Mint fénysugár,mely áttöri sötét kapuk falát,
S hangtalanul csuklik el,mert senkit sem talált..
Jajj-szó sem,buggyan,száraz tapló a torok,
romba hajoltak holtsápadt ház sorok..
Keselyű rikolt,vastag tollú madár,
fekete égen,halál-keringőt jár..
Néma tetemek fölött,fehér a gyász
Halottja fölött,egy gyerek zsebében kotorász...
Szemébe riadtan, már honol a félelem,a kétség
Vastag szálakkal lep el lelket,s a sötétség,
kedves barát most,nem félelmetes lidérc...
Hol hajtod álomra fejed,ha nyugodni térsz,
ki fogja majd kezed, ha eltévedve gyászolsz,
Szemedből, már könny sem hull, pedig bőrig ázol..
Kihez bújsz majd, ha szélben tűzzel- fázol
Égő lánggal arcodra láz rózsát mázol..
Kapaszkodna szemed kutatón, egy szembe
Mely csendet lehelne,s lelkednek üzenne..
S esténként felolvassa kedvenc könyveid,
Vajon ki törli majd le ,az árvák könnyeit?..