A BÖLCSELŐK ÉS A BOLOND

Egy bolond izgatottan ment az utcán, messze hangzó rézkolompot rázott, és kiáltozott:
- Emberek, gondolkozzatok! Emberek, cselekedjetek!

A közeli kávéház teraszán két bölcselő reggelizett, beszélgetett. Az egyik így szólt társához:
- Az a sok ember az utcán mind azt hiszi, hogy a bolond bolondságot hirdet, pedig igazat kolompol. Valójában a világ a bolond, tényleg gondolkoznia és cselekednie kellene, de egyiket sem fogja tenni!

Társa nevetett:
- A világ, mint eddig is, gondolkozni és cselekedni fog, de rosszul fog gondolkozni és rosszul fog cselekedni. Pontosabban: úgy fog gondolkozni és cselekedni, ahogyan azok a bolondul kolompoló bolond főkolomposok kolompolnak neki!

A BÖLCSELŐ ÉS A HALÁSZ

A bölcselő a tengerparton sétált, de úgy elmerült gondolataiban, hogy megcsúszott és féllábbal beleesett a tengerbe. Egyik cipője és nadrágszára vizes és piszkos lett. A dologért a tengert hibáztatta, nem saját magát.

A közelben szorgoskodó halász, akit eddig a bölcselő köszönésre sem méltatott, odament hozzá és tisztelettel, de némi éllel jegyezte meg:
- Látja, méltóságos uram, ide vezethet olykor a túl sok tűnődés, fejtörés! Még szerencséje volt, mert odább mély a tenger, sokkal kellemetlenebb fürdőt is vehetett volna.

A bölcselő körülnézett és megpillantotta a halász hálóját, amely kicsúszott a csónakból és a tenger már kezdte magával sodorni, ezért ő is vegyített némi iróniát szavaiba:
- Igaza van, de olykor néhány gondolat elmulasztása még veszélyesebb lehet. Példa rá az Ön hálója is, ha nem siet kimentésére, hamarosan a tengeré lesz!

A halász meglepetten köszönte meg a figyelmeztetést, amely még idejében jött. Csónakjával egykettőre utolérte a hálót.

E naptól kezdve tengerparti sétái alkalmával a bölcselő néhány percig barátságosan el-elbeszélgetett a halásszal. Mindketten sokat tanultak e rövid beszélgetésekből.

E találkozásokban fontos felismerés rejlett, amelyre mindeddig nem jött rá a világ: tudós bonyolultság és józan egyszerűség - és még sok más ellentét! - nagyon is értékes dolgokat tanulhatna egymástól!

A BÖLCSELŐ ÉS A RÓKA

A nemes eszméket hirdető bölcselőnél egy róka jelentkezett azzal, hogy jámborságot, erkölcsösséget, igazságosságot szeretne tanulni tőle.

A bölcselő eleinte nem állt kötélnek, mert kétlette, hogy a róka képes mindezek elsajátítására, de végül beleegyezett.

Attól fogva a róka együtt étkezett, egy szobában aludt gazdájával. Az egész város nagy álmélkodására és dicséretére hamarosan gazdájánál is ékes szavúbban hirdette az igazságosság, a becsületes élet, a jóakarat szükségességét.

Ám egyik éjszaka a bölcselő szokottnál is szűkösebb vacsorájuk, valamint újonnan támadt gondolatai miatt nehezen tudott elaludni, és félálmában észrevette: a róka egy kövér libából falatozik. Kiugrott az ágyból és kezdte az állat szemére hányni nemes eszmékhez való hűtlenségét:
- Lám, lám, megmondtam, hogy a te lelked nem fogja kibírni az erkölcsösséget! Nyilvánvaló, hogy gonosz módon eltulajdonítottad valaki libáját!

A róka sunyított, de azért nem hagyta szó nélkül a feddő szavakat:
- Tisztelt gazdám, attól is függ, hogy honnan nézzük a dolgot! Egyrészt a libát a gyomrom szerint nem gonosz módon, hanem a hozzá való jóindulatomból és hűségemből tulajdonítottam el, másrészt pedig lelkem kibírta volna nyomorúságos ebédeinket és vacsoráinkat, de a gyomrom, sajnos, nem!

A BIRODALOM KÖZELI VÉGE

A próféta az erkölcsileg züllött birodalom közeli végét hirdette.

E jóslatáért megharagudott rá a császár és maga elé hurcoltatta keménykezű testőreivel. Azok odalökték a prófétát a trónszék elé, amely körül félmeztelen nők vetettek csábos pillantásokat a mérhetetlenül hiú és beképzelt uralkodóra.

A császár szellemeskedni akart ágyasai előtt, ezért a trónszék magasáról gúnyosan szólt oda a prófétának:
- Azt mondod, hogy birodalmamnak közel a vége?! Hónapokig is utazhatnál lóháton, amíg innen, dicső fővárosunkból, elérnéd a végét! Tréfásan azt is mondhatnánk, nincs annak se vége, se hossza, mint a mesében.. miként mered hát azt hirdetni, hogy közeli a vége?!

A próféta kínos helyzetében is elmosolyodott:
- Egy birodalomnak többféle vége lehet. Te már, ott azon a magas trónszéken, birodalmad végén ülsz, császár, csak még nem vetted észre, mert nem mindenki lát, aki néz! Birodalmad hosszúságából pedig hamarosan bosszúság lesz..

A császár, persze, már csak szeretői miatt is, mindenképpen felül akart kerekedni a szóváltásban, ezért testőrei felé intett a szokásos jeladó kézmozdulattal, majd pedig diadalmasan jegyezte meg:
- Szerinted én birodalmam végén ülök?! Nos, én megadom neked azt a kegyet, hogy te is ülhess, - ráadásul vég nélkül!

A testőrök nagy sietve börtönbe vitték a prófétát, de az nem sokáig ült rács mögött.

A birodalom összeomlott, ráomlott a császár és szolganépe fejére.

Ám ettől nem sokáig lélegezhetett fel a föld népe: új császár jött, új szolganép, új szíveket, gerinceket, lelkeket tört kerékbe a világ nagy forgó kereke. Bizonyos értelemben, sajnos, mégis a császárnak lett igaza, és nem a prófétának.