A tér - már ha az: pár fa, pár bokor,
s készül a szél, később majd szónokol -
fekete-fehér madarat mutat,
s az önmagába forduló utat,
s egy koldust is, talán az elején
sejtett ezt-azt e nincstelen, szegény,
s a madár talál kenyérdarabot,
s nem hal éhen e tájon, mely halott,
közben lejjebb száll, szónokol a szél,
kövér libát holnapnak megígér,
s jönnek majd kopogtató cédulák,
nénike tart, bottal, a téren át,
már ha ez tér, a néni nénike,
botorkál, amíg bírja a szíve,
ha nem bírja már, az kit érdekel?,
új szél zászlót bont, ígérget, és el!,
s a madár néz, néz, fekete-fehér
a tollgúnyája, akárcsak a tél,
mikor hó is van, és fekete fák
hoznak biztosat, fejfás éjszakát,
a madár néz, néz, - milyen is lehet
agyában az, mit lefényképezett?,
vagy benne csak tűnődőn jő elő,
hogy ki lehet a fura bölcselő:
kopott kabát, kukában nem kotor?,
láttam-e már e téren, valahol?, -
így tűnődik, lehet, hogy mégsem így,
lehajló bokrok alatt átbújik,
és nem érdeklik őt az emberek,
ha nem bántják, bánják, hogy összeszed
maradékot, távolabb házfalak,
mézesmázos reklám rájuk ragadt,
mint ostobákra gyakran oly szavak,
melyeket más érdek szájukba ad,
s mondogatják, míg le nem megy a nap,
s végül bámulnak megcsaltan, bután,
s e semmi-téren minden délután
hol ez botorkál, az már elbukott,
víg dáridó kevésnek, e halott
tértől messze, ott pénz-piacpofák
gorillái őriznek palotát,
közöny folyik szét, lassan elgurul
alkonykerék, a tér vörösre gyúl
néhány percre, a gondolat-bot itt
hiába veri régmúlt átkait,
leépült ország, fent sok szolga-hát
hajlong: bohóc Nagyúr tán koncot ád,
ad is, persze, fent, - lent marad a tér,
semmibe vetten, s hitéből kitér?,
hit, hitetlenség végül egyre megy,
fent kegyeskedők is kegyetlenek,
lent csak békétlen éjek, nappalok,
fekete-fehér madár jár, halott
hazabotorkál, újra halni megy
hajlékába, hajléktalan szemek
legalábbis hiszik: hajléka van,
szél szónokol, képernyőn gondtalan
röhécselnek, s elhihizik a lány,
s Hiszi Piszi Úr magyarázatán
nem ámul már az új csatornanép,
köntör falazgat, képtelen a kép,
szolga szobrot hoz, s átnevez teret
(nyájat karámba béterelgetett),
átnevez teret, nem ezt, másikat,
ez már nem lehet vigasztalanabb,
mert itt - liturgiák, letargiák! -
már úgyis búba búttan a világ,
s mit változtatna ezen oly nagyon,
ha táblán szégyen-névvel ipszilon?