- Le a hupikék majmokkal! Azt kérdezem, Majombarátaim: aki hupikék, kinek kék?! - üvöltötte a fatönkről a Majomvezér. Bátran üvölthette, mivel egyetlen majomtábor-híve sem törődött azon csekélységgel, hogy a hupikéknek kinevezett majmok nem voltak kékek, így hupikékek sem. Az óriási majomhorda a Vezér minden szavára helyeslően rábőgött. Lengtek a pálmaágak, jó néhány finom lelkű majomnénike érzékeny mimózalevelet remegtetett.

A Majomvezér folytatta, szájából hullt a nyál és a gyűlölet:
- Emlékezzünk a Nagy Hősi Múltbéli Eseményre! Jöjjön Fot To Rip Orr Ter Barátunk, nézzünk meg néhány árnyképet Múltunk Hősi Majmairól!

Az egykor fehér sziklafalon megjelentek az árnyképek. Feketén-fehéren látni lehetett mint uszítják neki a Hős Nagy majmok a kardfogú tigriseknek a serdülgető kis majmokat. Később egy másfajtának vélt majom volt látható az árnyképen: lábbal lógott lefelé a fáról, de nem tornázott, mivel már, nem kétséges körülmények között, meghótt. Úri öltözetű majom jelent meg a képen és beledöfte fakését a másfajta majom lelógó holttestébe.

A fatönkről felkiáltott a Nagy Majomvezér:
- Látjátok, Drága Majombarátaim?! Ilyen szeretetteljes, ilyen békés volt az a Nagy Múltbéli Esemény, méltó a gyönyörű értelmű jelszóhoz! Valóban: Minden Majom Velünk tartott!

A majomhorda helyeslően rábőgött. Senkit sem zavart a Majomvezér hívei közül, hogy Vezérük a Múltbéli Esemény idején még páfránypelenkába pisilt, és az akkor történtekről azóta sem tájékozódott, továbbá az árnyképek, valamint a szónokvezér szavai között is volt némi ellentmondás.

Távolabbról két bölcselő nézte a majmokat, részben szomorúan, részben megvetéssel. Egyikük gúnyosan megjegyezte:
- Úgy látom, ezek a majmok sokat tanultak az emberektől. Darwinoznak, de, sajnos, rossz irányban.

A másik bölcselő rábólintott:
- Így van, erkölcsileg mindenképpen. Attól félek, hamarosan azt kell majd mondanunk: - Ezek a majmok ma már valójában emberek.