Keresemkutatom Károly takaros bölcsőbe született bele, kis varázslópolgár családban. Apja, Keresemkutatom Pál, hétköznapi varázsló volt, anyja, leánykori nevén Lepkeszárnyú Cecília, közönséges háztartási tündér.
Nagyon örültek a csecse kis csecsemőnek, amíg az meg nem tanult beszélni. Akkor megijedtek, de olyannyira, hogy apja a macska fejére ejtette a kezében levő libacombot, felesége férje lábára Búzavirágos Benedek Lelkem, gyönyörködj! című könyvét, cselédjük pedig a saját lábára a húszkilós vasfazekat. Miért?

Azt hiszitek: talán azért, mert kiderült, hogy Károlyka Igazlátó, vagyis látja az igazat? Ó, ti csacska olvasók! Még annyit sem tudtok: az igazat bárki láthatja, ha befogja a száját.

Nem! A baj ott volt: Karcsikájuk nem csak látta az igazat, hanem ki is mondta! Az ilyesmit nem szeretik: szülők, nagyszülők, rokonok, nem rokonok, államrendőrség, rendőrségi állam. Más esetleg szereti, de ezzel sokra menni aligha lehet, mert a felsoroltakkal kimerül nem csak a világörökségi lista, de a világjelen és világjövő idevágó listája is. Nincs más, ezt kell szeretni, mert ha nem..

Mondta férjének, kedves, de határozott parancsszavakkal Cecília:
- Csinálj valamit, azért vagy varázsló! Változtasd őt Igazlátóból Hazugságlátóvá!

Férje, mint mindig, engedelmeskedett. Igazlátóból Hazugságlátóvá lett csöpp csemetéjük. Ez jóra fordíthatta volna a dolgot, mivel az egész világ hazudik. No, nem az egész, - néhány hozzám hasonló ostoba különc kivétel, minket aztán minden jóból kivétel nélkül kivesznek, ezt még kibírnánk, de minden rosszba beletesznek.

A dolog jóra fordítása azért nem sikerült, mert Keresemkutatom Karcsika ettől fogva a hazugságokat látta ugyan, de ki is mondta róluk: hazugságok. Kellemetlen volt ez a szüleinek is. Fogadniuk kellett egy szolgát, Károlyka szájbefogására. Drága mulatság az ilyesmi, - no és annak, aki fizeti, nem is mulatság.

Annyit azonban el tudott érni Keresemkutatom Pál, varázslóapaként, hogy valamiféle szerrel siettette fia felnövését. A szer hatott, Karcsiból hamarosan Károly lett, és ott állt az egyetemi záróvizsgán. Nem zárták be, csak majdnem. A főprofesszor azt kérdezte tőle:
- Milyen jelmondatot javasolnál jeles hazánk, Dumánia szépséges palotájának homlokzatára?

- MINDENT A SZEMNEK, SEMMIT AZ ÉSZNEK! POMPÁS LEGYEN A PARÁDÉ, S HALADÁSUNK, MINT A RÁKÉ! - vágta rá Károly.

A főprofesszor szórakozottan vakarta meg a mellette ülő másik tanár fejét, amíg saját pénztárcáját simogatta:
- Hát.. ezt akkor visszafelé kell értelmezni, ahogyan a rák megy.. Átengedünk, fiam, a vizsgán, de azt üzenem édesapádnak: küldjön külföldre, tudatlanságszerző körútra, - lehetőleg minél messzebbre!

Feltarisznyálták otthon Keresemkutatom Károlyt. Mellé adták szolgának Mindenlében Okoskanál Kleofást, aki már több könyvet nem írt meg tapasztalatairól. Néhány meg nem írt könyvének címét ideírom: MIÉRT HEVER A VILÁG LUSTA KUTYAKÉNT, AMIKOR PEDIG FELÉBRED, MIÉRT VERIK KUPÁN?, NAGYHATALOM, MEG AZ ALOM, TEREMTS, TEREMTS ZAVAROST, HALAT FOGHATSZ, HAMAROST! Még e háromnál több is van, amit nem írt meg Kleofás, - de már ezekből is kilátszik nagy esze, hiába tett koponyájára, álcázásul, szélsőségesen széles karimás kalapot.

Hát én nem állítom azt, hogy világjárásuk során Károlynak mindig jól szolgált az egészsége, de azt igen: Kleofás nélkül rosszabbul szolgált volna. Jártak a világban, a világ meg időnként járt rajtuk, - olyankor rájuk járt a rúd.

Voltak Ferdeországban, ott Károly egyenes gerinccel, gerincesen viselkedett, - hiába tanította őt Kleofás gerinctelenségre! Gerince bánta. A Füllentők Országában is fülledt levegő vette őket körül, - később meg befűtöttek nekik, alaposan. Ám megmenekültek, mert, Kleofás ötletére, mindketten levetették ruhadarabjaikat, és ezt ordították:
- MI VAGYUNK A MEZTELEN IGAZSÁG!

Ekkor azt vették észre, hogy nem csak ők menekülnek, hanem üldözőik is, - tőlük ellenkező irányban. Veszélyes az igazság, hát még, ha meztelen!

Tíz-húsz birodalmacskában csak a várható kalandok fogadták őket, semmi különös. Kleofás segített Károlynak, ahogy tudott, így Károly hátát Buzulmániában csak könnyű kis víziló korbáccsal csattogtatták meg, mert a csattogtató előzetesen megkapta azt az aranyakkal telt erszényt, ami egy kaftános koma övéről kéredzkedett le Kleofás kezeibe. Volt ahol csak veszett kutya harapta meg őket, arra meg volt védőoltás, nem úgy, mint veszett emberek ellen..

Minden jó, ha a vége jó - tartja a közmondás. Ez is jellemző a közre, mert nem igaz, de meg Károly és Kleofás körútjának a vége sem lett jó, - ám ezért ne vessünk követ körútjukra, mert minek a vége jó manapság, vagy akár tegnapnapság?

Elérkeztek ugyanis az Aranydisznó Királyságba. Ennek trónján tényleg nagy disznó hevert, Kitudjahányadik Díszdisznó Dömötör. No, ez nem volt valami nagy csoda, de az már némileg több: ez a disznó király emberi nyelven is tudott embertelenkedni, meg, persze, disznóul röfögni is, tehát kétnyelvű uralkodó volt. Ám amikor Károly és Kleofás megérkezett, e kurta farkú uralkodónak csak röfögéshez volt kegyes kedve. Így röfögött:
- Röf-röf-röf! Röf-röf-röf!

A főszertartásmester majom volt, a röfögést lefordította majomnyelvre:
- Mak-mak-mak! Mak-mak-mak!

A majomnyelvv makogó szavait az Aranydisznó Akadémia főkecske tudóselnöke átfordította kecskenyelvre:
- Mek-mek-mek! Mek-mek-mek!

További tolmácsok is bekapcsolódtak, fordítottak, forgattak, ferdítettek, füleltek, füllentettek. Így történt a baj. Kitudjahányadik Díszdisznó Dömötör király végül azt a sértést túrta ki az egészből, hogy Dumánia, ahonnan Károly és Kleofás jött, a legnagyobb disznóól a világon. Ez nyilván félreértés volt, mert Károly nem hivalkodott azzal a sok disznósággal, ami náluk történt.

A félreértés, az félreértés, de a verem, az verem. Ám a királyi testőrgorilla
válasza a disznókirályhoz félreérthetetlen volt: - VEREM! Veremben de verem,
nézze, felség, velem!

Kleofásban azonban ott volt Dumánia halált is megvető, dicső bátorsága. Térdre vetette magát Kitudjahányadik Díszdisznó Dömötör uralkodó előtt, Károlyra mutatott, és rögtönzött versben könyörgött számára kegyes kegyelemért:

Aranydisznó Király! Vitézséggel áldott!
Nem láttunk még ilyen Mocskos Királyságot!
Ékes okiratban írást adunk róla:
ehhez képest tiszta Dumánia ólja!
Bár igaz, akadnak ott is trágyadombok, -
ilyen orrbűvölő bűzt egyik sem ontott!
Tudom, tökkelütött, ki velem van: Károly,
ám az igazságra rájött már, magától.
Röfögj hát kegyelmet, kegyesen, és dalnak
szépsége dicséri trónod, birodalmad!

Kitudjahányadik Díszdisznó Dömötör uralkodó úrrá lett azon vágyán, hogy Károly veremben való verését lássa. Ám valakit meg kellett veretnie, hogy azért mégis lásson veretést. Kit verettessen meg? Udvari tanácsadója, Pirospucérfenekű Pimpinella, a pávalegyezővel páváskodó hercegnő így bökte ki véleményét, és egyúttal az egyik udvarhölgye szemét:
- Ott van, ni, a birka! Neve mondja: bírja!

Keresemkutató Károly és Mindenlében Okoskanál Kleofás visszatértek világjáró körútjukról, Dumániába. Kleofás, mint említettem, már jóval indulásuk előtt megtért, Károly azonban csak hazatérte után. Most már nem mond sem igazat, sem hazugságot, hanem vidáman elegyíti a kettőt, úgy, hogy az anyja sem érti a szavát. Keresni igen jól keres ez a Keresemkutatom Károly, - az viszont, hogy mit kutat, rejtély. Folyik belőle a szó, - de senki sem tudja, hogy hová. Rendes dumániai lett belőle. Így egyre feljebb emelkedik a ranglétrán.

Egyébként a hanglétrán is, már tizenkét ellenlábasával is kiszúrt: megszúrta őket a hangvillával.

Öröm látni! Persze, nem mindenkinek az, - aki valóban lát, annak korántsem. No de ki lát még Dumániában, ebben a nagy sötétségben?

(2012)