Szivárványban is ott a szomorúság,
míg kél a kérdés, s a válasz halott,
mert mindhiába kérdezem a Léttől,
hogy hol vagyok,

s azt sem tudom: én álmodom az álmot
vagy az Álom engem. A Nagy Szemek
sötétek lesznek, ijesztőn sötétek,
fénytelenek.

A Lét nem felel, - és nem felel gőgös
barátunk sem, tudatlan Tudomány:
amit elmakog semmi-részletekről -
ingó talány.

A Hit bódító, különös varázslat,
szeretet-lándzsás angyal, szárnya van.
Hiszed: választ ad, - s felvisz képzelt mennybe
választalan.

Ha kérded: trónján felhördül a Sátán,
s füstölgő, dús hajába beletúr,
s azt sem tudod meg: miért nem ad választ
e furcsa úr.

Így zuhanunk tovább térben, időben,
s ránknéz a sötét szemű végtelen,
s hiába lobban szépség díszruhája
az éneken.

Mégis: Te vers, bús, csillagdíszes ének,
zuhanj velünk! Benned egy égi szó.
Talán a válasz. Kár, hogy földi létben
nem hallható.