Szépenharmonikázó János dolgos és okos legény volt. Ám otthon heten voltak testvérek, a család kis földecskéjén küszködött a szegénységgel. János úgy döntött: vándorútra indul, megnézi a világot, fülön csípi a szerencsét, - még mielőtt a balszerencse végleg a nyakába akaszkodna.

A szerencse sokáig vigyázott a saját fülére, így János csak kisebb sikereket ért el eszével és szorgalmával. Alkalmi munkákból mindig csak további vándorlásához tudott egy kis pénzt összegyűjteni. Egyszer csak ott találta magát Innyehinnyehennyeföldön, ami már a tengernél terpeszkedett. Onnan el csak hajón utazhatott volna. Szomorú lett János, de azután látott egy nagy falragaszt. Az állt rajta: Innyehinnyehennyeföld királya, Első Hosszúkardos Mátyás olyan szolgát keres, akinek helyén van az esze.

Arra gondolt János: neki a helyén van az esze, mert nem a tarisznyájában, vagy a csizmaszárában tartja, hanem a fejében. Jelentkezett a királyi udvarnál.

Ott már voltak ugyanezen ügyben, méghozzá jó néhányan. Jött a király, tizenkét miniszter kísérte. A tizenharmadik nem mert velük tartani, nehogy szerencsétlen számmá legyen a miniszterek sora.

A király parancsára három ember állt a trónszék mellé. Az egyik ilyen táblával: ÉN MINDIG IGAZAT MONDOK! A második ilyennel: ÉN SOHASEM MONDOK IGAZAT! A harmadik ember tábláján meg ez állt: ÉN HOL IGAZAT MONDOK, HOL MEG NEM!

Így szólt a király a munkára jelentkezőkhöz:
- No, ha mindhárom ember tábláján színigaz a felirat, akkor melyik embert javasolnák, hogy szolgálatomba fogadjam? Mindenki kap egy papírdarabkát, arra körmölje le válaszát. Aki nem tud írni, az belesúghatja a szertartásmester fülébe.

A jelentkezők úgy vélték: a király biztosan az igazmondókat szereti, tehát arra szavaztak cédulájukon. János azonban kivétel volt: ő a SOHASEM MONDOK IGAZAT! táblát felmutatót ajánlotta a király szolgálatába. Meglepődött Első Hosszúkardos Mátyás, rögtön kérdezte Jánost: miért ezt az embert választotta?

- Felséges Uram! - mondta János. Aki kivétel nélkül mindig igazat mond, az bajt is csinálhat, mert esetleg olyankor kottyantja ki az igazságot, amikor azt a királyság érdekében azt titkolnia kellene. Aki viszont hol igazat mond, hol pedig nem, annál meg miből tudná a Felséges Úr, hogy mikor mond igazat, és mikor hazudik? Ám aki sohasem mond igazat, annál mindig tudhatja Királyuram, hogy mi az igazság, - mivel éppen az ellenkezője annak, amit az ember mond!

Tetszett a királynak János felelete, de azért egy szemhunyorítással sem árulta el véleményét.

Következett a második próba. Azt kérdezte a király a munkát keresőktől:
- Ha azt mondanám nektek, hogy itt van három madár: egy kövér pulyka, egy csinos tyúkocska, meg egy mitugrász veréb, és az egyiket vigyétek el a nevemben gróf Rövidnyakú Kelemennek, ajándékba, akkor melyiket vinnétek?

Majdnem mindenki a kövér pulykát gondolta helyes ajándéknak, hiszen a gróf mégiscsak nagyúr, nagy madár illeti meg, csupán néhányan válaszolták takarékosság okából a tyúkot, a verebet pedig senki. János azonban ezt írta a papírszeletre:
- AZ ATTÓL FÜGG!

- Mitől függ?! - csodálkozott a király.

- Attól függ, amit előbb megtudakolok a Felséges Úr környezetében néhány becsületes embertől. Ha azt mondják: a király nagyon kedveli a grófot, akkor a hízott pulykát vinném el neki, ha nem nagyon szíveli, de elviseli, akkor a tyúkot, no és ha egyenesen utálja őt Felséged, - akkor a verebet!

A király elismerően bólintott volna, de nem akarta túl korán elárulni helyeslését. Tapsolt egyet, mire három ember sorakozott fel a trónszék előtt: egy hatalmas, igen erősnek látszó óriás, egy magas, de sápadt, sovány ember, aki úgy nézett ki, mint a hét szűk esztendő, meg egy alacsony, szinte kisgyermeknyi, mogorva törpe.
- No, ezek közül melyiket ajánlanák szolgálatomba? - kérdezte a király.

Volt, aki az óriást ajánlotta, mert az nagy és erős, volt, aki a soványt, mert az keveset eszik, rá kisebb a költség, a törpét viszont senki sem. Egyedül János írta a cédulára:
- AZ ETTŐL IS, ATTÓL IS FÜGG!

- Hát, fiam, - fordult a király János felé, - te ugyancsak fura választ adtál megint. Mitől függ a döntésed? Mi az ETTŐL, mi az ATTÓL?

- Egyrészt attól, hogy milyen állásra, szolgálatra keres embert a Felséges Úr. A hatalmas termetű, erős ember például favágónak sokkal alkalmasabb, mint a sovány, aki talán még a nehéz baltát sem tudja felemelni. Ha viszont szűk, kormos kéményekbe kell belebújni, azokat kitisztítani, akkor a kéményseprő segédjének a törpe a leghasználhatóbb. A soványnak lehet, hogy az esze a nagy kincse, mert igencsak tudós kinézetű, talán tanár, vagy az volt valamikor. Legalábbis első látásra ennyit gondolok, mert azt is gondosan megvizsgálnám: melyikük mihez ért valójában? A törpe is lehet a bölcsek Bölcse, akit kár volna kéményseprésre alkalmazni!

Tetszettek a királynak János válaszai. Azt mondta neki:
- Helyén van az eszed, te legény! Elgondolkoztam a dolgon. Te leszel két neveletlen fiam egyik nevelője. Igaz, nem tudsz idegen nyelveket, és azt a rengeteg sok könyvet sem olvastad el, amit másik tanítójuk, a tudós Kecsekeszakállas Tódor professzor úr, de a királyfiaknak nem árt, ha valaki a józan paraszt észből is fejükbe csepegtet-csorgat ezt-azt.

Jól fizetett állás volt ez akkoriban. Egy hónap múlva János olyan sok pénzt tudott hazaküldeni szüleinek és testvéreinek, hogy azok a zord telet vidáman túlélték. Idővel pedig a JÓZAN PARASZTI ÉSZ nevű tantárgyat a király kötelezővé tette a nebulóknak Innyehinnyehennyeföld minden iskolájában, még az egyetemeken is.

Hát, ezt az utóbbi példát, ha volna elég ész kis világban, nagyvilágban, sok országban követhetnék.. Sajnos, nem követik, - meg is látszik ám ez kis világon, nagyvilágon, erősen!