Tetszett a vásár, míg futott sok szalag
nyurga póznáján szeles pillanatnak?
Tetszett a zöldben tavasz-kutak fénye,
ha sziromhó hullt jelenük vizére?
Tetszett az út, vélt végtelenbe tartó?
Mesék végén piros csizmás kakasszó?
A cserebogár, játékosan barna,
ha légbe szállt, s kék vitte, eltakarta?
Lábnak meleg csók napsütött homokban?
Rigók füttye: remény, ébredő, hol van?
Rejtély-babák, szoknyát suhintó népség,
pipiskedő hang (ezt is, azt is kérték)?
Giccs-harsonás mézeskalács huszárok
hada, ha kardot mind egyszerre rántott?
Vágy, mely olyan, mint a szerelmes lepke,
légszikrásan boldogságot keresne,
de libben-lobban a hímporos mámor,
s gyorsan sötét lesz múló önmagától?
Tetszett a táj, mondd, vásár és vasárnap?
Tükrös huszár szalutált önmagának.
Tükrös huszár szalutál nincs-hazának.
Tükrös huszár becsapott önmagának.
Minden forgott, forog, visz körbe-mókát..
Tetszett a vattacukros álvalóság?

Hát, nem tudom.. A volt tűnődés ott van
kétely-hintóban ringó csillagokban.
A körbe-körbe hintázás de balga, -
s az is forog vele, ki nem akarja!
Nyalka huszárok tényleg jók-e dísznek, -
vagy hamis-nyájas vásárokba visznek?
A hízelgés, mondd, el tudja takarni
mily primitív sok Kukorica Jancsi?
S Iluskáikon míg perdül a szoknya,
megszokás hajt át nyájat bánatokba.
Elsietett tánc, könnyű hitű népek,
szomorú vagyok, mikor rátok nézek!
Nem néztek vissza, csak egy csaló isten
kacsint, ott van mézeskalács-szívekben,
prédára vár, mint vércse a galambra,
együgyűséget hív harangja hangja..

Giccs-világban mézeskalács huszárok!
Nem csak mosoly kél, ha gondolok rátok.
Én már tudom, amit csak sejtett néha
a tébláboló kis gyermek-poéta:
minden vásárban egy veszélyes isten
szedi a vámot esendő szívekben.
Tavaszban, nyárban, fényben, árnyban, őszben
önző idő kurjongató időben.
Ó, el ne hidd: mézeskalács szívekben
csupán ajándék, mese-kincs, - s más nincsen!
Tükrös huszár, ki vásárokban vágtat,
kardjával utat kiknek is csinálhat?
Ha száll butus dal csiricsáré szárnya,
szájtátó Jancsi ráismer magára?
Iluskája sem, habár semmi kétség,
hogy máskülönben derekas fehérnép..

Vásárvilágban Csiribiriország,
darázsdöngés, nyalakodó bolondság,
tolvajok hona, - marakodnak, lopnak,
szégyenföld becsületes gondolatnak!
Lehet bárki Rút Vásárok királya, -
ha nincs Ugocsa volt non koronat!-ja,
veled tartok akkor is, kis poéta,
s a látomásod fel-feltűnik néha.
Jöhet még Idő! Rászól az időre:
mit állsz, mit bámulsz oly bambán, te dőre?!
Bár bumfordiak Jancsik és Juliskák,
s közülük kevés látja jogos jussát,
s azt, hogy cseléd lett, s elhitetett Éden
aranyalmái kalmárok kezében, -
a rossz vásár is csak véget ér egyszer:
a nép betelhet rabság-szerelemmel,
láncáról is felismerheti, - lánca,
viháncolását, lehet, megutálja,
s tinglitangliját, mit annyira vágyott,
restellni kezdi, s vele volt-világot,
s jöhet új tűzzel Csillag szépség-lángja,
mely fényével is Igazát kiáltja.

Nem leszek már, de megszülethet Népem,
mint poétám egykor-képzeletében,
gyermekkorban, ha félálomban Csillag
még el nem értet őrzött: álmainkat..

Mai hitványkák! Hiszitek: nem látom,
hazugságoktól, mit ért tegnap-álom?
S mit értek ti most, vásári szegények,
mikor szátokon kalmár-hitű ének,
mikor tapsoltok annak, ami szégyen,
fel sem ismert rabságtok érdekében?

(2012)