Akár hiszitek, akár nem, a rengeteg hiszékeny ember között kis világban, nagyvilágban volt egy még náluk is hiszékenyebb. Még a nevében is az volt, mert úgy hívták: Hiszipisti Pál.

Hiszipisti Pál amellett, hogy hiszékeny volt, erős legény is volt, de csúnya, mint az ördög. Széptevését a falubeli lányok ezért mérsékelt lelkesedéssel fogadták, a legények viszont inkább csak a hiszékenységét használták ki, belekötni nem mertek, mert azt, aki belekötött, lepedőben vitték haza.

Amikor új király ült az ország trónjára, Első Kerekenkimondó Károly, a koronás fő kerek-perec kijelentette:
- Az én királyságom alatt gyakran fő majd tyúk a fazekakban! Megláthatják!

Az udvari bolond ugyan kikottyantotta:
- Igaz is lesz, de másféleképpen, mint a jámbor lelkek gondolják. A királyi konyhán fog főni tyúk a fazekakban, de abból a tyúkból nem eszik majd a köznép!

Ám sokan megörültek, elhitték, hogy számíthatnak a jómód ezen ízletes szájbavalójára, de senki sem hitte annyira és olyan sokáig, mint Hiszipisti Pál. Egyelőre nem telt neki tyúkra. Később nemcsak egyelőre, hanem kettőelőre, háromelőre, meg utána sem telt neki, de azért a kondér a tyúkleveshez mindig ott volt készenlétben, - csak hát ahhoz nem elég a kondér önmagában.

Telt-múlt az idő, Első Kerekenkimondó Károly tovább öregedett, végül eltávoztatták az árnyékvilágból. Utóda a trónon, Első Nyíltanbevallomén Benedek, kijelentette:
- Az én királyságom alatt majd földet osztok szét vitéz szolgahíveim között! Termelhetnek káposztát, répát, retket, amit akarnak! Megláthatják!

Az udvari bolondot az új királynál új udvari bolond váltotta fel, ami természetes, az meg kikottyantotta:
- Hehehe! Igaz lesz! A király nem vitéz szolgahíveinek ad majd földet, hanem közöttük oszt szét valamicskét! No és kérdés, hogy kit neveznek majd vitéznek.. Ettől függetlenül mindenki termelhet káposztát, répát, retket, ha befizeti az adót, - nem tilos!

A hiszékeny közemberek nagy számban álltak be a király seregébe. A trónon ülő segítségükkel hatalmas területeket hódított meg, de földet igen kevesek kaptak közülük, azok a kevesek is igen keveset. A többi vitézkedőnek az udvari bolond tartott földosztást a vár előtt, tréfás okosmondásozás közepette, ott mindenki kapott földet, - de csak egy kis rongyból készült zacskóban.

Ám Hiszipisti Pál, akinek a királyi seregben, amíg vitézkedett, az ellenség vitézkedője levágta a bal fülét - igaz, Hiszipisti Pál utána a füllevágó fejét vágta le - csak tervezte tovább a megígért földön a képzeletbeli káposztatermelést, rendületlenül.

Hanem azért, ha földet nem is kapott, csak hozott haza Pál valamit a háborúból: egy macskát. Kedves fekete cica volt, fehér folttal az orránál, meg a mellén. Igen megszerette. Egy napon azonban a cica, nem tudni miért, de kifutott a kertkapun. János utána ment: hol lehet? Kérdezgette azt a kapáló embert, akinek nagy bajusza volt, magas homloka, meg okos embert sejtető kucsmája.

Az ember gúnyosan válaszolt:
- Ha hiszed, ha nem, a macskád azt mondta nekem, hogy elmegy Ázsiába, a kínai császárhoz. Hozzátette: menj utána, ott nagy szerencse vár rád!

Kicsit kételkedett ebben Hiszipisti Pál, mert még nem látott beszélő macskát, de azután végiggondolta, hogy mennyi minden más csodadolgot sem látott amire az állítják, hogy van. Feltarisznyált, elindult Ázsiába.

Sokáig tartott az út, meg igen kalandos is volt, néhány rablót például úgy megvert, hogy azoknak lesántulás miatt át kellett térniük rablásról a tolvajlásra. Máskor meg őt hitte valaki rablónak csúnyácska ábrázatáról, fekete szakálláról, és úgy megijedt tőle, hogy elvágtatott, de közben leejtett egy arannyal és gyémántokkal teli zsákocskát.

Becsületes ember volt Pál: elvitte a zsákocskát a bíróhoz, járjon el a törvény szerint. A bíró is becsületes volt, de csak annyira, amennyire azon a tájon a becsület szokásos, ezért így olvasta ki döntését:

Egy neked, és kettő nekem,
bíró vagyok, megtehetem.
Egy neked, és három nekem,
nehogy végül károm legyen!
Egy neked, beérem néggyel,
de csak ha te némán mégy el!
Egy neked, én kapok ötöt,
azon veszek érett tököt.
Egy neked, nekem hat elég,
szóbeszédnek vedd elejét:
ha nem tartod lepcses szájad,
rád vágatok ám néhányat!
Tökfej! Jó ha észbe veszed,
hogy én ezt-azt megtehetek!
Törvény résén nehogy beless!
Amit tettünk: BECSÜLETES!

Kicsit különösnek tartotta Hiszipisti Pál az osztozkodást, amivel ugyan ő is jól járt, de a bíró sokkal jobban. Ám a bíró, az bíró, neki kell tudnia a törvényt!

Kínában Hiszipisti Pál nem jutott ugyan be a császár udvarába, de az udvar előtti téren találkozott egy igen szép ferdeszemű leánnyal, aki megtetszett neki, attól kérdezősködött: lehetséges-e a lehetetlen?

A leány egy kínai mandarin, vagyis előkelő tisztviselő leánya volt. A leánynak is megtetszett Hiszipisti Pál szakálla, meg jámbor tekintete. Meghívta a házukba, ahol a mandarinnak, aki előkelő volt ugyan, de nem gazdag, megtetszettek Pál aranyai és gyémántjai, amelyeket, mint Pál mondta, "bírói becsületességgel" szerzett. A mandarin is ferdeszemű volt, hiszen kínai, de nem nézett ferde szemmel az aranyakra és gyémántokra.

A lakodalom után Hiszipisti Pál tovább hitte, hogy a macskáját a kínai császár udvarában kellene keresnie, hiszen azt üzente a cicus. Felesége és a palotaőrök azonban erről a keresgélésről lebeszélték, viszont kapott egy szép perzsa macskát, kárpótlásul.

Minden jó, ha a vége jó, - gondoljátok. Helyes! Ne is gondoljatok arra a sok becsapott emberre Pál hazájában! Aki másokra is gondol, nem csak saját magára, az a végén nagyon szomorú lesz!

(2010)