Hejdebuzgó János írnok volt doktor Intézőssy Károly ügyvéd úrnál. Gazdája egyetlen, de kincset érő alkalmazottja. Szépen írt, rendben tartotta az iratokat, amellett nagy termetű, délceg fiatalember volt, hegyesre pödört, huszáros bajusszal, és mély, bömbölni is képes hanggal.

Voltak lányok, akik Jánossal íratták szerelmes leveleiket. No, e levelek nem voltak éppen remekművek, - de talán éppen ezért értek a legényeknél oly sokszor célba. János gazdája kissé morgósan jegyezte meg:
- János, János, szép, hogy ügyeskedsz, szert teszel egy kis pénzecskére, de az én irodám nem erre való. No és miért nem tanulsz valamit a nagy íróktól? Látod, itt felejtetted ezt a levelet, amit valamiféle Bözsi nevében írtál Kutyafaludi Márton hentesnek. Mit írtál bele? Ilyesmiket: - Imádlak Márton, mint a füstölt sonkát húsvétkor, és harangvirág szívem érted sóhajtozón várja illatos kölnid harmatcseppjeit..

- Bocsánat - védekezett János. Az Ügyvéd Úr megsértette a levéltitkot, ha ezt elolvasta. Az említett mondatot egyébként Búzavirágos Benedek Lelkem, gyönyörködj! című regényéből vettem kölcsön..

- Nem én sértettem meg a levéltitkot, hiszen az íróasztalon hagytad a levelet, boríték nélkül, tehát te kezelted a titkot gondatlanul, ami a vétkesség körébe tartozik - szólt Jánosra gazdája, megrovóan. Ezt a tehetségtelen Búzavirágos Benedeket pedig én nem nevezném írónak, - de akár író, akár nem, nem vehetsz kölcsön mondatokat senkitől a szerző megnevezése nélkül.. A hentes az hentes, de még egy hentes is mit szól ilyen mondathoz?

- A hentes nem szólt Búzavirágos Benedek mondatához semmit, de annyira tetszett neki a levél, hogy egyből megkérte Bözsike kezét - jelentette ki János önérzetesen. Bözsitől meg nagy sonkát kaptam húsvétra, fizetségül. Ott van a szekrényben..

Károly elnevette magát, de azért kinyitotta a szekrényt. Tálat, kést vett elő, és jókora darabot leszelt magának a sonkából. E füstölt hentesáruról kitűnő véleménye volt, de János, Bözsike, meg Kutyafaludi Márton hentes szépirodalmi ízlését továbbra is erősen lenézte.. Utóbbi méltányolható, hiszen, ha senki sem nézne le senkit, akkor egy paraszthajszállal a felnézés is kevesebbet érne.

Vasárnap után rendszerint kevesebb ügyfél jött az irodába, vagy senki sem, mivel Felhajtomén városka lakói közül sokan még kissé szeszesek voltak az előző napi sörtől, bortól, pálinkától, márpedig peres ügyekhez kell az ész, sok szeszes kevésbé eszes, különösen, ha szesztelenként is eléggé esztelen. János úgy vélte: neki is jól jönne egy szabad nap, amikor saját ügyeivel úgy foglalkozhat, hogy nem kell félnie: gazdája észreveszi. Azt kérte hát, hogy elmehessen egy kis környékbeli világjárásra.

Intézőssy Károly ügyvéd úrra azonban rájött a szigorúság, mert vasárnap nem volt szerencséje a kártyán. Ráadásul a mondás is becsapta, mert a szerelemben sem, pedig közismerten úgy tartják: aki veszít a kártyán, az nyer a szerelemben, meg fordítottan.

Károly végül kis számadást készített: ami pénzt tegnap elveszített, azt egy-két nap alatt vidáman behozza a hozzá fordulókon. Ez biztos. Ám mi van a szerelemmel? Cicicucimucolás Cecília nem őt választotta, hanem a kártyán nyerő Pataknéző Péter malomtulajdonost! Kis utánagondolás után azonban némileg megnyugodott. Rájött: Cecíliát nem is szerette igazán, továbbá az, amit Pataknéző Péter a kártyán nyert, még Cecília új kalapjára sem lesz elegendő, így Péter csak látszólag nyert a kártyán, valójában pénzt veszített Cecílián.

Ez a kis számvetés engedékenyebbé tette Károlyt János kérése iránt:
- Jól van, menj ki a környező világba, de ne tétlenkedj, hanem szerezz ügyeket ügyvédi irodánknak! Itt egy jegyzetfüzet, ebbe írd a talált ügyeket, ügyesen! A maradék sonkát elviheted!

János szomorúan látta, hogy az ügyvéd megette a sonka nagy részét, amit Bözsi hozott neki a hentestől, fizetségül. Ám mit tehetett? Tarisznyájába tette a nagy sonkacsontot a kevés hússal, és csak a konyhában tudott némi kárpótlást venni, mert a szakácsnő, Riskásmiskás Annus aludt, így nem látta mint bújt nagy darab kenyér, két szál kolbász, meg egy tejes kalács János tarisznyájába.

Bement János az erdőbe, mivel Felhajtomén városka körül erdő terpeszkedett, és ha valaki a szomszédos faluba akart átjutni, erre kénytelen volt. Az egyik tisztáson ide-oda nézegető embert látott, ló mellett. Ráordított az emberre:
- Hé! Törvény! Peres ügy! Doktor Intézőssy Károly úr nevében! Loptad azt a lovat?

Megijedt az ember, mivel tényleg lopta a lovat, de annyi esze azért volt: ne ezt mondja. Odarebegte:
- Ta..találtam!

János elővette a jegyzetfüzetet:
- No, majd az ügyvéd úr kivizsgáltatja. Neved?!

Az ember pisztolyt rántott, Jánosra szögezte. Vesztére. János kiütötte a kezéből a pisztolyt, és ráordított:
- Bűntény ténye! Ember fenyegetése fegyverrel!

Halálra rémült a lótolvaj. Úgy elrohant, mintha ott sem lett volna. Ám ott volt, ezt a ló is tanúsította, két-három nyerítéssel.

János felült a lóra, ment tovább. Az erdei tó szélén egy ember lövöldözött a vadkacsákra. János ráförmedt, farkast ijesztő hangon:
- Állj! Intézőssy úr törvényes nevében! Mit csinálsz? Orv vadászol?!

Az ember ijedtében beleejtette a puskáját a tóba, pedig nem orv vadászott. Mutatta is mindjárt vadászati igazolványát. János felírta az igazolvány adatait, majd kemény hangon így szólt:
- Ez az igazolvány lehet, hogy lejárt, de lehet, hogy mégsem. Intézőssy úr majd utánanéz. Ha nem járt le, akkor csak az utánanézési díjat kell befizetnie. Ha lejárt, akkor ott van a bajban, de mi majd kirántjuk a gödörből. Szépek ezek a lelőtt vadkacsák.

A vadászó ember gyorsan átadott két pár vadkacsát Jánosnak: vigye el a gazdájának. Ha bajban volna, akkor húzzák őt ki a gödörből!

Továbblovagolt János. Az erdőszélen gyönyörű hajadon leány sírdogált, keservesen. János ennek igencsak megörült, mert nagyon szeretett szépséges lányokat vigasztalni. Kiderült, ha a könnyektől nem is könnyen: a leány neve Ezüstcipellős Klárika, tanítónő. Miért sír? Becsesbekecses Mariska azt mondta rá: csúnya, mint a béka.

János jobban felháborodott, mint egy büszke huszárló, ha közönséges patásnak nézik:
- Hallatlan! Nem tudom, csodaszép kisasszony, hogy ez Mariskától becsületsértés, vagy csak szépségsértés, de majd az ügyvéd úr, Intézőssy Károly eldönti. Bepereljük ezt a Mariskát, de úgy, hogy örökre megemlegeti a pénztárcája!

A kisasszony abbahagyta a sírást, nagyot nézett:
- Intézőssy Károly, az a kedves fiatalember, aki annyit táncolt velem Felhajtoménben, a városi bálon?

- Az, az! - biztosította e felől János. Az ügyvéd úr többször is említette, hogy Ön milyen kitűnő táncos, és mennyire elbűvölte őt a kisasszony. Addig üsd a vasat, ameddig meleg! - így tartja a mondás. Lóra ülünk, bepanaszoljuk azt a Becsesbekecses Mariskát!

Klárikát most már szemlátomást igen kevéssé érdekelte, hogy mit mondott rá Mariska, ezzel szemben érdeklődése Károly iránt igen felcsigázódott. Azt javasolta azonban, hogy inkább holnap legyen Mariska bepanaszolásának napja. János ráállt:
- Majd én kijövök holnap a faluba, felveszem a tényállást Önnél, meg Mariskánál azt a gyalázatos légyállást! Előbb azonban hazakísérem a faluba, nehogy előkerüljön az a sértegetős Mariska!

János másnap reggel az irodában mindenről beszámolt gazdájának. Károly nagyságos úr egészen fellelkesedett:
- Készítsd elő az autót, János! Megyünk Ezüstcipellős Klárikához!

El is pöfögtek oda, ahogy csak a pöfögő masinától tellett. Klárika apja jól ismerte Károlyt, nevetett:
- Előre megfontolt szándékkal jöttél, Karcsi? Az súlyosbítandó körülmény!

- No, attól függ, hogy miről van szó, Márton bátyám! Klárika már mindent elmesélt?

- Hát csak olyan lányos összezördülés volt az egész - mondta Márton. Le is törném a derekát annak, aki csak egy rossz szót is szól a leányomról. Ám Becsesbekecses Ferenc értelmes, jóindulatú gazdaember, leánya, Mariska is csinos, barátságos fehérnép. Kiderült: Mariska és az én Klárikám Búzavirágos Benedek Lelkem, gyönyörködj! című regényén vesztek össze. Klárikám szerint ez az érzelmes regény nem ér egy hajítófát, Mariska viszont védelmébe vette a szerzőt. Szó szót követett..

- No ha így volt, akkor a legjobb, ha Jánost küldöm át Mariskáékhoz, felvenni a tényállást. Ez a János szintén nagy tisztelője Búzavirágos Benedeknek, míg én viszont, Márton Bátyám, Klárikával értek egyet.

- Mindjárt kész az ebéd - jelentette be Klárika édesanyja. Remélem, hogy velünk tart, Károly?

Károly velük tartott, ám ezalatt János már a Becsesbekecses portán ebédelt, Mariskával, és annak szüleivel. A tényállást hamar felvette: Mariska még szebb, mint Klárika, de Klárika sem csúnya béka, Búzavirágos Benedek nagy író, de költőnek sem utolsó. Ebéd után Mariska és János a szőlőlugasban együtt olvasgattak verseket Búzavirágos Benedek Remegő leányszívek című kötetéből.
Ilyen sorok ékeskedtek benne:

Nyárban a szerelmünk beérik,
s árnyakat emel át a fényig.
Kék virág légre hinti csókját.
Álmot varázsol szép valóság.
Dobban a szív, fölénk hajol ma
a táj, így vár a csillagokra.
Tücsökhang csillog, jön az este.
Tedd a kezed az én kezembe!

Úgy gondolom, hogy Búzavirágos Benedek írói és költői vénáját, tehetségét illetően Ezüstcipellős Klárikának és Intézőssy Károlynak volt igaza, amikor, a műveltség magasabb szintjéről, erősen lenézték e Benedeket alkotásait. Ám azért azt el kell ismerni: Mariska és János szíve hamarosan egy ütemre dobogott, és ez a dobogás kitartott nem csak a lakodalmukig, hanem utána is.

Utóbbi egyébként ugyanígy történt Klárikánál és Károlynál. Van úgy, hogy két pár ízlése nagyon különbözik, boldogságuk viszont igencsak hasonló..