Kerekkutas Károly és Kerekkutas Márton testvérek voltak. Volt kerekes kútjuk kerek kerékkel, kunyhójuk, kutyájuk, kecskéjük, meg tyúkjuk, - de mindenből csak egy, kettőjüknek.

Legnagyobb becsben a tyúkot tartották, Tancimancit. Az minden nap tojt egy tojást. Olykor megtoldotta egy kis tojáskeresési lehetőséggel, illetve kényszerűséggel is, mert nem a tyúkólban tojta, hanem másutt. Egyik nap Károlyé lett a tyúkból kipottyant fehérség, másik nap Márton ette meg.

Eltűnt a tyúkocska. Mondta Károly, ijedten:
- Talán elvitte a róka?!

- Azt nem hiszem! - vélte Márton. Ha erre járt volna a róka, akkor ugatott volna a Burkus!

No, ez igaz volt. Keresték a tyúkot erősen. Meg is pillantották: ott futott az erdőszélen. Utána eredtek, hívták vissza:
- Tancimanci! Ide, ide!

Tancimanci valami ok miatt csak be az erdőbe. A két legény utána. A tyúkocska azonban egy puskás úr felé futott, aki kissé rövidlátó volt, és fácánnak nézte szegényt. Bumm! - szólt a puska. Tancimanci elterült, az úr pedig csodálkozott:
- Ez a fácán úgy néz ki, mint egy tyúk!

A puskás úr nem volt más, mint Töményköményesy Tamás, a kiskacsándi bankigazgató. A két legény láttán már vette is elő a pénztárcáját. Kész volt megfizetni a tyúk árát, meg a titoktartás árát, hiszen ha Kiskacsándon megtudják: fácánnak nézte a tyúkot, és lelőtte, - hát az egész város rajta nevet majd!

Károly és Márton azonban előnyben volt, mert mindketten tudták, hogy az úr bankigazgató, de az nem tudta kik e legények, és milyen nagy kópék.

Károly már el is kezdte a színészkedést:
- Ó, Tancimancink, te tyúkok gyöngye, tehetségek Tehetsége! Hány éven át tanítottunk, hogy eladjunk Kövértehenészi Jánosnak, a Kék Oroszlán cirkusz igazgatójának! Tudtál már számolni, kötélen táncolni, kutyán lovagolni, macskát szidón kotkodálni, csőrrel kétfenekű dobon tamtamozni! Mily nagy pénztől estünk el, mit meg nem adott volna érted Kövértehenészi János úr, a cirkuszigazgató!

A Kék Oroszlán vándorcirkusz egyébként valóban létezett, de éppen messze földön vendégszerepelt, így Károly nyugodtan emlegethette.

Márton meg mit tett? Ráborult a tyúkocska tetemére, és zokogott. Nagyon zokogott, mert arra gondolt: minden könnycseppje aranyat érhet most, - ezt egyébként jól gondolta. Töményköményesy Tamás elkezdett ugyan óvatosan kételkedni a kimúlt tyúkocska oly sok mindenre kiterjedő tudományát illetően, mert félt: a végén egy kisebb vagyont is kifizethet a tévedésből kilőtt töltény miatt. A legények azonban arra kérték a bankigazgatót, hogy látogassa meg őket holnap, déltájban, bizonyítani fogják: úgy volt az úgy, ahogy a ló rúg, láthat valóságot, macska is rányávog!

Volt a legényeknek egy jóakarójuk, Cseppkecsege Rozália, aki nem volt ugyan szerelmes egyikükbe sem, de tetszettek neki a fiúk. Amikor kicsik voltak, velük ment almát, körtét, kukoricát, dinnyét lopni, kissé nagyobbacska korában szintén. Gyönyörű leány lett belőle, végtelenül ügyes, és imádta a pénzt. Siettek hozzá, elmesélték a történteket. A leány figyelmesen hallgatta őket, közben a tehenet fejte, de azért a feje is dolgozott fejés közben. Fejés után átment a legények kunyhójába, nagy füzetekkel, írószerekkel, festékekkel, ecsetekkel. A legények meséltek, a leány írt, rajzolt, festett, de előbb megegyezett Károllyal és Mártonnal: a kapott pénzt majd, amit e nagyon tehetséges, kiszenvedett művésztyúkért kapnak, megosztják vele.

Másnap délben már sült Tancimanci földi maradéka, töltött csirke formájában. Töményköményesy Tamás csodálkozó szemekkel nézte a vastag füzetet, a sok rajzzal, festménnyel. A címlapon nagy betűkkel ez állt: TANCIMANCI, A VILÁG LEGNAGYOBB CIRKUSZI TEHETSÉGE. Feljegyezte, festette, rajzolta: CSEPPKECSEGE ROZÁLIA. A csodatyúk idomárai, tanítómesterei: Kerekkutas Károly és Kerekkutas Márton.

A rajzok bemutatták Tancimancit amint éppen oroszlánként ugrik át tüzes karikán, valamint egy fa ágáról lelógó hintán tornázik. Más képeken a csodatyúkocska számolt, kutyán lovagolt, kötélen táncolt, csőrével dobolt, sőt, mintha egy nagy könyvből is olvasott volna.. Ámult-bámult a bankigazgató, izgatottan igazgatta a csokornyakkendőjét. Felindultságának, zavarának csak egyik oka volt, hogy a legények iszonyú sok pénzt kértek a tyúkért. A másik, sokkal fontosabb ok Cseppkecsege Rozália volt, mert nagyon megtetszett neki a szépséges leány. Egyébként a leánynak is a bankigazgató, mert csinos fiatalember volt, a szemüveg is csuda jól állt rajta. A bankigazgató rövidlátása korántsem volt annyira rövid, hogy ne vegye észre a leány feltűnő bájait.

Töményköményesy Tamás kifizette a Tancimanci balesetéért, és annak titokban tartásáért kért pénzt. No, azon a pénzen akár húsz-harminc struccmadarat is lehetett volna venni, de a legények inkább tyúktenyészetet létesítettek. Tamás bankigazgató úr is elkezdett élénken érdeklődni a tyúkok iránt, de különös módon csak Rozália portáján tette ezt, és nem annyira a tyúkokat bámulta, mint inkább, eléggé rosszul titkoltan, mert még a szomszédok is észrevették, a leányt.

Később ez a Tamás Rozáliával jelent meg a városi méltóságok kiskacsándi bálján, sőt, eljött a pillanat, amikor így szólt a leányhoz:
- Ó, szépséges leány, szívem elrablója! Szeretlek! Remélhetem-e, hogy hozzám jössz feleségül, ha megkérem a kezed?!

Ezt egy híres színésztől hallotta a filmvászonról, de neki is nagyon jól állt. Rozália így válaszolt:
- Ó, Bátor Lovagom, sasnál értékesebb tyúkok puskavégre kapója! Ki tudna neked ellenállni? Én még akkor sem, ha felállnék az öledből, - de itt is kimondhatom az igent..

Örült ennek Tamás, nagyon is, de azért megkérdezte:
- No és Te is szeretsz? Hozzám jönnél akkor is, ha olyan szegény lennék, mint a templom egere?!

Nagyot nevetett erre Rozália, aki tényleg megszerette a városi urat:
- Szeretlek! No és te elvennél engem feleségül akkor is, ha csúnya lennék, mint az ördög?!

Tamás ügyesen csak csókkal válaszolt erre a kényes kérdésre. Házasságuk egyébként jól sikerült. Ikreik születtek: egy fiúcska, meg egy kislány. Rozália hamarosan könyvet írt TANCIMANCI, A CSODATYÚK KALANDJAI címmel, aminek rajzait, festményeit is ő készítette. A könyvet elkapkodták, Egyből híres írónő és festő lett, kettőből még híresebb.

Károlyt és Mártont a Kék Oroszlán vándorcirkusz igazgatója felkérte: legyenek idomárok, náluk. Ezt a testvérek nem vállalták ugyan, mert nem akarták elhagyni a jól jövedelmező tyúktenyésztést és tojásszállítást, de azt - kellő tiszteletdíjért - igen: tanácsokat adnak a cirkusznak.

Hát, nem mondom, hogy nem érte meg nekik a tanácsadás, de sok olyan kérdést kellett megválaszolniuk, amire nem számítottak. Néhányat ezekből ideírok, a válasszal együtt:

1. Mit tegyenek, hogy az elefánt ne trombitáljon bele a nézők fülébe? Válasz: távolítsák el a füleket az elefánt ormányának közeléből. 2. Tipi, a majom felmászott a cirkuszsátor tetejére, és nem akar lejönni, - most mi legyen? Válasz: ne törődjenek vele, majd lejön, ha megéhezik. 3. Pincsipancsi, a bohóc felesége, összeveszett Muncimancival, a légtornász feleségével, és kitépték egymás haját. Miként oldható meg ez a haj-baj? Válasz: hordjanak addig parókát, amíg újra ki nem nő a hajuk. 4. Az oroszlán behúzott egy kutyát a ketrecébe, és megette. Mi történjen vele? Válasz: aznap ne kapjon ebédet. A kutya tulajdonosának pedig mondják azt: szívesen beteszik az oroszlánhoz, mondja csak meg ennek a csúnya sörényesnek az ilyen viselkedésről való lesújtó véleményét!

Mindebből látható: nem olyan nehéz a kapásból való tanácsadás, mint a nincsből
a kalács adás! Próbáljátok csak ki! Próba - szerencse. Legalábbis így tartja a mondás. Ha nem szerencse, akkor is próba, - utóbbit nem cáfolhatja meg a róka, akármilyen ravasz is!

(2012)