KARD ÉS EKE

A karddal védték a földet, az ekével pedig felszántották - magyarázta a kisiskolásoknak a múzeum igazgatója. Mindkettőt dicsőség övezi!

- A dicsőségre vágyó kard azonban olykor hódító tévútra került, de a földszerető eke sohasem - jegyezte meg halkan egy gondolkodó ember, csak úgy, önmagának.

KÉT KÉRDÉS, AMIT EGYNEK HITTEK

- Ez az út vezet D. városba? Jó irányban megyünk?! - kiáltott rá lóhátról a hódító sereg fővezére és egyúttal királya a háza mellett kapálgató bölcsre.

- A két kérdést egynek hiszed, de különböznek - magyarázta a bölcselő. Az út valóban D. városba vezet, de ti mindnyájan rossz irányba mentek.

A további idegen földeket leigázni kívánó uralkodó megértette a célzást, mérges lett és a bölcsre rivallt:
- Most sietünk, kardélre kell hánynunk néhány kutyafajzatot, de később megkapod a magadét!

Amikor a sereg elrobogott, a bölcs így szólt a kutyájához:
- Látod, Fanta, ez a király hitelbe vett tőlem igazságot! No de az efféle uralkodók előbb-utóbb megfizetnek az igazmondásért, én is megkapom tőle az árát, csak azt nem tudom: börtön lesz-e vagy hóhérbárd?


HASZNOS SÜKETSÉG

A király vidéki körútján kíséretével együtt betért egy parasztportára és barátságosan érdeklődött az óriás termetű gazdától hogy s mint megy annak sora. A gazda úgy okoskodott: ha azt mondja, hogy jól, lehet még jobban megadóztatják. Ha viszont panaszkodik, esetleg utánanéznek a dolognak és rájönnek: van mit aprítania a tejbe, nem mondott igazat. Süketnek tetette hát magát és az időjárásról kezdett el beszélni. Ha pedig elkezdte ezt a süket-vagyok játékot, a többi kérdésnél is folytatnia kellett.

A király ravaszságot gyanított, ezért így szólt udvarmesteréhez:
- Nagy kár, hogy ez a szép szál, erős ember itt túrja a földet, ám, ha süket, mit tehetnék? Így nem fogadhatom be testőrségembe, pedig az óriási szerencse volna számára!

A paraszt erre felkiáltott:
- Már csak fogadjon fel felséged, meglátja, milyen hasznos az én süketségem!

- Hasznos?! - nézett nagyot a király. Mint érted ezt?

- Én úgy, felséges királyom, hogy, ha kegyelmesen felfogad, egyáltalán nem leszek süket
felséged parancsaira, és király uram érdekeit illetően, - de menten az leszek, ha arra akarnának rábírni: ellenkezőleg cselekedjek.

A király nevetett és testőrségébe fogadta a bikaerős embert. Nem bánta meg egyikük sem.

NAGYOK, KICSIK

Az egyik hegy hatalmasan kimagaslott a többiek közül. Egyedül ő viselt azon a tájon nyáron is fehér hósapkát. A környező hegyek, dombok ezt megirigyelték. Úgy érezték: ők nem érnek annyit, mint hórihorgas, csupa sziklás testvérük. Panaszkodni kezdtek szülőanyjuknak, a Földnek:
- Hósapkás testvérünkről annyit beszélnek az emberek, rólunk sokkal kevesebbet! A költők verseket írnak hozzá, dicsőítő dalok szólnak nagyságáról. Mi nem érünk annyit, mint ő?!

Földanya elmosolyodott:
- Dehogynem értek! Kik csücsültek rajtad tegnap, dombocska fiam? Bizony, tündérek! Rajtad meg, tölgyfaszoknyás hegyecskelányom, milyen sok madár és mókus lakik! Legidősebb testvéretek hatalmas ugyan és gyönyörű a hósapkája mikor eléri a hajnali fény, de komor sziklái között kevésbé mozgalmas az élet. Ne panaszkodjatok, ti is értek annyit, mint ő, ugyanolyan kedvesek vagytok a szívemnek!

A hegyek és dombok e szavakra megnyugodtak, de a legkisebb dombocska mögül mindaddig hallgatódzó nyuszi ugrott elő, és futtában megjegyezte:
- Az emberek azért mégis a legnagyobb hegy tetejére vágynak, oda akarnak mindenáron feljutni, akár életük kockáztatásával is!

Földanya a távolodó nyuszi után nézett, majd újra hegy- és dombgyermekeire. Kissé szomorúan jegyezte meg:
- Az emberek? Sok mindent látnak, de gyakran éppen azt nem, amit mindenképpen meg kellene látniuk! Például azt, amit ti most megértettetek: az igazi nagyságot gyakran a kicsiknél kell keresni, nem pedig a méretek megtévesztő, hamis bűvöletében..