Kukucska Kata manóleány mindig Erdőgyönyörűsége Katalintól kapta azokat a tojásokat, amelyeket a húsvéti locsolkodási napra kifestett. Katalin egyébként Varázslóleány volt. No, valamelyest minden leány az, de ez a Katalin több bűvös rigmust tudott, mint bármelyik hajadon.

Kata most is megkapta a három tojást. Szép nagyok voltak, fehérek, szinte vágyakoztak a díszítő ecset után. A varázslóleány most is ugyanazokkal a szavakkal adta át:

Kata adja Katának,
mit majd manók kapának.
Manófiú ilyet kap?
Néked, Kata, csókot ad!

- Azt meghiszem! - nevetett Kata. Ám azt a szívem kedvencévé lett kis Kelemenkét bátorítanom kell!

- No és mint fogod bátorítani?! - nevetett Erdőgyönyörűsége Katalin.

- Egyszerűen! - nevetett vissza Kukucska Kata. Ráfestek egy verselő nyulat!

- Verselő nyulat?! - lett kíváncsi Fáncsivá a Varázslóleány.

- Persze! - vallotta be tervét a manóleány. Szép nyuszi lesz rajta, mellette a versike:

Kelemenke, Egyetlenke!
Puszit! Adta teremtette!
Súgja néked ez a nyuszi:
a Katának kell a puszi!
Nem elég a kölnivized,
puszit is adj néki, tízet,
persze, csak ha szívből adod, -
s akkor mind-mind visszakapod!

A versike alig fért rá a tojásra, de Kukucska Kata nem bízta a dolgot teljesen a véletlenre, mert a véletlen, ha étlen, könnyen marad tétlen. Nagyítót is mellékelt a díszes tojáshoz, hogy jól el lehessen olvasni az aprócska betűket.

A nyuszi egyébként kissé félresikeredett a tojáson, inkább egy füles csacsira emlékeztetett. A manófiú, Kedveske Kelemenke, csacsinak is látta, és magára vette, de jól vette magára, mert így kiáltott fel, miután kicsi kölnivizes fiolájával meglocsolta Katát:
- Milyen igazad van, Katuskám, tényleg nagy szamár voltam manóként, már a múlt húsvéti locsolásnál is! Ha megengeded, akkor most megcsókollak, szívből, mert imádlak!

- Nem engedem meg! - kacagott Kukucska Katácska. Ám vésd jól eszedbe, te kis csacsi, hogy van azért olyan engedetlenség, amit könnyű szívvel meg tudok bocsájtani! Látod, elfutok előled!

Kedveske Kelemenke kissé elbizonytalanodott, de amikor észrevette, hogy Kata nem úgy fut, mint a múltkor a mezei futóversenyen, hanem inkább úgy, mint aki most egészen más irányban akar nyerni, csak utánaszaladt. Nagy puszilkodás következett.

A tölgyfán a harkály elfelejtette megszámolni a manócsókokat, de azért a kis hanyag kopogós madarat mégis meghívták a manók a lakodalmukra.

Erdőgyönyörűsége Katalin szíve is erősen dobogott. Ő Büszkebérces Ádámot, a Varázslót várta. Katalin nem mert olyan kifestett tojást készíteni, mint Kukucska Kata. Inába szállt a bátorsága, - vagy nem is volt annyira talpraesett, mint Kata manóleány?

No ha nem volt is, azért, igaz, ami igaz, mesebelien gyönyörű volt és varázslatosan bájos. Okos is, ám szíve most csak ennyit tudott dobogni: - Jön-e, Ádám, nem jön az Ádám?!. Persze, a szívet nem kell beíratni tudós akadémiai oskolába, mert azt, amit a szívnek tudnia kell, nem bölcselkedő öreg könyvek lapjairól kell megtanulnia.

Ádám nem jött, csak nem jött. Erdőgyönyörűsége Katalin pedig szomorúan nézte az Ádámnak szánt tojást. Még meg is szólította:

Hímes tojás, szánd meg szívem!
Bánatában mit is tegyen?
Adj tanácsot! Nem jön Ádám.
Megszeretett más leányt tán?!

Katalin nagy meglepetésére a hímes tojás megszólalt:

Jön egy tojás! Bár megkésett,
nagy örömben lesz majd részed.
Kissé túl beszédes tojás, -
Varázslódnak ezt megbocsásd!

A tornácra már fel is ugrott egy arany napocskákkal, ezüst holdacskákkal, integető virágokkal feldíszített tojás, és nekiállt Erdőgyönyörűsége Katalint dicsérni udvarló szavakkal. Katalin a sok magasztalástól már lángvörös volt, de szíve a boldogságtól majdnem kiugrott a mellkasából. Sejtette, hogy ki küldte neki ezt a tojást. Ám a másik, az, amelyiket ő szánt Ádámnak, szigorúan szólt rá a beszédes tojásra:

Idejöttél, - leányt kérni!
Minek egyre fecserészni?
Mondd ki most már egyből, végül:
ki kér és kit feleségül?!

Ám abban a pillanatban illatos virágharmatcseppek hulltak Erdőgyönyörűsége Katalin álomszép hajára, Katalint pedig átölelték Büszkebérces Ádám erős karjai, - és csókokban sem volt ám hiány!

Egy nyuszi nagyon bámulta mindezt a kertből, de azután eszébe jutott, hogy a faluban kék káposztát látott, és az neki nagyon kék!

No, én megértem ezt a füleskét. Az a jó, ha mindenki megkapja azt, amire vágyik: locsolót váró leány a locsolkodót, szív az érzését viszonzó szívet, lakodalmat kívánok a lakodalmat, kék káposztáért ácsingózó nyuszi a kék káposztát, - csak nehogy azt kapja a nyuszi, amit a kék káposzta gazdája kíván adni neki!

(2009)