Feltöltve: 2012-02-24 07:53:02
Megtekintve: 6207
Találd fel magad!
Sok ember önmagát sem találja meg egész életében, nemhogy feltalálja magát váratlan helyzetekben. Kitalálom János azonban nem tartozott az utóbbiak közé.
Ott élt Kelepelleppelep városkában. Vágott az esze, mint a borotva, de borotválkozni nem szokott, szakállt hordott. Fekete szakálla a lányok egy részének nagyon tetszett, másoknak János tetszett, de a szakálla nem. A legény azonban egyetlen lány kedvéért sem volt hajlandó megválni a szakállától. Még verset is költött erről:
A saját szakállamra mondom:
- Bár van e szép szőrzettel gondom, -
csak addig vágja olló kedve:
ne érjen bele levesembe!
Egyébként tőlem vígan lenghet,
így vallhat a szélnek szerelmet,
téli hidegtől védhet állat..
..és ha nem tetszik egy leánynak?
Minden leány kegyvesztett nálam,
ha nem dicséri a szakállam!
Bőven kapott ez a szakáll a leányoktól elismerő szavakat, de János nem sietett a nősüléssel. Szabad idejében felült a vonatra, de nem oda utazott el mesebeli módra, ahol a madár se jár, hanem oda, ahol madár is száll, leány is jár. Így jutott el Pintyőkefalvára, amelyik János városkájától nagyon messze volt, de Pampamföldhöz közel, mert benne: az egész vidéket így hívták a falu körül.
Pintyőkefalván sok minden volt, ami másutt is van egyenként, de együtt nem: hegyek, völgyek, tölgyek, hölgyek, peték, paták, nagy mocsár, kis kosár, tó, békával, ló, négy lábbal, bíró, báró, bunda, bendő, - erről most ennyi elegendő..
Kitalálom János szétnézett a faluban, de olyan ügyesen, hogy erre is ránézett, arra is, kutyára is, macskára is, de legfőképpen a szép lányokat nézegette. A csúnyáknak elnézte, hogy ők nem szépek, viszont éppen ezért elnéző mosollyal el sem kezdte nézegetésük.
Hanem mi történt? Egy ház falán ez állt: PAMPAMFÖLDI KIRÁNDULÁSOK. Szép házacska volt. Az ablakán kitekintő leány viszont nem szép volt, hanem gyönyörű. Ám olyan bánatos tekintete volt ennek a leánynak, hogy ha azt egy legény meglátja, hát mindjárt repül hozzá, vigasztalni, mint a madár.
János is így tett. Kész volt e csodaszép leány szívét megorvosolni, a gyógyult szívet meghódítani, és a szívhez tartozó kezet megkérni, ily módon mégiscsak feleséget szerezni, mert jobb későn, mint soha, de azért a későn helyett az idejében még jobb.
Így szólt a leányhoz:
- Ó, szépséges Kisasszony! Az én nevem Kitalálom János, és nem hiába, mert máris kitaláltam azt, ami a szívét nyomja, de még készen is vagyok leszedni róla a terhet. Sohase búsuljon a legény miatt, aki elhagyta, mert annak az ostobának van oka búsulni, hogy ilyen szamárságot cselekedett! Itt vagyok én, legény is vagyok, János is vagyok, a mondás is úgy tartja, hogy az Isten is János, de meg bele is szerettem a kisasszonyba, első pillantásra!
Elnevette magát a leány, de tetszett neki ez a furán udvarló ismeretlen legény, ezért úgy válaszolt tréfásan, hogy mégis komolyan:
- Az én nevem Kedvespatakos Katalin, és egyetlen legény sem hagyott el, mind a hét változatlanul udvarolgat nekem. A szívem tehát nem legényhiány miatt bús, hanem nagy baj miatt. A bátyám szokta vezetni a pampamföldi kirándulásokat, de lábát törte, most nem teheti. Ám egy óra múlva gyülekeznek a messzi földről jött kirándulók a templom előtt, akik többet fizettek e jó kis kétnapos túráért, mint más az orvosló doktornak a lórúgásért. Most mi lesz?! Le kell mondanom a túrát!
János mindjárt feltalálta, és egyúttal feltálalta magát:
- Hát csak ennyi a baj, kedves Kisasszony?! Ide nekem egy térképet Pampamföldről! Úgy elveztem én őket körbe-körbe-karikába, meg ide-oda-sehova, bájos bögyös bugyiba, hogy nagyra becsült bátyja sem különbül, de még csak pénzt sem kérek a két napért a kisasszonytól, hanem inkább három csókot, egyet-egyet minden napért, meg a ráadást!
Tetszett ez a szolgálatra jelentkezés a leánynak, de azért szigorúan szólt rá a legényre:
- Én a csókom nem adom fizetségül az úrnak, nem szokásom ilyesmi, de megfizetek azért, hogy kisegít, csengő pénzdarabokkal. Nyilván nem járt még Pampamföldön, mert sohasem láttam. Hozom a térképet, - de valóban el tudja vezetni a kirándulókat? Nagy felelősség az! Nehogy bárkinek baja essék!
- Az én szívemnek már baja esett, de az nem baj, sőt, még boldogság is lehet belőle! - mondta János. Nálam minden kiránduló úgy fogja érezni magát, mint az anyja kötényében, vagy még különbül!
Aggódott ugyan Katalin, - de mit tehetett? Bíznia kellett a legényben. Hozta a térképet, de még a hatalmas darab sonkát, szalonnát, kerek cipót, ízletes lila hagymákat is. Legyen mit ennie a legénynek két álló napig.
Együtt mentek ki a templomtérre. Közben János félszemmel időnként kicsit a térképet is nézegette, de teljes szemmel, mindkettővel és nagyon, inkább a leányt. A téren a leány felolvasta az egybegyűltek névsorát. Mindenki eljött. Utána elbúcsúzott a kirándulóktól, meg Jánostól.
János nem ismerte ugyan a vidéket, és a térkép nem adott felvilágosítást mindenről, de azért nem esett kétségbe. Amikor néhány kiránduló kissé nagyon letért az útról, egyenesen bele a Vadkanos mocsárba, János tudta: legfeljebb derékig lesznek iszaposak, mert nem ér a nyakukig a sűrű feketeség.
Felkiáltott:
- Látják, Hölgyeim és Uraim?! Ez a három hölgy és két úr előre tudta a jogos hiedelmet: aki megfürdik ebben a mocsárban, az nem csak fertelmesen piszkos lesz, hanem egy évig a disznó nagy szerencse is ott röfög majd a háza táján! Gratulálok nekik!
Nosza, erre többen is belementek a mocsárba. Utóbbi azzal az előnnyel járt, hogy csak fél kilométert kellett fekete bőrű bennszülöttként vánszorogniuk, utána megfürödhettek a patakban, és visszanyerhették bőrük fehérségét. Egy fiatal özvegyasszonyka lábára ugyan pióca tapadt, és az emiatt visítozott kissé, János azonban megnyugtatta:
- Ez orvosi pióca. Kicsit szívja a vérét, de kihúzza a pácból! Jót tesz Önnel. Ha nem is nyerhet e tapadós állatka szépségversenyt, azért a csúnyaság versenyben sem maradna le túlságosan.
Jót tett a csinos özvegyasszonnyal a piócácska? Hát mindenesetre ahhoz hozzásegítette, hogy egy jól öltözött úr felfigyeljen a hölgy gyönyörű lábaira. Ettől fogva nem tágított a lábai mellől, majd a az egész hölgyhöz annyira ragaszkodni kezdett, hogy fél éven belül feleségül vette. Két gyermekük született. Úgy éltek mint a galambok, csak egy kifestett tyúkot kellett a hölgynek elhessentenie férjétől, de ezt is megoldotta.
Kanyargott az út. Joga volt hozzá, mert - a közhiedelemmel ellentétben - nem mindig az egyenes út a legjobb, van olyasmi, amihez a görbe. Az út mentén olykor árok is volt, gödör is volt, de csak a gödörbe esett bele egy leány, meg egy fiú. János hiányukat később észrevette, akkor visszament értük, de nem húzta ki őket mindjárt, tapintatosan megvárta, amíg befejezik a csókolódzást.
Esteledett, alkonyodott, de a nótabeli szürke szamár nem szomorkodott, mivel nem volt velük, bár egy-egy elfáradt kirándulónak jól jött volna. A hegyoldalban felverték a sátrakat. Néhány idősebb úr pedig elvert egy csinos összeget a kártyán.
Igen szép látványt nyújtott a rossz helyen fellángoló tábortűztől kissé kigyulladt, lángoló bokor is.
János azonban feltalálta magát:
- Hát nem fenséges? Ez az égő bokor üzent a rossz szellemeknek: ne közelítsetek! Most mindenki nyugodtan aludhat. A bagolyhuhogástól nem kell megijedni, remegjen tőle a sötétben ide-oda lopakodó, sunyi erdei egér!
Két nap múlva visszaértek Pintyőkefalvára. Élményekkel gazdagon, de néhányan ezen kívül kullancsot is szereztek. János azonban egy csipesszel eltávolította ezeket a bőr- és vérimádó állatkákat. Egy barna hajú leánynak meg is jegyezte, tréfásan:
Kullancs? Példát ad minden korból:
mások bőrébe belehorgol.
Hű a bőrhöz, mikor már ott van,
s nem horkol lehorgonyozottan.
Vért elkér bár, de tud mértéket:
annyit, ami még beleférhet!
A kullancstól megszabadított barna hajú leány rajongó szemekkel nézte Jánost, de az időközben megérkező Kedvespatakos Katalin egészen más szemmel nézte e barna hajú leányt, meg annak dús, fényes haját. Sokallotta a leány Jánosra való nézését, és ezzel összefüggésben a hölgy barna hajának mennyiségét is.
Katalin meghívta Jánost ebédre, amit az elfogadott. Sokat evett a legény, de ezt minden fogásnál megindokolta, mint a palacsintánál is:
Még egy palacsinta maradt, de csintalan.
Kiküldjem a kertbe, ahol egy hinta van?
Nem küldöm, mert túrós, azt imádom, nagyon!
A kis csintalankát be is hintáztatom!
Búcsúzáskor Katalin elővett egy ládikót, és rákezdte:
- Hát, kedves János, nagyon köszönöm a segítségét! Most pedig szeretném megfizetni csengő pénzecskékkel a fáradtságát..
- Ne fáradozzon, Katalin kisasszony! - szólt közbe János. Ha a három csókot sajnálja tőlem, én akkor sem bánom, hogy kisegítettem. Szívesen tettem, de még mennyire!
- Olyan rosszul érzem magam, adósaként.. - pirult el a leány. Hát.. ha ragaszkodik a három csókhoz..
- A kényszerből adott, vagy kapott csók nekem nem csók! - emelte fel a fejét önérzetesen János. Ha nem szívből adják, akkor inkább lemondok róla..
- Nem mondtam, hogy nem szívből.. - mondta elpirultból vörösre váló arccal a leány.
Ezt követően olyan szenvedélyes csók következett, hogy a leány örömében mindjárt kifizetett egy újabb túravezetést Jánosnak, de még külön csókjutalmat is adott. Meg is egyeztek az újabb találkozásban, amikor János másik csoportot vezet a Pampamföldön.
Igen, de Katalin fejében ficánkolni kezdett egy kis ördög-gondolatocska. Hátha ez a János csapodár természetű, ennek a lánynak is udvarol, másiknak az udvaránál is teszi a szépet, ennek is csapja szelet, annál is legyeskedik.. Kigondolt valamit!
A templomtéren, ahol a kirándulók gyülekeztek, egy serdülő fiú hozta Katalin levelét Jánosnak: nagyon köszöni a segítséget, szerencsés kirándulást kíván, sürgős dolga akadt, majd találkoznak, amikor János visszatér a csoporttal.
János ismertette Pintyőkefalva múltját, majd pedig elindultak. A kirándulók között azonban volt egy leány, akire János sűrűbben nézegetett, mint a csoport többi tagjára. Ezt a leányt mintha már látta volna valahol! Nem láthatta pedig, gondolta, mert nagy bibircsók van az orra alatt, baloldalon, még a Bibir is megirigyelhetné! Ha nevetséges is, - jól áll neki ez barna gombocska..
A leány igen kedvesen szólt Jánoshoz, mindig mellette baktatott, szemlátomást észre akarta vétetni magát. A legény azonban valamin erősen tűnődött.
Este letáboroztak. Így szólt a leány Jánoshoz:
- Tisztelt vezető Úr! Tóvirágos Éva vagyok, olyan ijedős, butácska fajta, hogy ha meghallom a bagolyhuhogást, vagy az ágak zörgését, egész éjjel nem tudok elaludni. Megengedné, hogy az Ön sátrában aludjak? Ne értse félre a dolgot, szigorúan csak a saját hálózsákomban..
János azonban ezt, barátságosan ugyan, de elhárította:
- Ne haragudjon a kisasszony, de nem egyezhetem bele. Nem kételkedem a kisasszony tisztességében, de mit szólnának hozzá a többiek? Ki lenne téve gúnyos célzásoknak, élcelődéseknek. No és mit szólna hozzá az én szívem választottja, egy bizonyos Katalin nevű leányzó, akinek, bár ő még nem tud róla, első látásra hűséget fogadtam, és elhatároztam: ha belém szeret, akkor megkérem a kezét.. Ön egyébként sok mindenben emlékeztet rá. Nem szeretném, ha a fülébe jutna a pletyka, ami félreértésekhez vezethetne..
A leány, aki, persze, nem volt más, mint Katalin, azt színlelte, hogy nagyon megbántódott, valójában azonban annyira örült, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, ha nem is éppen baglyot. János csak annyit engedett meg neki, hogy a leány sátra az ő sátra közelében lehessen, ha már annyira fél.
A reggel a szokásosan nyári hangulatú volt: sok napfénnyel, virágtengerrel, ide-oda röpködő madárhangokkal, cserregő szarkákkal, fecsegő szajkókkal, csevegő kirándulókkal.. Egy dolog azonban más volt, mint előző nap, de ez Jánoson kívül nem tűnt fel senkinek: Tóvirágos Éván a bibircsók, amelyik eddig a baloldalon volt, a jobboldalra vándorolt át. Hohohó, piros hó, csalafintán csillogó!
Elkezdett udvarolni a leánynak. Szedett neki egy csokrot a legszebb virágokból. Dicsérte szépségét, haját, alakját, kék szemét. Saját magát ostoba szamárnak nevezte, amiért tegnap kissé ridegen bánt vele. Később, amikor egy hatalmas fa eltakarta őket a többiek elől, még csókért is könyörgött a leánynak.
- Tegnap másként viselkedett a vezető Úr! - mondta elkeseredetten a leány. Mára miért változott meg ennyire? Tegnap még a szerelméről beszélt, hűségéről, ahhoz a Katalin leányhoz..
- Miért változtam meg, kedves Éva? - tűnődött János. Hát talán azért, mert még sohasem találkoztam olyan leánnyal, akin ilyen kedves, vándorló bibircsók lett volna az orra alatt.. Vigyáznia kell, mert az ilyen bibircsók még meg is szökhet, átmehet, hűtlenül, egy másik leányra..
Elvörösödött Éva, vagyis hát az álruhás Katalin, alig tudta kinyögni szégyenében:
- Meg tudod bocsájtani nekem, János, hogy kételkedtem hűségedben?!
- Hát.. - mosolyodott el János - meg tudom, mivel minden angyalszándékú széptevés mellett ott van egy kis ördögi kétkedés. Ám megkapom a csókot, amit előbb kértem Bibircsókvándoroltató Évától?
Megkapta. Nem is egyet, hanem hármat, többet csak azért nem, mert a csoport néhány tagja már igen halihózott Jánosért.
Ezt követően János még kétszer vezetett kirándulókat Pampamföldön. Akkora sikerrel, hogy egyre többen jöttek külföldről is: ettek, ittak, bámultak, bambultak, fényképeztek, kérdezősködtek, csodálkoztak.. Pintyőkefalván azonban már senki sem csodálkozott azon, hogy János Katalin udvarlója. Sejtették: lakodalmuk napja sem lehet messze.
Katalin bátyja is hazajött a kórházból. Azt mondta neki barátja, a főorvos, tréfásan:
- Ha az ebcsont beforr, az ebet kidobjuk innen! Kedvespatakos Ferenc Barátom, téged bármikor szívesen látlak, ha nem betegként jössz hozzám! Betegként kicsit morgós vagy, ez sem jó, az sem jó..
A húga otthon mindent elmondott a bátyjának. Ferenc megkérdezte:
- No és mivel foglalkozik ez a Jánosod?
- Azzal, amivel kell! A kiránduló csoportokkal, meg velem - mondta elégedetten Katalin. Nem elég ez?!
- Neked elég, mert ti nők, ha szerelmesek vagytok, akár egy csirkefogónak is odaadnátok becses kacsóitok! - mondta rosszallóan a bátyja. Én azért utánanézek, mert féltelek. Azt mondtad: Kitalálom János? Talán benne van a neve abban a nagy lexikonban, amelyik ott hever a polcon..
Benne volt, méghozzá János fényképével. Ott állt, hogy ez a János könyvkiadó- és nyomdatulajdonos, feltaláló, egyúttal költő, író. Főbb művei: a KERGE HAZÁM KEREKESKÚTJAI című regény, és két verseskötet. Utóbbiak: TALÁLD FEL MAGAD, LEÁNY, LEGÉNY!, valamint ÁLOMBELI HÍMES TOJÁSOK. Elnyert díjai: az Ország Legszebb Nyomdája, Brumbrum-díj, valamin az Okostojás Társaság arany emlékérme. Kelepelleppelep város díszpolgára.
Ennyi Katalin bátyját is kielégítette. Így szólt a húgához:
- Bocs, hugicám cicám, hogy kételkedtem választottadban. Áldásom rátok! Ám ha már ilyen ügyes ez a János, rajtam is segíthetne. Tudod, hogy mennyire tetszik nekem a faluban Károgóspittyem Panka, de az rám sem néz. Azt hiszi talán, hogy arra a rongyos harminc holdjukra áhítozom?
- Az a harminc hold nem éppen rongyos, mivel zsíros, fekete föld, igen jól megterem abban minden, amit belevetnek - nevetett a húga. Ám tudom, hogy téged valóban a leány érdekel. Majd együtt beszélünk Jánossal, biztosan kigondol valamit, amivel begombolható a dolog.
Amikor János megint Pintyőkefalvára érkezett, rögtön tanácsot adott:
- El kell híresztelni, hogy amikor Feri a kórházban feküdt, meglátta egy grófkisasszony, beleszeretett, de annyira, hogy még ide is utána fog jönni! Ha ezt meghallja Károgóspittyem Panka, hát egyből lepittyed az álla, és ész nélkül fog Feri után futni! Én majd ideküldök, grófkisasszonyként, egy színészkedő leányt, de azzal kedvesen kell bánni, mert nem akárki! Mutatnia kell, persze, a nagy etyepetyézést Ferinek is, látszatként.
Ebben maradtak. Az ál-grófkisasszony meg is érkezett. Nagyon szép volt, és kitűnően játszotta a Kedvespatakos Ferenc iránti rajongást is. Károgóspittyem Panka érdeklődése fel is támadt, bár nem annyira Ferenc, hanem inkább az iránt: mennyi földje van a grófkisasszony apjának?
Az állítólagos grófkisasszony nagyot sóhajtott:
- Hej, lelkem, mi már kétszáz éve olyan szegények vagyunk, hogy még a főzéshez való vizet is a szomszéd kútjából kapjuk, könyörületből. Nem is tartom magam igazi grófkisasszonynak ilyen szegényen, csak szidom azt az ősünket, aki egész birtokát háromszor is elverte a kártyán, ráadásul egyetlen napon!
Homályban maradt, hogy miként lehet ugyanazt a birtokot többször is elkártyázni, de ezzel a Panka leány nem foglalkozott. Kedvespatakos Ferenc köszönését viszont továbbra is csak fejbiccentéssel fogadta, azzal is csak akkor, ha aznap nem kelt fel bal lábbal.
Utóbbiért a legény eleinte neheztelt Pankára, de ez a neheztelés hamarosan könnyebbedett, majd pedig úgy eltűnt, mint a gyámoltalan fehér barikafelhő az égről, ha elfújja a szél. Miért?
A rejtély arany kulcsát az adja, amit az ál grófkisasszony mondott négyszemközt Kitalálom Jánosnak:
- Te, bátyus, ma ez a Ferenc letérdelt előttem, és nagy alázatosan megkérte a kezemet..
- No és megtagadtad tőle? - kérdezte kíváncsian a testvére. Nem szabad szerelem nélkül férjhez menni!
- Egyetértek! - nevetett a húga, Kitalálom Klárika. Ám nem tagadhattam meg tőle a kezem, mivel beleszerettem, olyannyira, hogy kiszeretni sem tudnék belőle.
- Nocsak.. - mosolygott a bátyja. Ilyen hirtelen, minden előzmény nélkül? Még egy csók sem volt előtte?
- Előtte nem, - nevetett Klárika - no de utána mi minden! Látod az ujjamon ezt a gyönyörű gyűrűt?! Ráadásul azt hiszi ez a Feri, hogy olyan szegény vagyok, mint.. és nincsen semmi földem, csak egy kis házikóm Kelepelleppelepen..
- Hát az a része igaz is, ami a földet illeti.. - folytatta a mosolygást János. Persze,
a házacskád majdnem kastélyocska, és annyi pénzed van a három bankban együtt, hogy akár több száz holdat is vehetnél..
- Nekem elég az égi hold is.. - mondta Klárika. Gyere, beszéljük meg Katival és Ferivel a kettős lakodalom napját!
Hát, mi tagadás, nevezetes kettős lakodalom lett az események vége, - új történések kezdeteként.
Zsigazsuga Ferdinánd megzenésítette János versét, és igen szépen énekelték a lakodalomban kislányok, nagylányok, ifjú öregasszonyok, kisfiúk, nagyfiúk, ihajcsuhajos legények, - még a macskák is kedvet kaptak a nyávogásra, a kutyák pedig veszettül ugattak, talán kolbászért, de esetleg más okból.
Hát, igaz, ami igaz, szépen táncifikáltak a perdülő sorok:
E két lány már csak volt lány, asszonnyá lett, igazán!
E két legény, mondom én, férjjé lett, már nem legény!
Azt is mondom én néked, ha férj vagy, ne legénykedj!
Minden rendes asszonyka férjét de csókolgatja!
E bölcs tanács dehogy új: öleld nejed, bolondul!
Pici paci, nyuszika, lesz-e elég puszi ma?
Lesz, lesz, bizony, ágyban vágy, amely mennyországot ád!
Hát ez a kettős lakodalom nagyon vidám volt Pampamföldön, azon belül Pintyőkefalván, ahol mindeni boldog volt, és a bánatot csak hírből ismerték, de az ilyen híreknek nem ültek fel, hanem inkább lefeküdtek helyette.
Azt viszont ne gondoljátok, kedves Olvasóim, hogy ez a boldogság általános a világban! Magam is tudnék egy olyan tájat említeni, ahol az emberek a sárga földig leisszák magukat bánatukban. Lehet, persze, hogy örömükben is leinnák magukat, de egyre inkább csak az örömtelenség látogatja egyébként igen hajlékony hajlékukat..
Most még viszonylag istenes ott a helyzet, - de mi lesz, ha az embereknek már nem lesz pénzük itókára, még arra a nagydobra vert otthoni kisüstire sem?!
Hát.. az lesz a vég! Ugyan előbb fog elfogyni a pénz a gyerek cipőjére, de a kis kölök mehet iskolába, vagy az iskola mellé, mezítláb is, - valamikor hány gyerek járt mezítláb, és attól még falu maradt a falu! A család betevő falatjára is elfogy majd a pénz, de szeszre még akkor is akad valamicske, valamiből, valahogyan.
Ám ha már szeszre sem lesz semmi pénz?! Sárga föld ugyan akkor is lesz, mese, habbal, akkor is lesz, - de hogyan issza majd le magát valaki a sárga földig, abban a nagy pénztelenségben?
Hagyjuk azonban a jövőt, ami önmagától is oly gyorsan jön! Örüljünk inkább a pampamföldi boldogságnak, hogy ilyen jól ment minden Katinál is, Jánosnál is, Ferinél is, Klárikánál is!
(2012)
Ott élt Kelepelleppelep városkában. Vágott az esze, mint a borotva, de borotválkozni nem szokott, szakállt hordott. Fekete szakálla a lányok egy részének nagyon tetszett, másoknak János tetszett, de a szakálla nem. A legény azonban egyetlen lány kedvéért sem volt hajlandó megválni a szakállától. Még verset is költött erről:
A saját szakállamra mondom:
- Bár van e szép szőrzettel gondom, -
csak addig vágja olló kedve:
ne érjen bele levesembe!
Egyébként tőlem vígan lenghet,
így vallhat a szélnek szerelmet,
téli hidegtől védhet állat..
..és ha nem tetszik egy leánynak?
Minden leány kegyvesztett nálam,
ha nem dicséri a szakállam!
Bőven kapott ez a szakáll a leányoktól elismerő szavakat, de János nem sietett a nősüléssel. Szabad idejében felült a vonatra, de nem oda utazott el mesebeli módra, ahol a madár se jár, hanem oda, ahol madár is száll, leány is jár. Így jutott el Pintyőkefalvára, amelyik János városkájától nagyon messze volt, de Pampamföldhöz közel, mert benne: az egész vidéket így hívták a falu körül.
Pintyőkefalván sok minden volt, ami másutt is van egyenként, de együtt nem: hegyek, völgyek, tölgyek, hölgyek, peték, paták, nagy mocsár, kis kosár, tó, békával, ló, négy lábbal, bíró, báró, bunda, bendő, - erről most ennyi elegendő..
Kitalálom János szétnézett a faluban, de olyan ügyesen, hogy erre is ránézett, arra is, kutyára is, macskára is, de legfőképpen a szép lányokat nézegette. A csúnyáknak elnézte, hogy ők nem szépek, viszont éppen ezért elnéző mosollyal el sem kezdte nézegetésük.
Hanem mi történt? Egy ház falán ez állt: PAMPAMFÖLDI KIRÁNDULÁSOK. Szép házacska volt. Az ablakán kitekintő leány viszont nem szép volt, hanem gyönyörű. Ám olyan bánatos tekintete volt ennek a leánynak, hogy ha azt egy legény meglátja, hát mindjárt repül hozzá, vigasztalni, mint a madár.
János is így tett. Kész volt e csodaszép leány szívét megorvosolni, a gyógyult szívet meghódítani, és a szívhez tartozó kezet megkérni, ily módon mégiscsak feleséget szerezni, mert jobb későn, mint soha, de azért a későn helyett az idejében még jobb.
Így szólt a leányhoz:
- Ó, szépséges Kisasszony! Az én nevem Kitalálom János, és nem hiába, mert máris kitaláltam azt, ami a szívét nyomja, de még készen is vagyok leszedni róla a terhet. Sohase búsuljon a legény miatt, aki elhagyta, mert annak az ostobának van oka búsulni, hogy ilyen szamárságot cselekedett! Itt vagyok én, legény is vagyok, János is vagyok, a mondás is úgy tartja, hogy az Isten is János, de meg bele is szerettem a kisasszonyba, első pillantásra!
Elnevette magát a leány, de tetszett neki ez a furán udvarló ismeretlen legény, ezért úgy válaszolt tréfásan, hogy mégis komolyan:
- Az én nevem Kedvespatakos Katalin, és egyetlen legény sem hagyott el, mind a hét változatlanul udvarolgat nekem. A szívem tehát nem legényhiány miatt bús, hanem nagy baj miatt. A bátyám szokta vezetni a pampamföldi kirándulásokat, de lábát törte, most nem teheti. Ám egy óra múlva gyülekeznek a messzi földről jött kirándulók a templom előtt, akik többet fizettek e jó kis kétnapos túráért, mint más az orvosló doktornak a lórúgásért. Most mi lesz?! Le kell mondanom a túrát!
János mindjárt feltalálta, és egyúttal feltálalta magát:
- Hát csak ennyi a baj, kedves Kisasszony?! Ide nekem egy térképet Pampamföldről! Úgy elveztem én őket körbe-körbe-karikába, meg ide-oda-sehova, bájos bögyös bugyiba, hogy nagyra becsült bátyja sem különbül, de még csak pénzt sem kérek a két napért a kisasszonytól, hanem inkább három csókot, egyet-egyet minden napért, meg a ráadást!
Tetszett ez a szolgálatra jelentkezés a leánynak, de azért szigorúan szólt rá a legényre:
- Én a csókom nem adom fizetségül az úrnak, nem szokásom ilyesmi, de megfizetek azért, hogy kisegít, csengő pénzdarabokkal. Nyilván nem járt még Pampamföldön, mert sohasem láttam. Hozom a térképet, - de valóban el tudja vezetni a kirándulókat? Nagy felelősség az! Nehogy bárkinek baja essék!
- Az én szívemnek már baja esett, de az nem baj, sőt, még boldogság is lehet belőle! - mondta János. Nálam minden kiránduló úgy fogja érezni magát, mint az anyja kötényében, vagy még különbül!
Aggódott ugyan Katalin, - de mit tehetett? Bíznia kellett a legényben. Hozta a térképet, de még a hatalmas darab sonkát, szalonnát, kerek cipót, ízletes lila hagymákat is. Legyen mit ennie a legénynek két álló napig.
Együtt mentek ki a templomtérre. Közben János félszemmel időnként kicsit a térképet is nézegette, de teljes szemmel, mindkettővel és nagyon, inkább a leányt. A téren a leány felolvasta az egybegyűltek névsorát. Mindenki eljött. Utána elbúcsúzott a kirándulóktól, meg Jánostól.
János nem ismerte ugyan a vidéket, és a térkép nem adott felvilágosítást mindenről, de azért nem esett kétségbe. Amikor néhány kiránduló kissé nagyon letért az útról, egyenesen bele a Vadkanos mocsárba, János tudta: legfeljebb derékig lesznek iszaposak, mert nem ér a nyakukig a sűrű feketeség.
Felkiáltott:
- Látják, Hölgyeim és Uraim?! Ez a három hölgy és két úr előre tudta a jogos hiedelmet: aki megfürdik ebben a mocsárban, az nem csak fertelmesen piszkos lesz, hanem egy évig a disznó nagy szerencse is ott röfög majd a háza táján! Gratulálok nekik!
Nosza, erre többen is belementek a mocsárba. Utóbbi azzal az előnnyel járt, hogy csak fél kilométert kellett fekete bőrű bennszülöttként vánszorogniuk, utána megfürödhettek a patakban, és visszanyerhették bőrük fehérségét. Egy fiatal özvegyasszonyka lábára ugyan pióca tapadt, és az emiatt visítozott kissé, János azonban megnyugtatta:
- Ez orvosi pióca. Kicsit szívja a vérét, de kihúzza a pácból! Jót tesz Önnel. Ha nem is nyerhet e tapadós állatka szépségversenyt, azért a csúnyaság versenyben sem maradna le túlságosan.
Jót tett a csinos özvegyasszonnyal a piócácska? Hát mindenesetre ahhoz hozzásegítette, hogy egy jól öltözött úr felfigyeljen a hölgy gyönyörű lábaira. Ettől fogva nem tágított a lábai mellől, majd a az egész hölgyhöz annyira ragaszkodni kezdett, hogy fél éven belül feleségül vette. Két gyermekük született. Úgy éltek mint a galambok, csak egy kifestett tyúkot kellett a hölgynek elhessentenie férjétől, de ezt is megoldotta.
Kanyargott az út. Joga volt hozzá, mert - a közhiedelemmel ellentétben - nem mindig az egyenes út a legjobb, van olyasmi, amihez a görbe. Az út mentén olykor árok is volt, gödör is volt, de csak a gödörbe esett bele egy leány, meg egy fiú. János hiányukat később észrevette, akkor visszament értük, de nem húzta ki őket mindjárt, tapintatosan megvárta, amíg befejezik a csókolódzást.
Esteledett, alkonyodott, de a nótabeli szürke szamár nem szomorkodott, mivel nem volt velük, bár egy-egy elfáradt kirándulónak jól jött volna. A hegyoldalban felverték a sátrakat. Néhány idősebb úr pedig elvert egy csinos összeget a kártyán.
Igen szép látványt nyújtott a rossz helyen fellángoló tábortűztől kissé kigyulladt, lángoló bokor is.
János azonban feltalálta magát:
- Hát nem fenséges? Ez az égő bokor üzent a rossz szellemeknek: ne közelítsetek! Most mindenki nyugodtan aludhat. A bagolyhuhogástól nem kell megijedni, remegjen tőle a sötétben ide-oda lopakodó, sunyi erdei egér!
Két nap múlva visszaértek Pintyőkefalvára. Élményekkel gazdagon, de néhányan ezen kívül kullancsot is szereztek. János azonban egy csipesszel eltávolította ezeket a bőr- és vérimádó állatkákat. Egy barna hajú leánynak meg is jegyezte, tréfásan:
Kullancs? Példát ad minden korból:
mások bőrébe belehorgol.
Hű a bőrhöz, mikor már ott van,
s nem horkol lehorgonyozottan.
Vért elkér bár, de tud mértéket:
annyit, ami még beleférhet!
A kullancstól megszabadított barna hajú leány rajongó szemekkel nézte Jánost, de az időközben megérkező Kedvespatakos Katalin egészen más szemmel nézte e barna hajú leányt, meg annak dús, fényes haját. Sokallotta a leány Jánosra való nézését, és ezzel összefüggésben a hölgy barna hajának mennyiségét is.
Katalin meghívta Jánost ebédre, amit az elfogadott. Sokat evett a legény, de ezt minden fogásnál megindokolta, mint a palacsintánál is:
Még egy palacsinta maradt, de csintalan.
Kiküldjem a kertbe, ahol egy hinta van?
Nem küldöm, mert túrós, azt imádom, nagyon!
A kis csintalankát be is hintáztatom!
Búcsúzáskor Katalin elővett egy ládikót, és rákezdte:
- Hát, kedves János, nagyon köszönöm a segítségét! Most pedig szeretném megfizetni csengő pénzecskékkel a fáradtságát..
- Ne fáradozzon, Katalin kisasszony! - szólt közbe János. Ha a három csókot sajnálja tőlem, én akkor sem bánom, hogy kisegítettem. Szívesen tettem, de még mennyire!
- Olyan rosszul érzem magam, adósaként.. - pirult el a leány. Hát.. ha ragaszkodik a három csókhoz..
- A kényszerből adott, vagy kapott csók nekem nem csók! - emelte fel a fejét önérzetesen János. Ha nem szívből adják, akkor inkább lemondok róla..
- Nem mondtam, hogy nem szívből.. - mondta elpirultból vörösre váló arccal a leány.
Ezt követően olyan szenvedélyes csók következett, hogy a leány örömében mindjárt kifizetett egy újabb túravezetést Jánosnak, de még külön csókjutalmat is adott. Meg is egyeztek az újabb találkozásban, amikor János másik csoportot vezet a Pampamföldön.
Igen, de Katalin fejében ficánkolni kezdett egy kis ördög-gondolatocska. Hátha ez a János csapodár természetű, ennek a lánynak is udvarol, másiknak az udvaránál is teszi a szépet, ennek is csapja szelet, annál is legyeskedik.. Kigondolt valamit!
A templomtéren, ahol a kirándulók gyülekeztek, egy serdülő fiú hozta Katalin levelét Jánosnak: nagyon köszöni a segítséget, szerencsés kirándulást kíván, sürgős dolga akadt, majd találkoznak, amikor János visszatér a csoporttal.
János ismertette Pintyőkefalva múltját, majd pedig elindultak. A kirándulók között azonban volt egy leány, akire János sűrűbben nézegetett, mint a csoport többi tagjára. Ezt a leányt mintha már látta volna valahol! Nem láthatta pedig, gondolta, mert nagy bibircsók van az orra alatt, baloldalon, még a Bibir is megirigyelhetné! Ha nevetséges is, - jól áll neki ez barna gombocska..
A leány igen kedvesen szólt Jánoshoz, mindig mellette baktatott, szemlátomást észre akarta vétetni magát. A legény azonban valamin erősen tűnődött.
Este letáboroztak. Így szólt a leány Jánoshoz:
- Tisztelt vezető Úr! Tóvirágos Éva vagyok, olyan ijedős, butácska fajta, hogy ha meghallom a bagolyhuhogást, vagy az ágak zörgését, egész éjjel nem tudok elaludni. Megengedné, hogy az Ön sátrában aludjak? Ne értse félre a dolgot, szigorúan csak a saját hálózsákomban..
János azonban ezt, barátságosan ugyan, de elhárította:
- Ne haragudjon a kisasszony, de nem egyezhetem bele. Nem kételkedem a kisasszony tisztességében, de mit szólnának hozzá a többiek? Ki lenne téve gúnyos célzásoknak, élcelődéseknek. No és mit szólna hozzá az én szívem választottja, egy bizonyos Katalin nevű leányzó, akinek, bár ő még nem tud róla, első látásra hűséget fogadtam, és elhatároztam: ha belém szeret, akkor megkérem a kezét.. Ön egyébként sok mindenben emlékeztet rá. Nem szeretném, ha a fülébe jutna a pletyka, ami félreértésekhez vezethetne..
A leány, aki, persze, nem volt más, mint Katalin, azt színlelte, hogy nagyon megbántódott, valójában azonban annyira örült, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, ha nem is éppen baglyot. János csak annyit engedett meg neki, hogy a leány sátra az ő sátra közelében lehessen, ha már annyira fél.
A reggel a szokásosan nyári hangulatú volt: sok napfénnyel, virágtengerrel, ide-oda röpködő madárhangokkal, cserregő szarkákkal, fecsegő szajkókkal, csevegő kirándulókkal.. Egy dolog azonban más volt, mint előző nap, de ez Jánoson kívül nem tűnt fel senkinek: Tóvirágos Éván a bibircsók, amelyik eddig a baloldalon volt, a jobboldalra vándorolt át. Hohohó, piros hó, csalafintán csillogó!
Elkezdett udvarolni a leánynak. Szedett neki egy csokrot a legszebb virágokból. Dicsérte szépségét, haját, alakját, kék szemét. Saját magát ostoba szamárnak nevezte, amiért tegnap kissé ridegen bánt vele. Később, amikor egy hatalmas fa eltakarta őket a többiek elől, még csókért is könyörgött a leánynak.
- Tegnap másként viselkedett a vezető Úr! - mondta elkeseredetten a leány. Mára miért változott meg ennyire? Tegnap még a szerelméről beszélt, hűségéről, ahhoz a Katalin leányhoz..
- Miért változtam meg, kedves Éva? - tűnődött János. Hát talán azért, mert még sohasem találkoztam olyan leánnyal, akin ilyen kedves, vándorló bibircsók lett volna az orra alatt.. Vigyáznia kell, mert az ilyen bibircsók még meg is szökhet, átmehet, hűtlenül, egy másik leányra..
Elvörösödött Éva, vagyis hát az álruhás Katalin, alig tudta kinyögni szégyenében:
- Meg tudod bocsájtani nekem, János, hogy kételkedtem hűségedben?!
- Hát.. - mosolyodott el János - meg tudom, mivel minden angyalszándékú széptevés mellett ott van egy kis ördögi kétkedés. Ám megkapom a csókot, amit előbb kértem Bibircsókvándoroltató Évától?
Megkapta. Nem is egyet, hanem hármat, többet csak azért nem, mert a csoport néhány tagja már igen halihózott Jánosért.
Ezt követően János még kétszer vezetett kirándulókat Pampamföldön. Akkora sikerrel, hogy egyre többen jöttek külföldről is: ettek, ittak, bámultak, bambultak, fényképeztek, kérdezősködtek, csodálkoztak.. Pintyőkefalván azonban már senki sem csodálkozott azon, hogy János Katalin udvarlója. Sejtették: lakodalmuk napja sem lehet messze.
Katalin bátyja is hazajött a kórházból. Azt mondta neki barátja, a főorvos, tréfásan:
- Ha az ebcsont beforr, az ebet kidobjuk innen! Kedvespatakos Ferenc Barátom, téged bármikor szívesen látlak, ha nem betegként jössz hozzám! Betegként kicsit morgós vagy, ez sem jó, az sem jó..
A húga otthon mindent elmondott a bátyjának. Ferenc megkérdezte:
- No és mivel foglalkozik ez a Jánosod?
- Azzal, amivel kell! A kiránduló csoportokkal, meg velem - mondta elégedetten Katalin. Nem elég ez?!
- Neked elég, mert ti nők, ha szerelmesek vagytok, akár egy csirkefogónak is odaadnátok becses kacsóitok! - mondta rosszallóan a bátyja. Én azért utánanézek, mert féltelek. Azt mondtad: Kitalálom János? Talán benne van a neve abban a nagy lexikonban, amelyik ott hever a polcon..
Benne volt, méghozzá János fényképével. Ott állt, hogy ez a János könyvkiadó- és nyomdatulajdonos, feltaláló, egyúttal költő, író. Főbb művei: a KERGE HAZÁM KEREKESKÚTJAI című regény, és két verseskötet. Utóbbiak: TALÁLD FEL MAGAD, LEÁNY, LEGÉNY!, valamint ÁLOMBELI HÍMES TOJÁSOK. Elnyert díjai: az Ország Legszebb Nyomdája, Brumbrum-díj, valamin az Okostojás Társaság arany emlékérme. Kelepelleppelep város díszpolgára.
Ennyi Katalin bátyját is kielégítette. Így szólt a húgához:
- Bocs, hugicám cicám, hogy kételkedtem választottadban. Áldásom rátok! Ám ha már ilyen ügyes ez a János, rajtam is segíthetne. Tudod, hogy mennyire tetszik nekem a faluban Károgóspittyem Panka, de az rám sem néz. Azt hiszi talán, hogy arra a rongyos harminc holdjukra áhítozom?
- Az a harminc hold nem éppen rongyos, mivel zsíros, fekete föld, igen jól megterem abban minden, amit belevetnek - nevetett a húga. Ám tudom, hogy téged valóban a leány érdekel. Majd együtt beszélünk Jánossal, biztosan kigondol valamit, amivel begombolható a dolog.
Amikor János megint Pintyőkefalvára érkezett, rögtön tanácsot adott:
- El kell híresztelni, hogy amikor Feri a kórházban feküdt, meglátta egy grófkisasszony, beleszeretett, de annyira, hogy még ide is utána fog jönni! Ha ezt meghallja Károgóspittyem Panka, hát egyből lepittyed az álla, és ész nélkül fog Feri után futni! Én majd ideküldök, grófkisasszonyként, egy színészkedő leányt, de azzal kedvesen kell bánni, mert nem akárki! Mutatnia kell, persze, a nagy etyepetyézést Ferinek is, látszatként.
Ebben maradtak. Az ál-grófkisasszony meg is érkezett. Nagyon szép volt, és kitűnően játszotta a Kedvespatakos Ferenc iránti rajongást is. Károgóspittyem Panka érdeklődése fel is támadt, bár nem annyira Ferenc, hanem inkább az iránt: mennyi földje van a grófkisasszony apjának?
Az állítólagos grófkisasszony nagyot sóhajtott:
- Hej, lelkem, mi már kétszáz éve olyan szegények vagyunk, hogy még a főzéshez való vizet is a szomszéd kútjából kapjuk, könyörületből. Nem is tartom magam igazi grófkisasszonynak ilyen szegényen, csak szidom azt az ősünket, aki egész birtokát háromszor is elverte a kártyán, ráadásul egyetlen napon!
Homályban maradt, hogy miként lehet ugyanazt a birtokot többször is elkártyázni, de ezzel a Panka leány nem foglalkozott. Kedvespatakos Ferenc köszönését viszont továbbra is csak fejbiccentéssel fogadta, azzal is csak akkor, ha aznap nem kelt fel bal lábbal.
Utóbbiért a legény eleinte neheztelt Pankára, de ez a neheztelés hamarosan könnyebbedett, majd pedig úgy eltűnt, mint a gyámoltalan fehér barikafelhő az égről, ha elfújja a szél. Miért?
A rejtély arany kulcsát az adja, amit az ál grófkisasszony mondott négyszemközt Kitalálom Jánosnak:
- Te, bátyus, ma ez a Ferenc letérdelt előttem, és nagy alázatosan megkérte a kezemet..
- No és megtagadtad tőle? - kérdezte kíváncsian a testvére. Nem szabad szerelem nélkül férjhez menni!
- Egyetértek! - nevetett a húga, Kitalálom Klárika. Ám nem tagadhattam meg tőle a kezem, mivel beleszerettem, olyannyira, hogy kiszeretni sem tudnék belőle.
- Nocsak.. - mosolygott a bátyja. Ilyen hirtelen, minden előzmény nélkül? Még egy csók sem volt előtte?
- Előtte nem, - nevetett Klárika - no de utána mi minden! Látod az ujjamon ezt a gyönyörű gyűrűt?! Ráadásul azt hiszi ez a Feri, hogy olyan szegény vagyok, mint.. és nincsen semmi földem, csak egy kis házikóm Kelepelleppelepen..
- Hát az a része igaz is, ami a földet illeti.. - folytatta a mosolygást János. Persze,
a házacskád majdnem kastélyocska, és annyi pénzed van a három bankban együtt, hogy akár több száz holdat is vehetnél..
- Nekem elég az égi hold is.. - mondta Klárika. Gyere, beszéljük meg Katival és Ferivel a kettős lakodalom napját!
Hát, mi tagadás, nevezetes kettős lakodalom lett az események vége, - új történések kezdeteként.
Zsigazsuga Ferdinánd megzenésítette János versét, és igen szépen énekelték a lakodalomban kislányok, nagylányok, ifjú öregasszonyok, kisfiúk, nagyfiúk, ihajcsuhajos legények, - még a macskák is kedvet kaptak a nyávogásra, a kutyák pedig veszettül ugattak, talán kolbászért, de esetleg más okból.
Hát, igaz, ami igaz, szépen táncifikáltak a perdülő sorok:
E két lány már csak volt lány, asszonnyá lett, igazán!
E két legény, mondom én, férjjé lett, már nem legény!
Azt is mondom én néked, ha férj vagy, ne legénykedj!
Minden rendes asszonyka férjét de csókolgatja!
E bölcs tanács dehogy új: öleld nejed, bolondul!
Pici paci, nyuszika, lesz-e elég puszi ma?
Lesz, lesz, bizony, ágyban vágy, amely mennyországot ád!
Hát ez a kettős lakodalom nagyon vidám volt Pampamföldön, azon belül Pintyőkefalván, ahol mindeni boldog volt, és a bánatot csak hírből ismerték, de az ilyen híreknek nem ültek fel, hanem inkább lefeküdtek helyette.
Azt viszont ne gondoljátok, kedves Olvasóim, hogy ez a boldogság általános a világban! Magam is tudnék egy olyan tájat említeni, ahol az emberek a sárga földig leisszák magukat bánatukban. Lehet, persze, hogy örömükben is leinnák magukat, de egyre inkább csak az örömtelenség látogatja egyébként igen hajlékony hajlékukat..
Most még viszonylag istenes ott a helyzet, - de mi lesz, ha az embereknek már nem lesz pénzük itókára, még arra a nagydobra vert otthoni kisüstire sem?!
Hát.. az lesz a vég! Ugyan előbb fog elfogyni a pénz a gyerek cipőjére, de a kis kölök mehet iskolába, vagy az iskola mellé, mezítláb is, - valamikor hány gyerek járt mezítláb, és attól még falu maradt a falu! A család betevő falatjára is elfogy majd a pénz, de szeszre még akkor is akad valamicske, valamiből, valahogyan.
Ám ha már szeszre sem lesz semmi pénz?! Sárga föld ugyan akkor is lesz, mese, habbal, akkor is lesz, - de hogyan issza majd le magát valaki a sárga földig, abban a nagy pénztelenségben?
Hagyjuk azonban a jövőt, ami önmagától is oly gyorsan jön! Örüljünk inkább a pampamföldi boldogságnak, hogy ilyen jól ment minden Katinál is, Jánosnál is, Ferinél is, Klárikánál is!
(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!