Billegő Barnabás Bergengóciában, abban a mesebeli országban élt, amiről, gondolom, már ti is hallottatok, csak eleresztettétek a szót a fületek mellett.

Fogta ez a Barnabás a szerencsemalac fülét?

Fogta, nagyon is. Bármibe fektette pénzét, fekete földbe, füstös gyárba, kacsalábon forgó bérházba, bankba, bunkóba, - minden befektetett pénze magától felkelt, és ontotta az érméket, bankókat.

Elégedett volt mindezzel Barnabás, de a városka papja Barnabással nem teljesen, mert így szólt hozzá, amikor a legény vendégül látta:
- Ízletes ez az étel, Barnabás fiam, de nem csak kenyérrel él az ember, meg kaláccsal, hanem lelki jó tanáccsal is. Te, fiam, nem vagy rossz ember, de nem mindenki elég jó, aki nem rossz. Végrehajthatnál néhány önzetlen jó cselekedetet ebben a földi világban!

Amikor a pap elment, gondolkozott Barnabás az okos szavakon. Tényleg! Ő, bergengóciai létére, a faramuci nyelvet is tanulgatja a könyvekből. Nem könnyű
nyelv ez, a szavak kiejtése tiltakozó nyávogásra ingerli a macskát, de még a kutyáját is úgy felbőszítette a múltkor, hogy az megharapott egy valószínűleg vétlen süketnémát. Mehetne Faramuciországba, soványka nyelvtudását kövéríteni, közben meg elkövethetne néhány jó cselekedetet, amit a javára írnak majd a Mennyországban, amikor életét elkönyvelik..

Elmondta szándékát a papnak. Az helyeselte, de mindjárt volt egy épkézláb ötlete is:
- Derék dolog az, amit agyad kimunkált, fiam, de, - a közmondás is így tartja - amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, különösen akkor ne, ha a lelked üdvösségéről van szó! Bármi történhet veled a vándorúton. Legjobb, ha előre csinálsz valamit, ami jó cselekedet. Nem azért mondom, ne értsd félre, de a templomunkat újra ki kellene festetni belülről, és nem ártana kívülről is csinosítgatni, no, még egy új harang is kellene, erős húzókötéllel..

Nem értette félre a dolgot Barnabás, mert mindjárt elővette a csekkfüzetét, és adományozott a templomnak egy kerek összeget, akkorát, hogy attól a pap kedve is kerekebbre kerekedett.

Mint ért el tele pénzes tarisznyájával, és jó szándékával, ez a Barnabás Faramuciországba? Hát majd erről is beszámolok egyszer, de most inkább maradjunk jó cselekedeteinél.

Az egyikre hamarosan lehetősége támadt, mert Faramuciországban, az erdei úton, találkozott egy emberrel, aki igen lógatta az orrát, a hóna alatt meg egy libát vitt.

Ja, az elfelejtettem megemlíteni, hogy Barnabásnak nem csak faramuci nyelvbeli tudása volt gyengécske, hanem kicsit a hallása is, mindkét fülére. Nem volt ez túl vészes, mert ha az ember kevesebbet hall a világban azokból a butaságokból és hazugságokból, amiket annyian mondogatnak, hát az inkább előnyös.

E hasznos halláskárosodás a bal fülén úgy keletkezett, hogy egy puskagolyó a szarvasba ment ugyan bele, de az ő füle melletti légi folyosót használta. Jobb fülénél is hasonló történt, de nem vadászat során, hanem párbajban: összeveszett legjobb barátjával azon, hogy Faramuciország fővárosa Pereputtyfalva-e, vagy Puttyperefal. Ő azt mondta: Pereputtyfalva. A párbaj során Barnabás jobb füle csak a mellette elsüvítő pisztolygolyót kapta, barátja, Megmondomén Benedek viszont rosszabbul járt, mert Barnabás pisztolygolyóbisától örök életére sánta lett. Megjegyzem: Benedeket sántítás közben némileg vigasztalhatta, hogy az igazságért szenvedett, mert Faramuciország fővárosát ő tudta jól: Puttyperefal volt az, valóban.

No de ne kalandozzunk el túl korán az erdei úton baktató, lógó orrú, libát cipelő embertől! Barnabás, hogy fitogtassa érdeklődését, mutatóujjával rámutatott a libára.

- Liba! - mondta az ember, bús hangon. Mellesleg azért volt bús, mert utolsó libáját vitte eladni, kényszerből.

Barnabás úgy értette: - Hiba! Mindjárt azt hitte, hogy mindent megértett: ezt az embert a lelkiismeret kínozza, mert lopta a libát, mely cselekedetre talán az éhség vitte rá, de most szeretné visszavinni jogos tulajdonosának. Belátta: a libalopás hiba volt. No, majd ő segít neki, tapintatosan!

Elővett egy igen nagy bankót. Az ember szomorúsága úgy eltűnt, mint.. - no, szóval, úgy! Azt hitte: ez a bolond gazdag ember meg akarja tőle venni a libát. Ekkora pénzért?! Boldogan odaadta. A továbbiakban megértette Barnabással, hogy a libát a Pincsipancsi utca nyolcból hozta, Pempőfalváról. Az ember ugyanis ott lakott, de Barnabás úgy hitte: a lopott liba tulajdonosa lakik ott. Utóbbi annyiban igaz volt, hogy tényleg a tulajdonosa, csak a liba nem volt eltulajdonított jószág.

A libát cipelő ember felesége aznap kétszer is meglepődött.

Először akkor, amikor egy jól öltözött úr visszahozta Gáginca nevű libájukat, aminek örült, de aggódott: mi történhetett a férjével?!

Másodszor pedig akkor kerekültek nagyra az asszony szemei, amikor férje megjelent egy pompás lovon, de még egy nyakláncot is hozott neki ajándékba, hímzett piros kendővel együtt.

Egy jó cselekedet tehát volt már Barnabásnál. A másik még váratott magára.

A legény megállt egy szépen zöldellő réten. Nyalka katona lovagolt arra, de nem volt nála kard, csak bot, és nyalókát nyalt. Büszkén mutatott a lovára:
- Dísz ló!

Barnabás hencegni akart faramuci nyelvtudásával, elismételte, úgy, ahogyan ő értette:
- Disznó!

A lóra mutatott ő is, de a katonának úgy tetszett: őrá, és ez nem tetszett neki, meg az sem: disznónak titulálják. Miért? Azért a néhány egyenes útról való letéréséért?

Heves vérű ember volt. Leugrott a lóról, hogy botjával jól elverje Barnabást.

A jól elverés sikerült, de nem Barnabás lett a szenvedő alanya, hanem a katona. A bot Barnabás kezébe került. Ezzel Barnabás végül az ember fejére csapott, aki egy időre elalélt. Amikor felalélt, akkor már Barnabás nem volt ott, de a lova sem. Utóbbi tényből arra lehet következtetni, nem minden ló olyan, mint a hűséges kutya. Némely négylábú ló is csak úgy viselkedik, mint a legtöbb kétlábú ember..

Egyébként a kutyafi katonafi később hiába panaszolta el a dolgot az őrmesterének, még ő kapott négy nap sötétzárkát. Kettőt azért, mert hagyta magát megveretni, a másik kettőt pedig azért, mert a lova nélküle ment vissza a laktanyába, amit szintén tilt a katonai szabályzat.

Jó cselekedet volt az, amit Barnabás a katona urasággal csinált? Szerinte igen, mert lehűtötte a lovas legény heves vérét, és példát mutatott neki arra: a forróvérűség még a hidegvérűségnél is rosszabb lehet.

A továbbiakban, kanyargós utak után, völgy következett. Benne piros tetős házikó volt, kerttel, és a kertben kapálgató csinos leánnyal.

Barnabásnak tetszett a leány dolgos munkálkodása, ezért faramuci nyelven, és ráadásul alig kificamított szóval, a leány felé bökött, elismerően:
- Derék!

A leány azonban először félreértette, felhördült:
- Mi baja van az úrnak a derekammal?! Ha nem is darázsderék, azért nem túl vastag..

Utóbbiakat Barnabás nem értette, de elővette azt az udvarló szót, amit a legtöbb leány szívesen elfogad:
- Szep!

A kiejtés nem volt tökéletes, de a leány megértette: az úr szépnek találja őt. No, az már megint más, okos leány ilyenkor mélyebbre ás, még ha ásó helyett kapa is van a kezében.

Behívta Barnabást falatozni, de még a polcról elővette a BERGENCÓC-FARAMUCI NAGYSZÓTÁRT is, amelyik már nem volt olyan nagy, mert a kishúga szeretett lapokat kitépdesni belőle. Ám abból, ami a nagyszótárban még benne volt, meg a kézzel-lábbal való mutogatásból, hamarosan Barnabás is, meg a leány is, Fűzfavesszős Panni, sok mindent megértett. Panni, persze, sokkal többet, mint Barnabás. Barnabás viszont sokkal kevesebbet, de hát a legénynél ez megbocsájtható, ha meg férj lesz belőle, akkor még meg is követelhető.

Panninak megtetszett: 1. Barnabás, mint legény, 2, Barnabás tarisznyája, mint tarisznya (még azt is elnézte, hogy nem hamuban sült pogácsával van tele, hanem nagy bankókkal). Elvállalta, hogy megtanítja Barnabást faramuciul.

Sikerült ez Fűzfavesszős Panninak?

Sikerült, mert jól, ügyesen tanította a szavakat. A legény kezébe nyomta a kapát: - Kapa!

Utána hozzátette: - Kapálni!

Kapált is Barnabás, de a leány nem dolgoztatta halálra. Utóbbit talán azért is tette, mert elhatározta: feleségül megy hozzá, ahhoz pedig élő legény kell.

Sok szót megtanult Barnabás faramuciul. Ameddig nem tudta a sült csirke kifejezést, addig nem kapott belőle, de még a kásából is keveset. Hej, tudta már másodikra!

A leány egyszer csak rászólt:
- Csók!

Elpirult a legény, sőt, vörös lett, mint a főtt rák, pedig addig még rákot sem látott egész életében. Ám a leány egészen közel hajolt a legényhez, aki végül elszánta magát. A továbbiakban már nem kellett csókra ösztökélni, tudta, hogy mit kell tennie, magától is.

Ilyen tanulékony volt ez a Barnabás!

Bizonyos cselekmények után maguktól jöttek a szükséges szavak faramuciul, például: leánykérés, puszi, lakodalom, kisbaba, bőg, dajkáld!

Bergengóciába már együtt utaztak el, kéz a kézben. Panni asszonyka jól kézben tartotta a férjét, de ez már az ő jó cselekedete volt. Nem is mert Billegő Barnabás billegni se jobbra, se balra, kitartott asszonykája mellett, mint a cövek.

A pap, amikor Barnabás elmesélte jó cselekedeteit, kissé mosolygott, de amikor az újdonsült férjjel asszonykája elővetette a csekkfüzetet, és szép kerek összeget
ajándékoztatott a Kerekgombocska dombon kápolna építésére, az egyház derék szolgájának arcán a mosoly tovább szélesedett.

Így végül mindenki jól járt, kivéve Megmondomén Benedeket, aki - mint említettük a történet elején - kiállt azon igazság mellett, hogy Faramuciország fővárosa Puttyperefal, és ezért, párbajban, golyót kapott barátjától a bal lábába, ami nem készítette ugyan örök sántításra, de a haláláig e járásbeli hiba nem hagyta el.

Különben úgy kell neki! Mindig vannak kiállhatatlan emberek, akik kiállnak az igazság mellett, ahelyett, hogy lefektetnék aludni..

Hová is jutna Bergengócia, vagy akár Faramuciország, ha az Igazság Földje volna?!

Ám ne ijedjetek meg, Olvasóim, ilyen veszély egyiket sem fenyegeti!

Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy egyiket sem fenyegeti veszély, - de olyan veszély nem, hogy bármelyikből az Igazság Földje lesz. Az nem!

Csak, sajnos, manapság már a Hazugságok Földje sem teljesen veszélytelen..

(2012)