Kirkapirkaperke király egy ideig igazságos uralkodó volt Fehérfellegországban, Kalamuk pedig megbecsült vitéze. Sok csatában jeleskedett Kalamuk. Bátorságáért, okos tanácsaiért három várat, meg sok-sok földet ajándékozott neki a király.

Néha rejtély, hogy igazságos uralkodóból miként lesz annak ellentéte. Nyilván udvaroncai is bűnösek voltak ebben, de maga a király is, amiért engedte, hogy előbbiek felszínre juttassák gyengeségeit, elhomályosítsák éleslátását, hízelgéseikkel, hazugságaikkal megmérgezzék lelkét.

Kalamuk tisztelettudóan, de őszintén elmondta erről a véleményét Kirkapirkaperke királynak. Az udvaroncok szerették volna megkaparintani Kalamuk birtokait, ezért igyekeztek befeketíteni, megrágalmazni őt. Burkoltan még arra is célozgattak: ilyen ember összeesküvésre is hajlandó lehet a király ellen. Az uralkodó döntött: száműzte udvarából Kalamukot, de birtokát nem kobozta el, és adta oda a hízelgőknek. Utóbbiak így savanyú arcot vágtak, - akkor hol a hasznuk? Ám nem merték tovább feszíteni a húrt.

Kalamuk megparancsolta szolgáinak: nyergeljék fel a lovakat, el fognak utazni az ő legközelebb eső várába, Kékvillámfényesbe. Már a királyi palota melletti erdőn keltek át, amikor utánuk nyargaló lovast vettek észre. Bevárták. Kalamuk arra gondolt: a király megmásította döntését. Ám nagy csodálkozására a lovon a király legkisebb leánya, Pirinella ült, aki így szólt:
- Azt hiszed, Kalamuk, hogy nem vettem észre irántam oly óvatosan kimutatott érzéseidet? Utánad jöttem, mert én is szeretlek! Elszöktem a palotából.

- Az életem sohasem féltettem, de Téged, királykisasszony, meg szeretnélek óvni a bajtól, mert több vagy számomra, mint a saját életem! - mondta erre Kalamuk. Fordulj vissza, mert mindjárt utánunk jönnek édesapád szolgái, seregestől, és nem kerülheted el a felséges úr büntetését!

Pirinella erre kihúzta a keblébe rejtett tőrt, és azt mondta:
- Ha nem engeded meg, hogy veled menjek, osztozzam sorsodban, akkor e tőrrel véget vetek életemnek! Apám szolgái egyébként jó ideig nem jönnek utánam, mert udvarhölgyeimnek azt mondtam: nagyon álmos vagyok, hagyjanak aludni, ha felébredek, majd csengetni fogok nekik az ezüstcsengővel. Számítottam arra is, hogy esetleg majd a kulcslyukon belesnek, ezért az egyik párnát kifestettem leányfejnek, és úgy tettem oda a takaró széléhez, mintha én feküdnék ott.

Mit tehetett Kalamuk? Bármennyire aggódott, kénytelen volt megengedni, hogy szerelme velük tartson. Egészen estig lovagoltak, semmi jele nem volt, hogy követnék őket. Elérkeztek Gibella hercegnő kastélyához, amit minden oldalról hegyek és szakadékok vettek körül. Csak egy keskeny, felhúzható hídon lehetett eljutni a kastélyba. Kalamuk tudta, hogy a hercegnő jóságos természetű, és kész megsegíteni az igazságtalanul üldözötteket.

A szépséges hercegnő kedvelte Kalamukot, és nagy meglepetéssel látta, hogy Pirinella királykisasszony is vele van. Sejtette: baj történt, de talán nem végzetes. Rögtön a kastély titkos szobájába vezette mindkettőt. Azok, szépítés nélkül, mindent elmeséltek neki. Gibella hercegnő elgondolkozón hallgatta, majd így szólt:
- A király, mióta felesége meghalt, sokáig bánkódott, és ezek szerint rossz útra tért, de ti jó úton jöttetek, mivel az hozzám vezetett. Talán kicsit a sors fintora is: ti a királytól jöttetek, én meg éppen hozzá készülődtem. Megkérte ugyanis a kezemet, és szét akartam nézni az udvarában, mielőtt igent vagy nemet mondok. Most azonban mindjárt levelet írok neki!

A hercegnő tintát, kihegyezett lúdtollat, papirost vett elő. Írt, azután felolvasta:

- Mélységesen Tisztelt Felséges Úr, Szeretett Királyunk! A szívem talán még az Öné lehet, de egyelőre nem mozdulhatok ki a kastélyomból, mert egy Kalamuk nevű vitéz, meg az Ön leánya, Pirinella, foglyul ejtettek. Ne féljen, tisztelettel bánnak velem. Váltságdíjul nagy kincset kérnek Öntől: váltságdíj-cserét. Olyat, ami mindenkinek örömet adhat. Ők szabadon engednek engem, Ön viszont visszaadja nekik szeretetét, és beleegyezését házasságukba. No és én még azt is hozzáteszem: jó lenne, ha a Felséges Úr féregtelenítené a palotáját. Gondoljon arra: ha sok féreg rágja az Ország Fáját, hát az a Fa gazdájának is nagy bánatot okozhat. Mindebbe való kegyes beleegyezése jeléül pecsétes levelet legyen szíves küldeni kastélyomba. Az Ön örökké hűséges híve: Gizella hercegnő

A király főminisztere igyekezett olyan tanácsot adni az uralkodónak, ami, úgy vélte, az ő hasznát szolgálhatja. Így szólt:
- Ó, Ég és Föld Istenség-eszű, Hatalmas Uralkodója! Ne hagyja Felséged, hogy bármire kényszerítsék, mert felette áll mindennek és mindenkinek! Küldjön nagy, elszánt sereget, hadd ölje meg Kalamukot, hozza vissza engedetlen leányát, és szabadítsa ki a hercegnőt, akinek Felséged megkérte a kezét! A nők is az erőseket tisztelik, mint mindenki. Lássa be, tanulja meg a nép: messzire elér a király keze!

A király elkomorodott, sokáig gondolkodott, azután megszólalt, határozott hangon:
- Az nem elég, ha a király keze messzire elér, - az eszének is el kell érnie odáig. A harc hevében könnyen leányom, valamint jövendő feleségem, a hercegnő is meghalhat. No és mit érek azzal, ha leányom visszakényszerül hozzám, de Kalamukot szereti szerelemmel, engem viszont meggyűlöl? Ráadásul a hercegnő szeretetét is elveszíthetem, mert úgy sejtem: nem kényszerítették e levél megírására, önszántából tette. No és sok igazság van a levélben arról a Fáról, és a Fát rágó férgekről is..

Gyors futár vitte a király beleegyező levelét a hercegnő kastélyába. Pirinella királykisasszony örömében megcsókolta leendő jóságos mostoháját, érezte: ők ketten elválaszthatatlan barátnők lesznek. Hamarosan sor került mindét lakodalomra. A király - új felesége tanácsára is - vejére, Kalamukra bízta a Fa, vagyis az ország féregtelenítését. Nagy szükség volt erre, mert bármikor jöhet olyan nagy Vihar, amelynek csak egészséges, erős Fa képes ellenállni.