös álmát is megemlítette, amiért nyakába vette a világot: a föléje hajló tündért.
- Hát, kedves János, ha már a nyakába vette a világot, egy kicsivel több, vagy kevesebb már nem számít, nyakába vehetne egy szép leányt is! - jelentette ki Klárika.
- Ismerek egyet, akit örömmel a nyakamba vennék, mert úgy érzem: ő volt az álombeli tündér, de erőszakkal nem szeretném ezt tenni, mert a végén úgy megszorítja a nyakamat.. vagy a szívemet! - mondta János, sokat sejtetően.
- Nocsak, nocsak.. - nevetett Klárika. Úgy érzem, hogy közeledik életem első bérfizetési napja. Ma éjjel ne zárja be az ajtaját János, de a szívét sem, - aludjon békésen, hátha álmában megjelenik a tündér, és Ön fölé hajol..
A leány javaslata ellenére János azon az éjjel nem tudott elaludni, de azért végül csak behunyta a szemét, álmodozott. Hirtelen megjelent a tündér, föléje hajolt..
Mi történt, mi nem? Maradjon titok, hiszen, ha nem lenne titok a világon, akkor miként lehetne báró Pikkmag Ferenc a Minden Titok Tudója?
Reggel azonban Klárika is, János is nagyon boldog volt. Úgy látszott, hogy Klárika megkapta munkájának bérét.
János Ferenc elé lépett:
- Kedves barátom, aki a Minden Titok Tudója vagy, nyilván jól tudod, hogy mennyire szeretlek Téged, barátomként, de az sem titok előtted: leányodat, Klárikát is szeretem, másként. Megkérem Tőled a kezét. Ígérem, hogy mindig imádni fogom, hűséges férjeként, ha beleegyezel a házasságunkba.
Pikkmag Ferenc meglepődött, de igyekezett ezt nem kimutatni. Jánost is. leányát is megölelte.
A lakodalomra sok vendég érkezett, olyanok is, akik messzi földről jöttek. Hintóban jöttek el János szülei, őket már nagyon várták. A legnagyobb meglepetést azonban egy másik hintó keltette. Hat pár ló húzta a remekművet, aminek kinyílt az ajtaja, - és kik léptek ki belőle?
Először Akkalpakkal Kázmér és felesége, született Kacsándi Katalin.
No és kik követték őket?
Az élő babák! Két ikerpár, ötéves kisfiúk, a saját lábukon. A két kislány a mosolygó dadus karján csücsült. A gyerekek hasonlítottak arra a két faragott, kifestett babára, amelyeket János ajándékozott egykoron Kázmérnak.
Nem különös?
János Vitéznek a világot kellett bekalandoznia, nagy tetteket véghezvinnie, hogy megtalálja boldogságát. Akkalpakkal Kázmérnak csak kisebb kirándulásai voltak, kalandok nélkül, és máris ott volt a karjaiban Kacsándi Katalin. János Sasszárnyasföldig elvándorolt, - de végül ő is meglátta a föléje hajló álombeli leányt, álmában is, de a valóságban is.
Így forog a Sors Kereke, ezekben az esetekben végül jóra fordult, - de hányszor fordul, sajnos, rosszra, és ismét csak rosszra, rosszra, rosszra!
(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!