Beköszöntött a tél. A hangya lábait dörzsölgette, de nem a hideg miatt, földkunyhójában elég meleg volt, hanem megelégedettségében. Mindjárt jön a tücsök, mint Ezópus híres meséjében, nagy alázatosan búzaszemet kérni. No, kioktatja majd a helyes nyári viselkedésről! Dolgozni kell, nem muzsikálni!

Gabonát, persze, nem ad neki, de - mint a mesében - azt nem tiltja meg számára, hogy táncoljon az elmúlt nyár muzsikájára.

A hangya várt, egyre várt, de a tücsök csak nem akart megérkezni. Vette hát kabátját, sapkáját, és elindult a tücsöklak felé. Lehet, hogy éhen halt az a zenés éhenkórász? Akkor talán olcsón megveheti telkét az örökösöktől..

Első meglepetése az volt, hogy a szegényes tücsökházikó helyén hatalmas palota terpeszkedett. Mint került ez ide?!

A kapun rézveretes névtábla újgazdaghivalkodott: vitéz fűszáldomby TÜCSÖK PÁL, a Völgyönhegyen Muzsikakultúra Lovagja. Mi a csudacsigabiga történhetett?! - meresztett óriásszemeket a hangya.

Második meglepetése az volt, hogy a kapucsengő hangjára nem Tücsök Pál nyitott neki ajtót, hanem hatalmas termetű szarvasbogárgorilla. Ő volt a palota őre és egyúttal - mint kiderült - Tücsök Úr főkomornyikja. Elkomorult a hangya, előbb nyikkanni sem mert, később is csak hababahahogott. A szarvasbogárgorilla erre mit sem szólt, csak bevezette a palota szalonjába.

Itt jött a hangya harmadik meglepetése. Tücsök Pál bársonyszékben ücsörgött, elegáns öltözetben, de azért illemtudóan felállt és leereszkedő jóindulattal veregette vállon vendégét:
- Üdvözlöm, Folytondolgosszomszéd! Szereti a mazsolás kakastejes kalácsot és erjesztett szamócalevet?!

A hangya mindkettőt szerette, de a belé szorult irigységtől és megdöbbenéstől csak hohohógyolt. A tücsök lekezelő barátsággal újfent vállon veregette:
- Azt akarja kérdezni miként tengetem napjaim szerény lakomban?! Hát megvagyok, megvagyogatok valahogy.. No de inkább eszegessünk, iszogassunk!

A hatodik pohár erjesztett szamócalé után a hangya némileg magához tért és óvatosan elkezdte tudakolni mióta ilyen jövedelmező a nyári tücsökhegedülés, amit közismerten nem szoktak megfizetni mással, csak Kossuth-bankóval /vagyis ?Köszönöm!?-mel/.

A már szamócalészeszes tücsök akkorát ütött a hangya vállára, mintha a Völgyönhegyen Robotmunkakultúra Lovagjává akarta volna ütni, de egyrészt nem karddal tette ezt, másrészt nem is ez volt a szándéka. Rákacsintott az Ezópust ábrázoló óriási falfestményre:

- Végül csak felnyitotta szemem ez a meseszépen szóló rabszolga! Tudni kell ám merre kell dűlni, melyik fülbe hegedülni! No és hogy mit! Tejeltek is azok a bogártehenek svájci bankszámlájukról, rendesen! Ha a mese ezópusi, kijár ám annak a puszi, csak előbb el kell gondolkozni ezen-azon, mert különben nincsen haszon!

A hangya hat ingó-bingó lábán nagy nehezen hazaért, de már útközben kezdett az általa addig ugyancsak tisztelt, sőt, hőn szeretett Ezópusról merőben másként vélekedni. Otthon levette a falról a meseíró arcképét, hat darabra tépte, majd minden darabra külön-külön gondosan rátaposott.