Híreshirtelen Károly Pöttömputtony faluban nyaralt. Szép tájon, mert volt ott hegy is. Nem akkora, mint a Himalája, de nem is olyan zord és kopasz, mert csinos tölgyerdővel. Mező is virult, olyan virulással, hogy arra nem lehetett panasz, legfeljebb csak akkor, ha valaki véletlenül hangyabolyra feküdt a fűben. A hegy mellett folyócska is teljesítette kötelességét: folyt. Időnként kötelességét túlteljesítette: áradt. Ám ezen a nyáron szerényen viselkedett.

Károly felesége szép volt és okos. Utóbbi kiviláglott abból is, hogy, szépsége tudatában, határozottan szólt rá férjére:
- Menj le a folyóhoz, fogj halakat vacsorára!

- Van ebben a folyóban hal? - tűnődött Károly, hangosan.

Bájos felesége még hangosabban oktatta ki:
- Minden folyóban van hal és béka! Menj!

Károly elővette a horgászbotot, és ment. Felesége fél igazsága hamar kiderült, mert két béka is beugrott a partról a vízbe. Az igazság másik fele azonban nem akart odaúszni.

Károlyhoz hasonló korú fiatalember sétált a parton. Bemutatkozott, mint
Finifáni Franci, Pöttömputtony esze és jó szelleme. Megkérdezte Károlytól:
- Benned kit tisztelhetek?

- Híreshirtelen Károlyt, aki író, költő, szobrász, festő és giccsárus - válaszolta Károly büszkén, sőt, kicsit gőgösen. Utóbbit úgy értem, hogy több lábon állok, jól felhasználom tehetségem és tehetségtelenségem egyaránt. Mindkettőt. Ehhez kell ám tehetség!

Franci legény elismerően nézett Károlyra. Elismerő nézése később, ha nemileg nem is, de némileg csökkent. No, nem azért, mert látta: Károly nem fog halat, hanem azért, mert mindezek ellenére konokul tovább horgászott. Megjegyezte neki:
- Ott, ahonnan én jöttem, belementek a patakba, gumicsizmában, kivetették a horgot, úgy fogták a pisztrángot!

Azt már nem tette hozzá, hogy ő honnan jött, ugyanis otthonról, a karosszékből, és e pisztrángfogást a képernyőn látta, ahol a herceg és a leendő hercegné együtt horgászott pisztrángra, Angliában. Sikerrel. Még egymást is kifogták! Később, persze, mást is kifogtak, de ez már másik, és eléggé közismert történet..

Károly belegázolt a vízbe, de, gumicsizmája nem lévén, mezítláb. A halak, ha voltak egyáltalán, ezt nem méltányolták jobban, mint az előbb, de a kövek miatt a talpa erősen tiltakozott.

Károly, a biztonság okáért, megkérdezte Francit:
- Már egy órája horgászom, de csak megy az idő.. A nincs-hal meg nem hal, de nekem nem elég ez az örök életű bölcsesség, mert azután hallgathatok, otthon! Láttál már ezen a tájon halakat?

- Láttam! - mondta Franci. Az elmúlt két évben kétszer is. Óriási pontyok voltak. Igaz, nem a folyóból fogták ki őket, hanem a picempucai tógazdaságnál vették, de ez részlet- és pénzkérdés. Ám Krimpempam Péter azt állította, hogy ő akkora, de akkora csukát fogott a folyóban, hogy akik csak látták, mind elfelejtették becsukni a szájukat meglepetésükben. Igaz, ez a Péter hazudós, - de nem mindig füllent, az is előfordul, hogy az igazat mondja!

Károlyt igen kevéssé vigasztalta Franci ily módon való visszaemlékezése az utóbbi két évre hal-ügyben. Ám ekkor meglátott a vízben egy halat! Lehetett vagy hét centiméter hosszú, és a hét szűkös esztendőben biztosan megörült volna neki, de ő most nem ezekre a bibliai esztendőkre gondolt, hanem arra, amikor felesége, Éva, majd számon kéri tőle a fogott halakat. Odaszólt Francinak:
- Láttam egy halat, de olyan kicsi volt a szája, hogy az nem is tudja bekapni az én nagy horgom!

Franci együtt érzően bólogatott, de közben arra gondolt: mini horgot is hozhatott volna Károly. Pindurka halhoz picike horog kell, különben nem tudja bekapni. Az ilyen liliputi halacskák nagyon hasznosak, mert kit mosolyra, kit nevetésre, kit meg lószerű nyerítésre-röhögésre késztetnek.

A kis halnak azonban volt esze, mert a horog bekapása helyett oldalról ügyesen lepiszkálta róla a kukoricagalacsint, és megette. Károly kétségbeesetten nézte. Még vagy ötször esett kétségbe ilyen módon. Egy fia halat sem fogott, de még a hal csecsemő fiát vagy lányát sem. Franci azonban egyszer csak felkiáltott:
- Hagyd a halakat! Ott az a fehér kutyus, őt fogd ki!

Károly erre azt akarta válaszolni, hogy felesége, Éva, nem eszik kutyahúst, amit egyébként több ázsiai országban nagyon kedvelnek. Ám a hal nélküli, kutya nehéz helyzetből, olykor egy kiskutya is kisegítheti az embert. Távolabbra gázolt a folyócskába, kimentette a kutyust. Utóbbi eléggé megnehezítette a mentést, mert amikor Károly el akarta kapni, mindig odébb úszott. Ám végül ott volt a kis bundás Károly karjaiban.

A parton letette a kiskutyát, akinek Franci a Mucus nevet adta. Hát vagy a kutya volt nagyon tanulékony, vagy Franci volt igen kiváló a kutyanév-választásban, mert, amikor a sikertelen horgászat után a falu felé indultak, a kutyus a Mucus névre rögtön engedelmeskedett. Károly aggódott haltalansága miatt, de Franci megnyugtatta:
- Ez a kutya többet ér, mint tíz pisztráng, amelyik már a zsinóron ráng! Először elmegyünk hozzátok, hőst csinálok belőled, kutyusmentőt. Utána elmegyünk Göndöpöndör Klárikához. Ott te csinálsz hőst belőlem, kutyamentőt. Legvégül négyesben elmegyünk a Pirosuszonyos piszkafa csárdába, ott magunkból halászlé evőt csinálunk. Tedd meg nekem ezt a szívességet, pajtás, mert neked már van feleséged, hadd legyen nekem is! Göndörpöndör Klárika!

- Ki az a Klárika?! - csodálkozott Károly.

Franci nem titkolta a dolgot:
- Szőke hajú hajadon leány. Pöttömputtony iskolájának igazgatója. Engem nagy betyárnak tart, pedig nem vagyok az, csak egy kis közönséges csínytevő. A kutya, amelyiket kimentettünk a folyóból, a Mucus. Az ő kutyája. Imádja. A kutya majd még inkább felém fordítja Klárika szívét, amelyik - igaz, nevetésekbe és mosolyokba burkoltan - eddig sem volt közömbös irántam.

Éva, Károly felesége, először meglepődött férje hal nélküliségén, utána a kutyuson, még utána Franci színi előadásán. Utóbbiból kiderült: Éva férjének szíve jósággal telt, csordultig. Éppen hatalmas hal akadt a horogra, amikor Károly észrevette a fuldokló kutyust. Élete kockáztatásával küzdött az örvénylő vízzel, - de kimentette a kis fehér szőrű, félig holt élőlényt! Közben az óriási hal lerágta magát a horogról, de gombház, ha leszakad, lesz más, - így mondja a nóta. Igaz, nem a halról mondja, hanem a gombházról, de halház is van, azaz hal a Pirosuszonyos piszkafa nevű csárdában. Most viszik, Károly és ő, a Mucust, gazdájához, Klárikához, aki iskolaigazgató, és biztosan nagyon felizgatta magát a kutyus eltűnésén. Utána együtt visszajönnek megbeszélni az esti csárdalátogatást.

Göndörpöndör Klárika előtt ugyanez a történet játszódott le, csak a szereplő színészek kaptak valamelyest más szerepet. Mucust itt Franci mentette ki az örvénylő vízből, igaz, Károly segítségével, utóbbi itt főhősből alhőssé lett, de az is dicsérendő. E nemes tettekről többé egy szót sem! Tiltja olyan férfiak hagyományos szerénysége, mint amilyenek ők!

A Pirosuszonyos piszkafa csárdában jó volt minden fogás, a halászlé pedig különösen, de ez sem volt különös, mert máskor is ugyanolyan jó. Éva és Klárika összebarátkozott. Károly és Franci is, miután Károly látta: a legény valóban Klárikára mereszt nagy szemeket, nem pedig Évára, az ő szépséges feleségére, így nincs oka féltékenységre.

Ősszel Franci feleségül vette Klárikát. Az ifjú párnak Károlyék szép nászajándékot küldtek. Károly festett nekik egy képet, amelyik Pöttömputtony folyócskáját ábrázolta, partján telis-tele tubarózsákkal, a vízből kikandikáló hétféle hallal, utóbbiak közül az egyik ugyan tengeri volt, de hát Pöttömputtony tengerit is termelt, vagyis más néven kukoricát. No és mennyi mindenkivel kikukoricáztak!

Éva szőtt Franciéknak egy művészi szőnyeget, amelyen nem csak mű-vész volt: tizenkét népi pár dobálta rajta táncos lábait ide-oda. Károly még saját versével is megtetézte az ajándékot, amit a Pöttömputtony Aranykürtjében ki is nyomtattak. Jó érzékkel nem a tehetségét vette elő írás előtt (az csak irigységet kelt!), hanem a tehetségével együtt született tehetségtelenségét. Íme a vers:

ÍGY KÍVÁNUNK BOLDOGSÁGOT!

Pöttömputtony díszes párja!
Híred gyöngytyúk káricálja!
Mucus kutyus beugatja:
lesz e frigynek foganatja?!
Malac ugrál körmös lábon:
boldogságtok de kívánom!
Biztatóan bőg a tehén:
férjként tedd azt, te volt legény!
Bátorítón béget birka:
- Mit legény bírt, férj is bírja!
Két szív mindig legyen egyben,
vadvirágos szerelemben,
s rája piros csókját szórja
sziromszépség: kerti rózsa!
Súgja égszínkék nefelejcs:
- Nej-kívánság? El ne felejtsd!

A következő évben a két család többször is találkozott. Klárika, már feleségként, így szólt Francira:
- Férjecském, menj és vadássz le a mezőn három nyulat!

- Nyulat? - bizonytalankodott Franci. Egész nyáron nem láttam ott tapsifülest!

- Persze, hogy nem láttál, te kis butuska! - csókolta meg férjét Klárika. Nyáron a nyulak elbújnak a fűben. Télen viszont a havon jól feltűnik a barna nyúlszőrme. Nézd, megmutatom neked egy képen, a tankönyvből.. Ilyet lőj, hozz! Menj!

Franci engedelmesen fogta a puskát, ment. Az úton másik puskással, Károllyal találkozott. Őt is nyulak lelövése miatt küldték a mezőre.

Hát volt, ami volt, de nem volt, ami nem volt. Hideg volt. Hó nem volt. Barna föld volt. A barna földön volt-e barna bundás nyúl?

Utóbbi kérdésre izgatottan kereste a választ két kényszervadász. Hát, ki tudja mi lett volna, ha az egyik fán nem nyávog kétségbe esetten Mincipinci, a jegyző feleségének hőn szeretett cicája? Ami az egyiknek kétségbe esés, az a másiknak esetleg reménykedésbe esés.. Ilyen esendő az ember!

(2012)