NÉZŐPONTOK

Egy lusta ember nem törődött diófáival, így azokról ősszel nem dióverő póznák verték le a nagy szemű diókat, hanem azok a szél jóvoltából jutottak le, heverésztek a fűben.

- Kár! Kár, hogy nem minden ember ilyen gondos, derék, varjúszerető ezen a környéken! - dicsérte a kert gazdáját az egyik fekete tollas madárvitéz.

A többi varjú egyetértett vele. Vitték a diót, csemegéjüket.

A falun pihenő bölcselő másként látta a dolgot, így szólt barátaihoz:
- Látjátok, ha már Márton bácsinak nincs is kedve leszedni vagy leszedetni fáiról a diót, legalább odaadhatná a termést másnak. Így az a sok pompás dió mind a varjaké lesz!

A többiek bólogattak, helyeseltek, egyetértettek vele.

Kétféle vélemény, de mindegyik okát megtalálhatjuk, ha elgondolkodunk azon: ki mondta, - és miért.

Nem csupán dióra, varjúra, valamint emberre érvényes ez a kis történet!

MENNYORSZÁG, POKOL

- Uraságod olyan határtalanul nagy tudású! - hízelgett egy ember a bölcselőnek. Meg tudná mondani nekem: merre lehet a Mennyország, amelyről oly gyakran álmodom?

A bölcselő, akit az utóbbi időben sok gond nyomasztott, kedvetlenül válaszolt:
- Először is nem létezik határtalanul nagy tudás. Másodszor: a Mennyországról én is csak álmodom - olykor. Azt is csak sejtem, hogy a Pokol itt van, a Földön.

A mézesmázos ember közbevágott:
- Igen, a Pokol! A Sátán műve..

A bölcselő szomorúan mosolygott:
- Azt nem tudom, hogy ez a földi Pokol mennyiben a Sátán műve. Azt azonban igen, hogy mennyire az embereké! Lehet, hogy az emberek csak ráfogják a dolgot Luciferre, - egyesektől sok minden kitelik!

A FÁK ÉS AZ ÉG

A bölcselő barátjával együtt sétált a parkban. Barátja megjegyezte:
- Meglepően magasak, látod, ott, azok a fák, - no de tudjuk a mondást: - Nem nőnek a fák az égig.
- Ugyan! - legyintett a bölcselő. Attól függ, hogy miként határozzuk meg az ég fogalmát. Más az ég a hangyának, más a lepkének, megint más a madaraknak, - és egészen más az embereknek.

HIT A JÖVŐBEN

A bölcselő az emberiség jövőjéről tartott előadást. Csak úgy hullottak a tűnődő pontok, fájdalmas felkiáltó- és kétkedő kérdőjelek.

Egyik hallgatója előadás után megjegyezte:
- Ne tessék haragudni őszinte kérdésemért, de hisz Ön egyáltalán abban, hogy az emberiségnek van jövője?

- Őszinte kérdésért még sohasem haragudtam meg! - válaszolta a bölcselő. Abban pedig hiszek, hogy egy darabig még mindenképpen lesz jövője az emberiségnek, de, ha nem embereli meg magát, attól félek: ez a jövő rosszabb lehet, mint a jövőtlenség!

AJÁNLAT

A király felajánlotta a bölcselőnek: ha beleegyezik, kinevezteti főminiszterének. Hízelgően mutatott udvaroncaira:
- Ezzel a kinevezéssel egyből drága, hű alattvalóim fölé emelkedhetnél!

A bölcselő elmosolyodott:
- Igaza van, Felséges Úr! Ezek az alattvalók valóban drágák, mert sokba kerülnek a népnek, valóban hűek, csak az a kérdés, hogy kihez-mihez, továbbá valóban alattvalók, mivel az általam megkívánt erkölcsi szint alatt vannak, igaz, az alá valók is. Ám, Felséges Úr, ha elfogadnám kegyes ajánlatát, akkor én nem csupán Felséged alattvalója lennék, hanem az előbb említett erkölcsi szint alattija is!

A király nem vette szívére a visszautasítást, nevetett:
- No, ha nem, hát nem! Azt hiszem, e posztot illetően nem szűkölködöm jelöltekben..

SORS

Trónusváltás után az új király megkérdezte a bölcselőt, hogy mi lett X. tudós sorsa, akiről azt hallotta: kissé forrófejű, könnyen nyelvére kerül az, amit igaznak vél.

- A szokásos - válaszolta a bölcselő. Felséged elődje tisztességesen betartotta a fokozatokat. Előbb főtudósi fokozatot adatott neki és agyondicsértette. Ez nem használt. Ezt követően agyonhallgattatta. Ez majdnem használt, de mégsem. Így hát szegény trónon ülőnek nem maradt más választása: agyonüttette.

- No és ez az utóbbi használt?! - kíváncsiskodott a trónrendszerváltott király.

- Ez még önmagában nem használt volna - vallotta be a bölcselő. Ám Felséged
felséges elődje tudta mitől döglik a légy. Az agyonüttetés után ismét elkezdte agyondicsértetni. Ez már használt.