Hajnalcsillag Klárika tanítónő volt Csurrancseppen falu iskolájában, ahol barátnője, Bátorföldi Cecília is az, utóbbi igazgatóként. Mindketten szépek voltak, bár Klárika egy paraszthajszállal talán még szebb, mint barátnője.

A város kicsit messze volt, a faluban pedig nem akadt nekik udvarló legény, ezért voltak még hajadonok.

Az egyik parasztfiú ugyan elkezdett udvarolgatni Klárikának, hiába mondta neki apja, anyja:
- Hagyd, fiam, nincs annak a lánynak semmi földje, no meg folyton csak olvasgat otthon. Az iskolában elheherészik a gyerekekkel, - az is munka? Lusta fajta. Múltkor még napozni is láttam a kertjében. Utána meg sétált a Kerekgombocska hegyen, egyedül! Nem ismered a nótát: - Úri nő, bú idő, úgy kinő..

A legény nem ismerte ezt a nótát. Tudatlanságát jelentősen megkönnyítette, hogy ilyen szájra való ének nem is létezett. Egyébként Klárika előbb a virágoskertjében kapált, és csak utána kényeztette magát a csíkos napágyban.

Amikor azonban a legény meglátta Klárika könyvekkel teli szobáit, rögtön elhatározta az udvarlás gyors befejezését. Ő már a tankönyveket is unta, vagy utálta az iskolában (más kérdés, hogy némelyiket, tartalma miatt, nem teljesen alaptalanul). Arra még fordított időt, hogy a leány által eléje tett hatalmas süteményestálat a Petőfi által megénekelt pusztasággá változtassa, valamint megigyon három csésze teát, de utána bűnbánóan elköszönt. Klárikát a továbbiakban messzire elkerülte.

A Kerekgombocska hegyről azonban lenézegetett a falura egy nagyobbfajta házacska, ahol szintén legény éldegélt: Háromföldi János. Ez a János a földet, vagyis a különböző talajmintákat vizsgálgatta, meg azt: mi van bennük élőként, élettelenként. A kapuján réztábla állt: Dr. Háromföldi János talajbiológus.

A parasztok a doktor szóról eleinte egyszer-kétszer emberorvosnak, máskor beteg állatok gyógyítójának gondolták, de amikor kiderült róla: nem ért sem a szélütött emberhez, sem a kórtól szenvedő marhához, akkor megharagudtak rá. Háta mögött bigyológusnak csúfolták.

Nagyfarkanszi Dísztökös Balázs, a falu körülrajongott fűzfapoétája, még gúnyversei is kerekített róla:

Derék paraszt földet túr.
Földet kóstolgat egy úr!
A féregnek de bókol, -
ám megijed a lótól!
Embert az ki nem kúrál:
mint a szamár, épp úgy áll!
Mondtam is rája, sokszor:
butulógus e doktor!

János házvezetőnője, Pincsempancsom Mariska néni, egy idősebb özvegyasszony, igen jól érezte magát gazdájánál, de éppen ezért igyekezett vigyázni arra: annak fejében ne verjen fészket nősülési szándék. Félt: ha gazdája megházasodik, akkor neki útilaput kötnek a talpára.

E veszély elhárítására mindenütt híresztelte a faluban pletykás asszonyoknak, kardos menyecskéknek, szigorú apáknak, aggódó anyáknak, de főleg együgyű vagy több ügyű hajadon lányoknak:
- Az én gazdám olyan szegény, mint a templom egere. Én is kegyelemkenyéren élek nála, de még azért is halálra dolgoztat, és éheztet. Rongyokban járok! Másokéból elhoz-elhoz egy maroknyi földet, azt mikroszkópozza, nagyítózza, piszkálgatja. No és azok a földben levő undorító férgek.. Fúj!

Mi volt ebből igaz? Csak annyi, hogy János földmintákat vizsgálgatott, egyébként egy árva szó sem. Szép volt ez Mariskától, hogy egyetlen szót sem tett árván igazzá! Az árvaság - kivételektől eltekintve - rossz sorsot von maga után.

Pincsempancsom Mariska gazdájának földje nem volt, de pénze a bankban igen sok. Házvezetőnője ugyan nem tudta, és nem is merte megvezetni őt a házban, mert a legény a körmére nézett, viszont gazdája tisztességesen ellátta őt minden szükségessel. Ha tényleg éheztették, mint lehetett ilyen jó húsban, kövéren? No és szokásos mindennapi öltözete nem volt ugyan csipkefodros báli ruha, de alig-alig viselt valaki nála jobb kelméből készültet az egész faluban..

Hajnalcsillag Klárika, mikor a Kerekgombocska hegyen sétált, meglátta Jánost. Megtetszett neki a komoly tekintetű, de csinos legény. Nem állítható, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, mert csak három nap múlva hívta be magához az utcáról Pincsempancsom Mariskát. Megkínálta kakaós kaláccsal, meg tejeskávéval.

Mariska - biztos, ami biztos! - Klárikának is előadott egy sirámot arról, hogy őt fukar gazdája mint éhezteti, gyötri, dolgoztatja, ott kell élnie annak a koldus úrnak a kegyelemkenyerén! Keserű sors!

Klárika elővette legbűbájosabb mosolyát, majd pedig elkezdte Mariska néni kioktatását. Először azt a közmondást idézte, amely szerint a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát. Ám hozzátette: aki az ő leányérdekei ellen vét, az rosszabbul jár, mint a hazug ember és a vétlen sánta kutya együttvéve.

Legjobb, ha Mariska néni idejében átáll az ő pártjára. A falunak mondja továbbra is azt, amit eddig, - de a gazdájának csak jót mondjon az ő tanítónői létéről, mert úgy megtanítja kesztyűbe dudálni, hogy még a kesztyű is megbánja! Hallott már Mariska néni a Nagy Francia Forradalomról? Azt a grófot, aki nem állt át idejében a nép oldalára, fejlenyisszantásban részesítették! Az okos gróf viszont időben átpártolt!

Mindjárt elő is vett egy vastag és hasznos képeskönyvet. Megmutatta Mariska néninek a nyaktiló, idegen nevén guillotine működését. Azt egy bölcs orvos találta ki, és megfosztja az embert az élettől, de még a haláltól is, mert egy nyisszantás, és az illető már nem tud többször meghalni! Az alája helyezett nyakat úgy elmetszi ez az élethalál eszköz, hogy az ilyen ember rögtön elnyeri a tökéletes fejetlenség állapotát!

A képen a levágott fej is látható volt, igen eltorzult fizimiskával. Aki meglátta, nem kívánkozott a nyaktiló alá.

Mariska néni is halálra rémült, és amikor Klárika biztosította: ha János feleségül veszi őt, akkor is megtartja szolgálatukban, - hát egyből átpártolt Klárikához, akár az említett francia gróf a forradalomhoz. (Csak az igazság kedvéért jegyzem meg, hogy később a francia forradalom továbbment, és az átpártolt gróf nyaka is a nyaktiló alá ment, de ennek nincs semmi köze történetünkhöz, mert Klárika szavatartó leány volt.)

Mariska néni, miután Klárika kioktatta erre-arra, otthon óvatos célzásokat tett egy gyönyörű szép tanítókisasszonyról, aki olvasta gazdája TALAJOK CSODÁLATOS ÉLŐLÉNYEI című könyvét, és el volt ragadtatva a jól mérhető határtalan tudás és a mérhetetlenül nagy költészet e fenséges együttesétől. (E dicséretet a jóasszony papírról tanulta be, legalább három óra megfeszített szellemi munkával, ami alatt úgy kifáradt, hogy egy egész sült csirkét bevágott utána, fél üveg borocskával.)

A továbbiakban már felgyorsultak az események. Klárika párszor elsétált János háza előtt. Mikor már aznap hetedszerre sétált el, Háromföldi János összeszedte minden bátorságát, és megkérdezte:
- Kedves Kisasszony, nem venné tolakodásnak, ha különlegesen dúsított kerti földemen felnevelt piros rózsáimból csokrot készítenék, és átnyújtanám tiszteletem és hódolatom jeléül?

Klárika biztosította Jánost, hogy ő venné végtelenül nagy megtiszteltetésnek, ha a Föld földdel, vagyis
talajfajtákkal foglalkozó legnagyobb tudósa őt, a kis tanítónőt, ebben a kegyben részesítené. Ő már eddig is oly sokat tanult a könyveiből, de még mindig kisiskolásnak érzi magát a talajtudományban.

János kapott a szón, és kijelentette: szívesen megmutatná könyvtárát, valamint földminta tárát és féreggyűjteményét, ha a kisasszonyt érdekelné.

Klárika örömmel beleegyezett, de örömét szerénykedő pironkodásba burkolta. (Érdekes, hogy mennyi leány utálja a bogarakat, férgeket, kígyókat, békákat, amelyek erre oly kevéssé szolgáltak rá, míg egyes emberek.. Magam is tapasztaltam: van közöttük olyan leány, aki még a kitinpáncéljával csodálatos barna ékszerként ragyogó szarvasbogarat sem kedveli.)

Ettől fogva délutánonként gyakran találkozott Klárika és János. Klárika tudása igen megnőtt a talajokat illetően, bár őt - titkon - inkább János érdekelte, Jánost pedig egyre inkább Klárika. Érthető: a talajokat jól ismerte, de Klárikával most ismerkedett.

Az egyik oktatgató délutánon Jánoshoz váratlanul betoppant a bátyja, Háromföldi Benedek. Rosszkor toppant be, mert, ha még öt percig kibírja betoppanás nélkül, akkor Klárika és János között megszületik az első csók. Ám minden rosszban van valami jó, esetleg olykor több minden jó is.

Kiderült: Benedek is legényember. Szégyelli erősen, hogy még nincsen doktori címe, de már írja nagy művét TÁJEGYSÉGÜNK VIRÁGAI, EREDETÜK, VALAMINT A HOZZÁJUK FŰZŐDŐ NÉPSZOKÁSOK címmel.

Itt Klárika felkiáltott:
- Ó, milyen nagy segítség volna, ha megismerné barátnőmet, Bátorföldi Cecíliát! Annyiféle növényt ismer ezen a tájon, hogy az itteni nép a Virágok Királylánya nevet adta neki. Ő maga is szép, mint egy csodálatos virág! Ha együtt nézegetnének virágok után, de hamar kész lenne az a nagy mű!

Megörült a lehetőségnek Háromföldi Benedek. Örömében kétszer is kezet csókolt Klárikának. Ezt János kissé féltékenyen nézte, amit Klárika helyesen értékelt jó jelnek. Megegyeztek: Benedeknek most haza kell sietnie a városba, de egy hét múlva ismét eljön. Akkor Klárika bemutatja Cecília kisasszonynak, a Virágok Királylányának.

Benedek eltávozása után folytatódott az, ami elkezdődött. Csókkal folytatódott. Nem is egy csókkal, hanem sokat ígérő többes számmal: csókokkal.

A sikeres délutánt követően Klárika sietett barátnőjéhez, Cecíliához, és nevetés közepette így szólt:
- Mától fogva te vagy a Virágok Királylánya!

Barátnője kissé értetlenül nézett rá, de ahogyan Klárika tovább mesélte a történteket, mind értőbben.

Végül így szólt:
- No, akkor sietek kiegészíteni a tudásom a virágokról.. Hozd át a könyvtáradból azokat a könyveket, amelyek róluk szólnak! Én meg odaadom neked azokat, amelyekben talajról, a bennük lévő növényekről, állatokról van szó.. Hasznos a tudás, - hát még ha férjed is ad!

Hát, hogy mi mindent adhat, vagy vehet el a tudás, - erről majd máskor. Annyi azonban biztos: ebben az esetben Klárikát is, Cecíliát is a tudás szerető és hűséges férjhez segítette. Mindkét tudós-férj ugyanis csak a tudomány és a felesége között osztotta meg szerelmét, - igaz, olykor a feleség kapott többet e szerelemtől, máskor meg a tudomány. Gyermekeik születtek, azoknál viszont fura érdeklődés-csere történt: Klárika gyermekei inkább a virágokkal szerettek foglalkozni, Cecíliáé viszont a talajférgekkel.

A karikagyűrű mellé kapott arany kísérő gyűrű Klárikánál gilisztát formált, Cecíliáé viszont gyöngyvirágot. Itt Cecília némileg jobban járt, mert a gilisztának nincsen szeme, amit értékes drágakő jelképezhetne, a gyöngyvirág levelén viszont hatalmas igazgyöngy ékeskedett.

Klárika kérésére János a mézeshetek alatt még verseit is írt az iskolásnebulóknak Földigiliszta címmel:

Hol lakik a giliszta?
Földben. Gyakran nem tiszta.
Nem csoda, ha földben jár,
ott alszik, ott vacsorál..

Mit eszik? A lakását.
Így van. Ne tátsd el a szád!
Mi talajban korhadó, -
abból él e föld-lakó.

Hasznos. Ennek a titka,
hogy a földet lazítja.
Ezt kapa nélkül teszi,
azzal: a földet eszi.

Ha túl száraz lesz a föld:
gilisztákat bú eltölt.
Kiszáradhat a testük,
s ez könnyen lesz - a vesztük.

Ám, ha sok eső esik,
azt is aggódón lesik.
Baj lehet ez nékik, nagy:
a vízben megfulladnak.

A testük gyűrűkből áll,
így gyűrűt nem kérnek már.
Láttukra egy tyúk sem rest:
csőre lecsap örömest.

Később Dr. Háromföldi János, az igazgatónő meghívására, előadást is tartott a gyerekeknek a talajban élő állatokról. Kicsit talán túl hosszúra sikeredett, és némileg kevesebb tudományos kifejezést kellett volna beletennie, de azért nem volt teljesen sikertelen.

Ezt az is mutatta, hogy Bunkóbenkő Pistike, aki nem pályázott az iskola legjobb magaviseletű tanulója címre, a tízperces szünetben így kiáltott társára:

A fejedre csapást mérek,
te, petéző orsóféreg!
Földbe verlek! Elment eszed?
Az én tízóraim eszed?!

(2012)