Szavakkal házalok, kopogtatok,
engedd, hogy könnyedén sodorjanak.
Régen kiszáradt torkomból
már előbújtak a hangok,
szólj, ha megtaláltak téged...
Vérző, vággyal összefont szavak,
kisziszegett, fájó érzések
haldokolnak, elvetélnek.
Gyermekszemekben
megfáradt szorongásként visszatérnek...
Kegyelmet nem kérnek, csak félve remélnek.
Szakíts bátran kettétört mondataimból,
kenjed el betűimet falakon, fehérrel
csókokat festve, folyó vérrel kétszer aláhúzva...
Ingyen adom, csak hallgass meg! Rád hagyom.
Szürke tűzfalakon árnyékot vet a szánalom.
Ajtódra akasztom alázatom?