Hazák, voltatok, egykor, márciusban,
márciusokban, vagy csak légi kép
vágyát lengette tavasz-lángtükörben
oly könnyen elhitt ég-tündérvidék?

Voltatok, - vagy nem? Egy pillanat-ének
dallampontján mégis sejtem: igen.
A kigyúlt tűzben sok álarc elégett,
Hazák, - ma is szívemben, szívemen!

A háromszín? Gyönyörűen virágzott, -
akkor. Ma már nagyon-nagyon beteg.
Mit látsz? Fent népbutítók szónokolnak,
s tapsol nekik szégyen-szolgasereg.

Ó, Március, Te háromszínnel ékes!
Tett, amelyre egy-egy szív feldobog!
Ilyen Időt, tudom, hogy meg nem érek:
elnémított versekkel meghalok.

A háromszínben piros szépség ott volt,
Petőfi színe: szilajon szabad.
Jó érzést akkor elhozott az este,
olyat: csillagos tisztaságot ad.

..és Március, akkor, tizenkilencben,
s a hit, rossz múltat lerombolni kész,
mely úgy vágyott alkotni méltóbb Istent,
ki az Emberért tenni is merész!

Többféle haza van, - azt hitted: egy csak?
(Földje, - bővülőn vagy fogyón - csak egy.)
Van, amelyikről azt hiszed: hazád, de
gúnyol, rád teszi a bilincseket.

Csacska népség! Nem látod mit mutat meg
múltad? Királyok fején koronák?
Felkorbácsolt érzelmek, mit a korbács
követ, s halálba hajtó zöld világ?

Ez a haza is, mely itt, a jelenben, -
a Becsületnek nagyon idegen.
..de márciusi gyönyörű Hazáim,
nem tagadom: szívemben, szívemen.

(2012)