Adomkapom János erős, szorgalmas, ügyes legény volt. Egyedül éldegélt. Kis házikója jó helyen állt, mivel az erdőszélen. Ha akarta, a faluba ment, ha meg úgy akarta, akkor az erdőbe. Volt egy kis földje, de jószága csak egy kecske, meg két tyúk. No, a semminél az is több, de nem sokkal.

Az egyik tyúkot elvitte a róka. Mérges lett János a rókára, csapdát állított neki. Meg is fogta a csapda a rókát. János ráförmedt:
- No, most kirázlak abból a veres bundából, te tyúktolvaj! Megérdemled!

A róka azonban másképpen vélekedett:
- Van a faluban olyan legény, aki nem tud ellenállni a bornak. Tehet róla? Az ilyen róka, mint én, viszont nem tud ellenállni a tyúkhúsnak. Te vagy a hibás, mert tyúkot tartasz. Ezt be kell látnod! Engedj el, te legény, meghálálom.

Jószívű volt János, így szólt:
- Nem hiszek a háládban, de legyen! Ám többé ne lássalak meg a portámon!

Eltűnt a róka, ezt mindjárt észrevette a legény, de másnap azt is észrevette: az utolsó tyúkja is eltűnt. Bosszúsan szidta, nem is annyira a rókát, mint inkább önmagát:
- Ó, a mindenit annak a hiszékeny fejemnek! Hát, ha már nincs tyúkom, legalább nem jár felém a róka, mert nincs mit ellopnia..

Ismét csalódott János, mert harmadnapra beállított hozzá a róka, és így szólt:
- Barátocskám! Nevedből az ADOM már rendben, mert mindkét tyúkod elfogyasztottam, de most jön a KAPOM, részedre. Hálából, amiért kiengedtél a csapdából, teljesítem a kívánságod. Mondd meg, hogy mit szeretnél: szerető feleséget, vagy pompásan enni-inni, esetleg talán inkább egy jó járású lovat?

Igazságszerető legény volt János, kiigazította a róka beszédének görbeségét:
- Egyrészt nem vagyok a barátod, másrészt a tyúkokat nem adtam neked, hanem tőlem loptad. Ne játszd itt nekem a csodatévő tündért! Ha mindenáron tudni akarod: szerető feleség, naponta jó étel-ital, meg egy helyre kis paci jól jönne, együtt. Ám azzal is megelégednék, ha két tyúkot hoznál azok helyett, amelyeket elvittél, kárpótlásul.

- Ne légy ilyen kishitű, barátocskám! Írj egy szép szerelmes levelet, holnap érte jövök, azután a végén meglátod majd milyen gyönyörű fa lesz abból, amiről azt hitted, hogy csak tréfa!

Eltűnt a róka, mint a kámfor. János pedig arra gondolt: nem jön vissza ismét a veres bundás, de azért megírta a levelet egy képzeletbeli leánynak. Nevet nem írt rá, hiszen nem is ismert feleségnek való leányt. A levelet az asztalon hagyta. Másnap csodálkozott: hová lett a teleírt papiros? Nyilván a szél fújhatta el valahová..

A róka egyik leánytól a másikig lopakodott, itt is, ott is. Ám egyik sem tetszett neki. Végül a király főszakácsa mégis. Igen szép leány volt, kedves is, de az igazi csoda: ő volt a főszakács. Akkortájt a királyok ugyanis csak férfiembert tettek meg főszakácsnak. Manapság nem tudom, hogy ez miként van, - de akkor így volt. A leányt Szilvakék Katicának hívták. Beállított hozzá a róka, és így szólt:
- Szépséges Katica, doromboló cica! Van nálam egy levél, nem hétpettyes, nem hétpecsétes. Egy leánynak szól, de nem árulom el, hogy kinek. Három tyúk a levél ára.

Katica nagyot koppintott a róka feje búbjára a legnagyobb főzőkanállal. Púp lett a búbon. Megsértődött a róka, de nem adta fel a dolgot. Másnap ismét visszament, ismét elmondta a mondókáját. Megint kapott egyet, a búbján levő púpra. Púposabb lett a búb, búsan bámult a róka. Nem is ment vissza két napig, de a harmadikon mégis.

Szilvakék Katica most már nem bántotta a rókát, mert nagyon kíváncsi lett: mi állhat a levélben? Némi vita után a róka megkapta a három tyúkot, a leány meg a levelet.

A róka az egyik tyúkot megfosztotta tollaitól, megette, de a másik kettőt visszavitte Jánosnak. Ámult-bámult János, erősen. Mondta a róka:
- A dolog már megyeget. Írj egy másik levelet! Legyen benne csók és méz, rá szép lány még szebben néz!

Szilvakék Katicának nagyon tetszett az előző levél, így most már, amikor a róka három libát kért az újabb levélért, csupán a legkisebb fakanállal ütött a veres bundás fejbúbjára, de az is nagyon fájdalmas volt, a még be nem gyógyult púp miatt. A róka másnap visszament, kicsit kocódtak a levél árán, de végül a róka megkapta a három libát. Az egyiket lekopaszította, megette, a másik kettőt elvitte Jánosnak. A legény úgy meglepődött, hogy leesett az álla, a rókának kellett figyelmeztetnie: csukja be azt a nagy kaput, mert belerepül a légy! Hozzátette:
- Újabb levél még szebb legyen! Növekedjen a szerelem! Legyen benne szívből elég, s költs hozzá egy kedves mesét!

Engedelmeskedett János, a róka meg elnyargalt a levéllel. Katica most már nem bántotta a rókát, sőt, még meg is simogatta a buksiját. Kicsikét ettől is felszisszent a róka, mert a fején még érzékeny volt a púp. A három malacot viszont, amit a róka a levélért kért, a leány sokallta. Joggal. A róka viszont úgy érvelt: van olyasmi, ami jogos, ámde azért mégsem okos. Végül mégis megkapta a három malacot. Egyet ezek közül egy ültében megevett. Örömében a levelet tanáccsal is megtoldotta:
- Világszépe Katica! Légy ügyes, te kiscica! Csücsülj fel egy pompás lóra, s leszek utad mutatója!

Katica a konyha felügyeletét özvegy édesanyjára hagyta, aki szintén értett a főzés-sütés tudományához, el tudta vezényelni az ételkészítés zenekarát, amelyik tizenkét főből állt, a két segédkuktával együtt.

A többi már ment magától, mintha száz ördög kergette volna. Jánosnak nagyon megtetszett Katica, Katicának is János. János Katicának adta a szívét, Katica meg az övét Jánosnak. Lakodalmukon a róka is megjelent két világnagy tarisznyával. Ami nem fért a bendőjébe, azt a tarisznyákba rakta, bár az ilyesmi nem illendő. A királynak és a királynénak úgy megtetszett a rókás-leveles történet, meg János is, hogy a férjjé lett legényt a felséges úr kinevezte fővadásznak. János, mint férj és fővadász, alig fért a bőrébe örömében. Hát még, amikor megszületett a kis János, utána meg a csodaszép Katicácska!

A róka is megházasodott, sok kis róka született, sok tyúk, liba, kacsa eltűnt, sok baromfi-tulajdonos mormogott ezt-azt, amelyek között egy sem volt rókát dicsérő. A világ ment tovább a maga göröngyös útján, varangyos béka vartyogott, dalolt a fülemüle, volt olyan, akinek felállt a füle, volt olyan, akinek lekonyult.. Már csak ilyen a világ, gágogják is libák, - legalábbis addig, amíg el nem viszi őket a róka..