Vidámtavasztváró János a világot járta. Előzőleg a világ járt rajta, ezt még mindig érezte a hátán ez a János, - de erről majd máskor.

Éppen egy erdőn ment keresztül, amikor falábú emberrel találkozott. Pontosabban félfalábúval, mert csak az egyik lába volt fából. Ezt az embert Nagykemencés Károlynak hívták, és így szólt Jánoshoz:

- Te is a világban, én is a világban. Nálad is két láb van, nálam is két láb van. Igaz, egyik lábam, sajnos, most már fából. Rossz emlékként hoztam háború zajából. Menjünk együtt tovább, javasolom néked, kapjuk el köpenyét úgy várt szerencsénknek!

- Hát nem is tudom.. - tűnődött János. Nem akarlak megsérteni, de te, a falábad miatt, kicsit lassabban jársz, mint én. Aki időt nyer, életet nyer!

- Az nem biztos, - vélekedett Károly. Van egy olyan mondás is: - Lassan járj, tovább érsz! Egyszer az nyer életet, aki előbb ér oda valahová, máskor az, aki később. Ám nem akarom magam rád erőltetni..

- Igazad van! - visszakozott János. Ne haragudj az őszinte szavakért. Menjünk együtt. Majd hozzád igazítom a lépéseimet.

Mentek, mentek. Egyszer csak hatalmas termetű rabló ugrott elő a fák közül, akkora puskával, hogy az kisebbfajta ágyúnak is beillett volna. Ezt a rabló, Piszkafás Miska, egy régiségkereskedőtől lopta valamikor, de nem volt megtöltve, mert töltényeket nem tudott szerezni hozzá. Miska imádta kiereszteni a hangját:
- PÉNZT VAGY ÉLETET!

Egyelőre pénzt nem kapott, de az életét sem vették el. Károly ugyanis János háta mögött lecsatolta falábát, átnyújtotta a legénynek, aki akkorát csapott vele Miska fejére, hogy maga is megsokallta. Ám Miska csak elalélt, eszméletét vesztette. A zsivány tarsolyában a két legény talált némi pénzt, de nem vették el tőle, hanem levelet tettek a pórul járt rabló piszkos oldaltáskájába:

Nagyon-nagyon jegyezd meg te:
fejbe vágott a Fekete.
A Feketén fekete fej,
s fejbe verésben remekel!
A Feketén fekete láb.
Félj, legyen tele a gatyád!
Félj mindentől, mi fekete:
fekete macska eleje,
s hátulja! Jön fekete ló?
Neked ómennek az se jó!
Fekete kutya? Fuss, hamar!
Harap, a fenekedbe mar!
Fekete éjben ég se kék!
Rettegd, rettegd a feketét!

Ettől fogva Miska úgy rettegte a feketét, hogy még a zsiványkodást is abbahagyta. A hatalmas puskarégiséget viszont sikerült jó pénzért eladnia egy különc fegyvergyűjtőnek..

Az erdő egy ideig madárdalos volt, utána csendes, még utána pedig valamiféle zaj szűrődött át a lombokon, távolról. Így szólt János:
- Helyét sejtem népünnepélynek.. Ott talán kolbászt sütnek, mérnek.. Ott talán járják már a táncot.. Ott talán csókot adó lányok..

Károly azonban tagadóan rázta a fejét:
- E zaj nem a béke barátja. Egyik lábam éppen ezt bánta! Ott, barátom, nem kolbászt kapnak, félő: inkább fűbe harapnak..

E rímes figyelmeztetéssel csatára utalt Károly, de még hozzá is tette:
- Bokrosodjunk!

Bokrosodtak, vagyis levágott zöld lombos ágakat kötöztek magukra, hogy messziről bokornak higgye őket az ellenség. No meg eszükbe jutott a mondás: - Lassan járj, tovább érsz! Igyekeztek úgy elérni az erdő széléhez, hogy akkor már
a csatazaj ne legyen ott. Utóbbi, szerencséjükre, akkor már nem is volt ott, de tizenöt halott, meg egy sebesült igen. A sebesült vízért kiáltozott.

- Azt nem adhatok, uram, amennyiben a hasába kapta a puskagolyót! - mondta Károly. Haslövésnél a vízivás halálát okozhatja. Hol sebesült meg?

- Szerencsére csak a két lábam sérült meg.. - mondta fekete humorral a fekvő ember. Felállni nem tudok, de ezek szerint ihatok, ha van mit.

Károly vizet adott neki a kulacsából, majd pedig felkiáltott:
- Kirkemkárom Kelemen kapitány úr! Nem ismer meg? Én vagyok Nagykemencés Károly, akivel együtt ivott a nagybingámi csata után..

A fekvő úr jobban megnézte Károlyt, és most rajta volt a csodálkozás sora:
- Tényleg! Te vagy Nagykemencés Károly hadnagy, akit vitézségéért főhadnagynak neveztek ki! Miként kerülsz ide?

- Én úgy, hogy engem kineveztek főhadnagynak, de egy ágyúgolyónak már előbb nagyon nem tetszett az egyik lábam! Bemutatom Vidámtavasztváró Jánost, a barátomat. Együtt járjuk a világot, összesen három valódi, meg egy falábbal. A faláb az enyém!

- Attól félek: nekem mindkét lábam fából lesz! - tréfálkozott Kelemen. Mondogathatom: Kelemen a nevem, de kellett ez nekem? Persze, a falut védtük.. Remélem, hogy lakói, köztük a leányom, időben el tudtak menekülni!

Rövid tanácskozás után úgy döntöttek: Károly és János hordágyat készítenek, ráteszik Kelement, és felviszik őt szőlős dombi présházába. Az van legközelebb.

Így is tettek. Károly megvizsgálta a sebet Kelemen mindkét lábán, majd így szólt:
- Remélem, hogy mindkét láb megmenthető. A sebeket kitisztítom, bekötözöm, de jó volna egy tudós doktorral is megnézetni: mi a teendő? Volt orvos a faluban? Miként hívják? Elmegyek, megkeresem.

Utóbbira azonban nem volt szükség. Kutyaugatás hallatszott. Kelemen felült, kiáltott:
- Ez Keresspajtás, a kutyám! Lehet, hogy máris itt a segítség, - vagy az ellenség?!

Szerencsére a segítség jött, méghozzá igen kedves. Kelemen leányát vezette oda a kutya, meg a falu orvosát, Nagymedvésy Kázmért. Mindháromnak megörült Kelemen! Ráadásul a doktor is bizakodó volt Kelemen sérüléseit illetően.

A présházhoz azonban nem csak a jó szerencse hozott embereket, hanem a balszerencse is. Öt ellenséges katona kezdett felfelé mászni a dombon.

János közben a Kelementől kapott messzelátóval észrevette: a távolban is egy ellenséges csapat lovagol a domb felé.

Károlynak mentő ötlete támadt. Lekiabált a dombra felkúszó ellenséges katonáknak:
- Ostobák! Amíg ti a présházat ostromoljátok, megérkeznek a mieink! Nem látjátok őket a távolban?

Az öt katonát egy káplár vezette, de annál sem volt látcső. Annyit tudott kivenni szabad szemmel: tényleg egy csapat igyekszik a domb felé. Odakiáltott a többieknek:
- Húzódjunk el innen, mert bekerítenek bennünket!

Mind az öten otthagyták a szőlős dombot, és be az erdőbe. A megérkező ellenséges csapat viszont nem törődött az üresnek hitt présházzal, hanem ellovagolt a domb mellett.

Lassan leszállt az esti szürkület, majd pedig az éjszaka. Reggel felé megváltozott a hadi helyzet. Az ellenség eltakarodott a környékről. A présház kényszerlakói a távolabbi hegy felé mentek, amelyen Kelemen jól védhető kastélya állott. Kelement hordágyon vitték oda, de a doktor úgy vélte: egy-két hét múlva talpra állhat.

Így is lett. Hamarosan, bár még botra támaszkodott, Kelemen így szólt Károlyhoz és Jánoshoz:
- Gyerekek, aki kapitány, ne legyen hitvány! Az életemet nektek köszönhetem, hadd ajánljak fel egy csekélységet, nem cserébe, csak nagy adósságom csökkentésére. Te, Károly fiam, maradj itt nálam örökre, mint birtokom intézője. Te pedig, János, maradj nálam vendégként. Annak örülnék a legjobban, ha örökre vendégem lehetnél, de addig maradj, amíg a szíved itt tart! Rendben?

- Majdnem rendben, mivel te nem vagy hitvány, és részemről az állást köszönöm, elfogadom. Ám, bár sohasem voltál és vagy hitvány, - nem vagy kapitány! - mondta Károly.

- Nem?! - nézett nagyot Kelemen, értetlenül. Hát akkor mi vagyok?!

Károly elmosolyodott, és egy újságot vett elő a zsebéből:
- Kirkemkárom Kelemen őrnagy úr, és az Arany Kard Érdemérem tulajdonosa. Egyébként van itt egy kapitány is..

- Ó! - döbbent meg Kelemen. No és ki az?

- Szerénytelen személyem! - nevetett Károly. Engem is előléptettek, bár csak tartalékos tiszt vagyok.

Teltek a hónapok. A háborúnak vége lett. Kelemen igen szép és okos leánya, Kirkemkárom Éva sokat beszélgetett, kirándult Jánossal ide-oda. Egy idő után célozgatni kezdett arra: neki nem kell férjnek herceg vagy gróf, hanem nagyon is boldog lenne egy olyan vidám legénnyel, mint Vidámtavasztváró János.


János erre csak mosolygott, de nem szólt semmit. Elbúsulta magát Éva. Éva apja is észrevette ezt, kérdőre vonta a leányát. A leány bevallotta neki: Jánost szereti.

Kelemen úgy vélte: leánynál sokszor jobb a szerelem, mintha bánatában túlságosan szertelen. Továbbá: ő is szerette, becsülte a legényt, aki sok okos tanácsot adott neki, meg intézőjének, Károlynak. Gondolta: kiugrasztja a nyulat a bokorból Jánosnál is, ha már leányánál kiugrott.

Így szólt Jánoshoz:
- Sok mindent kérhetsz tőlem, fiam, még olyat is, amire talán nem mersz gondolni. Nem vagy herceg, vagy gróf, de azoknál több vagy, egyszerűen csak, mint János. Ezt már a leányom is észrevette!

János megfontoltan felelt:
- Maholnap beállíthat egy gróf is, megkérheti a leányod kezét, kedves Kelemen, és mi lesz akkor Éva válasza? Persze, nem hiszem, hogy ma beállítana, de holnap, - ki tudja?

- A leányom nem váltogatja szavát, mint más az ingét! - mondta kissé sértődötten Kelemen. Ám tedd azt, amit a szíved súg neked!

Elutazott János. Éva annyira vágyódott utána, hogy a következő hét napban alig evett valamit. Nem is ebédelt, vacsorázott a többiekkel. A szobájában üldögélt, búsult.

Egy hét után azonban zörgő hangú autón csinos fiatalember érkezett a kastélyhoz. Becsöngetett:
- Gróf Sziklásföldy János vagyok. Elnézést a zavarásért. Leállt az autóm a kastély előtt. Nem akarok alkalmatlankodni, de nem tudna valaki segíteni, aki ért a motorokhoz?

Károly máris hívta a gépszerelőt, de ő maga is készségesen kisietett. Éles szeme volt Károlynak, rögtön észrevette: ismerős neki a bajuszos úr. Megvizsgálta az autó motorját, az pompásan működött. Hirtelen rájött: Vidámtavasztváró János az, a barátja. Ráförmedt:
- Ez nem a te neved, János!

- Tévedsz! - nevette el magát János. Ez az igazi nevem, a Vidámtavasztváró János nem volt az.

Felugrott Károly, sietett Éva szobájához, kopogtatott, beszólt:
- Jöjjön, Éva, egy nagyon kedves, csinos fiatalember jött, gróf Sziklásföldy János, autón! Elromlott a pöfögő masinája. Hívja be, hátha bejön, ki tudja, talán még a kezét is megkéri!

Éva szemében megjelent egy könnycsepp:
- Nem megyek! Nekem nem kell a gróf János, aki jött, hanem az a János, aki elment, és nem gróf!

Károly mosolygott:
- Ugyanaz a János, de igazából gróf is!

Felpattant a leány a karosszékéből:
- Ha ugyanaz a János, akkor máris futok, még azt sem bánom, ha herceg!

Ott állt János az autó előtt, de máris megjelent Éva, a nyakába ugrott, megcsókolta. Mindenki örömére lezajlott a sikeres leánykérés. Az ebédnél János tréfásan megfenyegette Károlyt a mutatóujjával:
- Te kis árulkodó!

Károly visszavágott:
- Jól működő motorod is elárulta a dolgot, nem csupán én, - no és ha máskor álbajuszt viselsz, lehetőleg ne barnát válassz a fekete hajadhoz!

Éva felkelt a helyéről, odament Károlyhoz, kedves mosollyal, és megcsókolta az arcát:
- Ezt az árulkodásért!

(2012)