Fényesholdas Klárika várkisasszony volt. Édesanyja korán meghalt. Apja egyedül nevelte, nagyon szerette, - de bizony csak hiányzott az anyai szív is!

Gyönyörű hajadon lett Klárikából, de kicsit önfejű.

Mondta neki az apja:
- Ha elhagyod a kastélyt, kint, az erdőben, soha nem vagy teljes biztonságban! Vadállatok támadhatnak rád, sőt, gonosz emberek is. Mindig kísérjen el három legjobb vitézem!

Klárika hol szót fogadott édesapjának, hol pedig nem. Úgy érezte: biztonságban van, minek neki kíséret, ha az erdőbe megy? No azért vitt magával az oldaltáskájában egy töltött pisztolyt. Lóra ugrott, - és el!

Kikötötte a lovát egy tölgyfához. Virágokat szedett, figyelte az erdő életét. Imádta az állatokat.

Arrafelé ritkán járt medve, de most mégis megjelent. A leány, kissé távolabb, a lónyerítésre ugrott fel a virágok mellől. Utólag derült ki, a nyomokból: a ló megijedt a medvétől, eltépte a kötelét, száguldott hazafelé. A medve sem volt már ott, ami talán nem is baj, mert nagytestű állat, - egy-két pisztolygolyó nem könnyen teríti le.

Klárika nem volt ijedős leány, megindult hazafelé. Az ösvény azonban rossz irányban kanyargott vele, majd el is tűnt a lába alól. Ment tovább, de úgy eltévedt, hogy egy fán kellett éjszakáznia. Másnap sem járt jobban, harmadnap sem.

A negyedik napon ismét nekiindult, ment, ment, de általa ismeretlen helyek bukkantak fel előtte. Végül nagyobb patakhoz érkezett, ahol fiatal legénynek kinéző férfi horgászott.

Klárika rákiáltott:
- Hé! Te parasztlegény vagy?!

- Legény vagyok! - ugrott fel ültéből a fiatalember. A szolgálatára, kedves Kisasszony!

- Helyes! - bólintott Klárika. Látod ezt az ezüstpénzt? A tied, ha elkísérsz a haraghegyi várig!

- Ne haragudjon meg a kedves kisasszony! - mondta a legény. Az én nevem Pista. A Haraghegy ide olyan messze van, hogy három napig járhatnánk az erdőt, amíg odaérünk. Úgy látom, a Kisasszony igen elfáradt. Apámnak van egy házféléje, az sincs közel, de öt-hat óra alatt odaérhetünk! Utána kigondolunk valamit, apámnak lova is van..

Klárika rájött: okos javaslat ez. Beleegyezett. A legény fogott két halat. Megsütötték, megették. Kicsit beszélgettek, a leány elmesélte, hogy mennyire szereti az állatokat.

A legény közben annyira felbátorodott, hogy megkérdezte:
- Engem is szeretne a kisasszony, ha állat lennék? Ó, de szívesen lennék, ha a kisasszony megszeretne, - persze, mint a háziállatát, hiszen nem méltó ily gyönyörű leány szerelmére olyan faragatlan fickó, mint én!

Klárika gondolt egyet: mit árthat a tekintélyének, ha kissé gúnyt űz ebből a legényből, aki csak egy közönséges paraszt? Talán észre sem veszi, olyan tompa eszű. Az ezüstpénzzel a saját szórakoztatását is megfizeti majd.

Így szólt hozzá, tréfásan:
- Rendben, te legény, légy a kutyám! Szolgálj, mint egy kutya, ugass, ha megengedem, vagy ha nem bírod ki másképpen! Én szeretem az állatokat, téged sem foglak megkorbácsolni, kivéve, ha nagyon engedetlen leszel! Négykézláb viszont nem kell mászkálnod, mert akkor sohasem érünk el apád kunyhójához!

A legény komolyan vette a tréfát. Olyan mókásan ugatott, hogy azon a leány, fáradtsága ellenére, nevetett.

Kis idő múlva azonban nem várt dolog történt. Gallyak recsegtek, és mély gödörbe esett bele a leány. A gödröt valószínűleg medvének ásták, gallyakkal gondosan álcázták, nem gondoltak arra: szép leány is beleeshet, nem csak medve.

Szerencsére nem történt Klárikának más baja, csak az ijedtség, mert puha volt a gödör alján a föld. Kikiáltott:
- Keress egy ágat, és húzz ki innen, legény!

A legény azonban megállt a gödör szélén, és ugatott, erősen, panaszosan. Klárika egyre türelmetlenebb lett. Előbb parancsolt, de később már kért. Húzza ki őt a legény! Ám az csak ugatott. Végül gondolt egyet Klárika, és így szólt hozzá:
- Ne légy kutya, mert az nem tud engem kihúzni innen, hanem légy inkább majom. Az le tud törni egy nagyobb ágat, és segíthet a bajomon!

Abban a pillanatban ugatásról majommakogásra tért át a legény. Hozott egy ágat, kihúzta a leányt a gödörből. Klárika már megbánta a rossz tréfát. Csendben mentek tovább.

A legény-majom a továbbiakban is hasznos háziállatként viselkedett. Fogott egy vadnyulat, az lett az ebédjük. Folyó került az útjukba, akkor is a majom által rögtönzött tutajon keltek át. A majom felmászott egy fára. Klárika ezt már értetlenül nézte, de nem sokáig tűnődhetett az okán.

Öt zsivány ugrott köréje a bokrokból. Előkapta a leány a pisztolyt, és egyikük fején úgy kilyukasztotta a koszos kalapot, hogy az egyből szellősebb lett. A kilyukasztott kalapú felüvöltött:
- Ne lövöldözz, ebadta leány! Apádtól majd külön kártérítést kérünk e tönkretett kalapért, arannyal fog fizetni érte!

Azt tartja a közmondás: nem jó előre inni a medve bőrére. Ám túl korán búsás váltságdíjra számítani sem mindig okos dolog.

A fáról ugyanis leugrott a legény-majom, vastag ágdarabbal. Hárman úgy elcsodálkoztak a dolgon, hogy mire megértették volna, addigra a fejükre kólintott ágbunkótól már eszméletlenül feküdtek.

A másik két zsivány futásnak eredt, de az egyik Klárikától golyót kapott a fenekébe. Eltűnt ugyan, de az nem tűnt valószínűnek, hogy a közeljövőben leányrablásra vállalkozik.

Társa is elfutott, de sokkal rosszabbul járt. Ő is golyót kapott, de nem a testébe, hanem a hátizsákjába. A golyó ütötte lyukba beleakadt egy ág, a hátizsák felszakadt, és a rablott ezüst-, meg rézpénzek kipotyogtak.

A három zsiványt jól megkötözték, és egy szikla alatt elhelyezték. Klárika bűnbánóan így szólt:
- Rossz tréfa volt, amit veled csináltam, te legény! Felmentelek a majomság alól. Legény vagy a talpadon, még majomként is!

A legény alázatosan hajtotta le a fejét:
- Kedves Kisasszony, ha az Ön majma lehetek, az nekem kitüntetés. Hadd szolgáljam tovább, önkéntes majomként.. Mak-mak-mak!

- Hüm.. Úgy beszélsz, mintha te nem is volnál.. - mondta Klárika, de elharapta a mondat végét. Arra gondolt: ez a parasztlegény úgy beszél, mintha nem is volna paraszt. Azok apja birtokán nem így viselkednek, nem így beszélnek.. Persze, azok is megvédenék őt, de..

Hatalmas hegy oldalán kanyargott a szűk út. Egy sziklánál azonban Klárika megbotlott, bal bokája úgy megbicsaklott, hogy alig tudott tovább vánszorogni.

- Azt ajánlom, - mondta kedvesen a legény - hogy a Kisasszony engedje meg az önkéntes majomnak: inkább szamár legyen, vagyis csacsi. Hadd vegyem a hátamra, kisasszony! Iá, iá, iá! Előállt a csacsija.

A leány hálásan mosolygott:
- Ez a csacsi egyre inkább tetszik nekem! Én lennék a csacsi, ha nem engedném meg a szamárságod, te legény!

A hegy túloldalán hatalmas kastély vált láthatóvá. Klárika csodálkozott.

- Kié az a kastély, te legény? - tudakolta.

- Valami nagy úré - vont vállat a legény. Hát oda is betérhetünk. A kisasszonyt biztosan szívesen fogadják, én pedig mehetek, amerre a szemem lát.

- Én inkább apád házikójába mennék, veled - vallotta be Klárika. Ki tudja miféle népség lakik abban a kastélyban!

- Hát tudja, aki tudja - válaszolta a legény egykedvűen. Ám apám házához is mehetünk, ha a kisasszony úgy akarja. Elviszi ez a csacsi oda is!

Különös módon a legény-csacsi nem tért le az útról, és hamarosan ott voltak a kastély kapujában. Két őr némán tisztelgett. Fekete szakállú úr jött eléjük, egy csinos kisasszonnyal.

Az úr nagyon csodálkozott, és így szólt a legényhez:
- Mi történt, Pista? Kit viszel a hátadon?! Rossz fát tettél a tűzre?!

- Nem rossz fa ez, hanem jó, ha én tűzbe jöttem is tőle! Egy kisasszonyt viszek, és most csacsi vagyok. Iá! Iá! Háromállatos napom volt! Előzőleg már voltam kutya, utána majom.. - válaszolta a legény.

A fekete szakállú úr hirtelen nagyot kiáltott:
- Pista, ne bolondozz! Felismertem! Ez a leány Fényesholdas Mátyás gróf leánya, Klárika! Ha az apja megharagszik ránk, az egész kastélyunkat leromboltatja, belökik a szakadékba! Mit csinálsz ezzel a leánnyal?! Kedves kisasszony, a bocsánatáért könyörgünk! Pista fiam nagy tréfacsináló, de az, hogy Önt erőszakkal a hátára vette, túlmegy minden határon.. Meg fogom büntetni, szigorúan! Azt kapja büntetésül, amit Ön kiszab rá!

Itt azonban Klárika lecsusszant csacsija hátáról:
- Tévedés! Az én apám nem szokott kastélyokat leromboltatni! Különben sokat köszönhetek Pistának. Ha megengedik, akkor megmosakodnék, pihennék egy kicsit. Utána mindent elmesélünk.

A csinos kisasszony, akiről kiderült: Meredekfenyőy Károly gróf leánya, karon fogta Klárikát, támogatta a vendégszobáig. Ott három szolgáló rögtön ellátta mindennel. Nagy tálon ínyencségeket hoztak, kecses korsókban italokat. Megvetették az ágyat. Gondosan beborogatták a leány sérült bokáját.

Órákig aludt Klárika. Amikor felébredt, és kinyitotta az ajtót, kit látott kutyaként heverni az ajtó előtt? Pistát. A legény nagyot vakkantott: - Vau!

- Nem kell már kutyának lenned, Pista! - nevetett a leány. Legényként is tudlak szeretni, ha hűséges kutyusomként viselkedsz majd! Beleegyezel?!

- Nagyon is bele! - ugrott örömében nagyot a legény. Három állat voltam. Kaphatok mindegyikért egy csókot?

- Hát.. - pirult el Klárika - igen. Azt a kutyát, azt a majmot, valamint azt a csacsit is megszerettem. Azt hiszem, ezt közölheted édesapáddal!

Másnap délben kürtszó harsant a várkapu előtt. Fényesholdas Mátyás érkezett meg harminc vitézével, hogy megtudakolja: nem hallott-e valami hírt
Meredekfenyőy Károly az ő eltűnt leányáról?

Meredekfenyőy Károly a nagyteremben leültette vendégeit, és mosolygósan válaszolta:
- Fényesholdas Klárika nálunk van, éppen most dicséri az én Pista fiamat háromállatos napjáért, a fiam pedig, ha kegyesen beleegyezel a házasságukba, leányod hűséges férje lesz.

- Beleegyezem! - mondta Mátyás. Azt azonban meg kell magyaráznod, hogy mi volt azon a háromállatos napon..

(2012)