Nyúlfogó Pista és Rákrakó János kedves legények voltak. Dolgosak is, legalábbis abban az értelmemben: sok dolguk, teendőjük volt, ezeket nem nélkülözték. Utóbbiak türelmesen vártak mindkét legény kezére, arra, hogy elvégezzék őket. Várhattak, az nem volt tilos. Ám a legények kissé nagyon átalakították a mondást: - Amit ma megtehetsz, arról fontold meg: nem érsz-e rá vele holnapig? Holnap is lesz nap, - és mi lesz, ha elfogynak a markos teendők?

Mindkét legény apja-anyja hallott valamit arról: aki a világot járja, megtalálhatja a szerencséjét. Egyébként a szerencsétlenségét is, de erre kevésbé gondolnak az emberek.

Mindkét családban eldöntötték: menjen felnőtt fiuk egy kis világjárásra.

Kaptak a tarisznyájukba sok hamuban sült pogácsát, ami a mesék szerint a világjáráshoz elengedhetetlen.

Emellett jó tanácsokkal is ellátták őket, ilyenekkel:
- Ne legyetek kényesek: azt egyétek, ami van, mert attól, ami nincs, nem laktok jól! Éberen aludjatok, nehogy valaki ellopja a tarisznyátok! Ha munkát találtok, fogjátok meg a munka végét, még ha nyúlfarknyi is! Vegyétek elő az eszetek, de csak akkor, ha senki sem látja, vagy pedig olyan sötét van, hogy még a bagoly is huhog.

Sok egyéb tanácsot is kaptak mindkét szülői házban, mindketten. Hallgatták, engedelmesen. Közben ették az útravaló pogácsákat. Azok elfogytak, de a jó tanácsok még akkor is ki-kibújtak a szülői szájakból.

Végül titokban mindkét legény felkereste szülőháza éléskamráját, és újra pakolt magának útravalót. Más kérdés, hogy ez valóban pakolás volt-e, vagy inkább kamrafosztogatás.

Találkoztak a megbeszélt helyen, a keresztútnál. Az mindig jó ilyen találkozásokra, mert többfelé is lehet menni rajta. Melyiken induljanak el? Nem siették el a dolgot, aludtak rá egyet a körtefa alatt. Utána sem szedték nyakukba a lábukat, de ballagtak a baloldali úton. Ha ez nem vezet el a szerencséhez, akkor még mindig visszamehetnek a keresztúthoz, és rátérhetnek a jobboldalira.

Meglepő, de már három faluval odébb törpécske szerencse ugrott elébük. Egy nagy üres telek előtt úrféle nézegette a varjakat. Bemutatkozott a legényeknek: ő Kecseskutyássy Kálmán méltóságos úr, a városban lakik, de megvette ezt a kertet. Érdeklődött a legényeknél: tudnak-e ásni?

- Nekem úgy áll a kezemben az ásó, hogy csak na! - dicsekedett János.

Nem volt ebben semmi hamisság, mivel, ha apja ásásra kényszerítette, gyakran felhangzott:
- Na, dolgozz már egy kicsit! Mit állsz ott, ásóval a kezedben?!

Pista sem akart alul maradni e nemes vetélkedésben, ezért így szólt:
- Én is szeretem az ásót! Gyönyörűség nézni.

Utóbbit az ásó emberre értette, tényleg szerette elnézegetni, ahogyan mások ásnak. Igaz, azok ezt a nézegetős szeretetet olykor gúnyos szavakkal illették, de hát már csak ilyen a világ, olykor pedig még ilyenebb!

Az úr felfogadta őket kertásásra. Adott nekik a szerszámos kamrából ásókat is. Azt mondta: bemegy a városba, holnap reggel, reméli, vissza tud jönni, akkor kifizeti őket.

El is ment, a legények pedig bementek a szerszámos kamrába, enni és szunyókálni. Később kelletlenül kijöttek.

Azt mondta János:
- Nehéz ezt az ásót a földbe nyomogatni. Most jó erőben vagyunk, de mi lesz a végén? Csak úgy tessék-lássék ássunk, ne mélyen, - nincsenek ebben a földben elrejtett kincsek!

Pista egyetértett:
- Tényleg! Ne tegyük annyira tönkre a derék giliszták, meg fehér pajorok otthonát, lakását!

Arrafelé ment egy kecskeszakállas ember, de nem mekegett annyira, mint egy igazi kecske. Azt mondta a legényeknek:
- Kecseskutyássy méltóságos úr kertjét ássátok? Nagy bolondság! Aki úr, ne salátát, vagy más zöldséges termesszen! Nem kellene felásni a telket, mert akkor nehezebb nyaralót építeni rá!

Belátták ezt a legények, hamar is. Letették az ásót, beverték a szundit. A méltóságos úr csak késő délután érkezett meg. Csodálkozott, hogy még alig van a telkén ásónyom.

János azonban elmagyarázta, hogy hol van a kutya eltemetve:
- Nem a mi hibánk, méltóságos úr! Mi ásni akartunk, de idejött az úr kecskeszakállas intézője, és ránk parancsolt: ne ássunk, mert az úr nyaralót akar a telekre építeni, és akkor itt a földnek az ásás nem csak felesleges, de káros! Mi ástunk volna, a szívünk majd megszakadt érte, de nem akartunk rosszat tenni a méltóságos úrnak. A nem ásás sokkal többe került nekünk, mint az ásás. Főleg a szívünknek!

A méltóságos úr elgondolkozott:
- Hűm! Nekem nincs is intézőm, de most, hogy mondják, nem ártana felfogadnom egyet, főleg, ha ilyen okos tanácsokat ad. Tényleg jobb, ha nyaralót építtetek a telekre, mert az télen is elnyaralgat, míg a saláta akkor már valószínűleg nem is terem.. Itt van két napi bérük, fogják, még ráadást is hozzátettem az okos gondolkodásért! Meg tudnák keresni azt a kecskeszakállas embert, és ideküldeni?

A két legény vállalkozott erre, mert könnyebb kecskeszakállast keresni, mint telket felásni.

Meg is találták. A koma szép kis házban lakott, istállójában négy tehén bőgött, meg volt neki két kedvesen gömbölyű leánya is. A legények elmagyarázták a leányok apjának: szereztek neki egy intézői és nyaralófelügyelői állást Kecseskutyássy méltóságos úrnál, - de ha az úr felfogadja őt, akkor nekik is részesedniük kell a javadalmazásából, mivel az érdem az övéké is!

Kecseskutyássy méltóságos úrnak megtetszett a kecskeszakállas ember, Sasszemmellátó Márton, aki, János és Pista buzgó bólogatása közepette, annyi mindenfélét összemekegett eddigi életútjáról, hogy három bölcs sem tudta volna kivenni belőle: hétpróbás gazember volt-e valamikor, vagy pedig inkább előkelő grófok ügyeinek korán kelő, szorgalmas főintézője?

A hálás kecskeszakállas vendégül látta a legényeket, akik jól érezték magukat nála, mert a két leány: Sasszemmellátó Panni és Sasszemmellátó Katinka ellátta őket mindennel. Három hét vendégeskedés után még mindig eszük ágában sem volt odébbállni, tovább vándorolni.

Azt mondta az apjuk a lányoknak:
- Ide figyeljetek, vasárnapi kerekszoknyások, ezek a legények nem fognak lemenni a nyakunkról! Csinos férfialkotások, csak lusták, mint az egér után való futást sem kívánó kandúr. Ám eszük azért van, no meg a nők rászoktathatják némi munkára még az ilyesféléket is, ha férjek lesznek belőlük. Benne vagytok már a korban, kicsit jobban is, mint kellene, - gondoljátok meg: nem volna jobb, ha nem vendégként pusztítanák itt a kenyeret?

Tetszett az ötlet a két leánynak, mivel erre már maguk is gondoltak. Kicsit civakodtak: melyik legény kinek a férje legyen, de azután megegyeztek. Pannié legyen János, Katinkáé Pista.

A legények között nem volt szükség ilyen megegyezésre, mivel, ha egy csinos leány elhatározza, hogy ki lesz a férje, hát az rendszerint máris eldöntött kérdés! Úgyis megfőzi azt a legényt arra, amire akarja, legjobb, ha a nadrágos úrfi rögtön mindenbe belenyugszik.

Így is történt. Nem mondható, hogy Jánost Panninak, Pistát Katinkának nem kellett munkára noszogatnia, de ha nem is égett a kezük alatt a munka, azért később csak megmelegedett kissé.

Kik csodálkoztak mindezen a változáson, a két lakodalom után is, sokáig? No, csak Nyúlfogó Pista és Rákrakó János szülei. Csodálkozás közben egyre dicsérgették saját nagy eszüket: de jó ötlet volt szerencsekereső világjárásra küldeni a fiút! Már három faluval odébb megtalálták a nagyvilágot is, meg a szerencsét is.

Hát, kedves Olvasóim, ti azért ne bízzátok el magatok! Ma már kissé távolabbra kell mennie a szerencsét kereső legénynek, mint három falu, esetleg lényegesen messzebb, talán még az Óperenciás tengeren túlra is el kell vetődnie, de még ott sem biztos: ő fogja meg a szerencse fülét, - vagy a szerencsétlen világ fogja meg, sanyargatja az ő fülecskéjét?

(2012)