Bundásmedve János a nevét apjától örökölte, ezzel együtt azt is, hogy a háta mögött a "Legény a talpán!" helyett azt mondták rá: "Medve a talpán!". Igaz, ami igaz: nagy darab, erős legény volt, dirmegett-dörmögött, meg, mint a medve, bumformiskodott is kicsit.

A tanító úr nem sok tudományt tudott János fejébe tölteni, de annyit, amennyi belefért, igen. Favágó lett ez a János. Meg is kérte Édeskörtey Ferenc méltóságos úr, hogy vigyen a házukhoz egy szekér fát, rakja le a pincébe.

Igen, de ez a méltóságos úr kissé feledékeny volt. A pinceajtót nem nyitotta ki, amikor elment otthonról, csak az írószobája ablakát. Megérkezett János a fával, - most mit csináljon?!

Gondolt egyet, berakta a fadarabokat az ablakon, utána bemászott az írószobába, feltornyosította a fát a falak mentén, azután kimászott, elszekerezett.

Merő véletlen, hogy egy betörő, becenevén Zárkiugrasztó Dömötör, éppen akkor határozta el: átmeregeti Édeskörtey méltóságos úr lakásának értékeit a saját, értékekre méltóbb zsákjába. Bemászott az ablakon, de meglepetten vette észre: a falaknál rengeteg fadarab rendetlenkedik. A fő cél a páncélszekrény, - de az melyik farakás mögött lehet?

Ideges lett Dömötör, meglökte az egyik farakást, az leomlott. Egy fadarab úgy fejbe vágta őt, hogy elterült a földön, eszméletlenül. Később magához tért, de már a rendőrségi fogdában.

Kiderült, hogy Bundásmedve János rossz helyre rakta ugyan a fát, mert nem a pincébe, de mégis jó helyre, mert ez mentette meg Édeskörtey úr értékeit Dömötör zsákjától. A méltóságos úr olyan hálás volt Jánosnak, hogy felfogadta kertésznek, de még meg is jutalmazta.

János a falu kocsmájában gyorsan felszedett némi kertészeti tudományt Pálinkafőző Jancsitól, aki felvilágosította: kétféle bokor van, tüskés, meg nem tüskés. A tüskés szúr, a másik nem. No meg elárulta neki Jancsi azt is: a gyomokat ki kell kapálni, de a virágokat nem.

Volt a méltóságos úr parkjában egy szép kis tavacska. Ebben a falusiak szerettek anyaszült meztelenen fürödni, de utóbbi látványt Édeskörtey méltóságos úr nem szerette. Azt mondta Jánosnak:
- Ne hagyd, hogy a falubeliek belemenjenek a tavamba! Légy velük szigorú!

János tudta, hogy mi a szigorúság, mivel az apja gyerekkorában időnként jól elverte nadrágszíjjal ezért-azért. Figyelte a tavat, erősen.

Egyszer csak azt látta, hogy egy csinos leány bent van a vízben. Azt nem tudta, hogy a leány nem falubeli, csak a faluban nyaral. Azt sem tudta, hogy grófkisasszony, no meg azért van a vízben, mert belesett, amikor nagyon megijedt az őt bámuló bikától. A leány nem tudott úszni, fuldokolni azonban igen, mert ahhoz nem kell tudomány. Ám nem fulladt meg, mert János, mint a tilos vízben tartózkodót, kihúzta. No de miként bánjon vele szigorúan, ha nincs nadrágszíja?

Ezt is megoldotta. Lehúzta az eszméletlen leány felső- és alsószoknyáját, és büntetésül nagyokat húzott a vízből kihúzott popsijára. Minden ütésnél jó adag víz loccsant ki a leány száján, aki így lassan magához tért. Fogalma sem volt arról, hogy büntetésben részesült Jánostól. Azt hitte: a legény csak megmentette a vízbefúlástól. Utóbbi a CSAK nélkül igaz is volt félig-meddig.

János tíz pengő jutalmat kapott Édeskörtey méltóságos úrtól, akinek megtetszett a grófkisasszony.
A grófkisasszony egy csokor rózsát küldött megmentőjének, aki nem vágyott ilyen virágféleségre, de azért hasznosította a küldeményt. Bedobta a kerítésen keresztül Csókakötényes Mariék kertjébe, ezzel a felkiáltással:
- Ezt adta egy tiltott vízből kihúzott ostoba! Nekem nem kell. Kell a fenének!

Mari csinos tenyeres-talpas, meg, ahol kellett, gömbölyű leány volt. Úgy vélte: megtetszett Bundásmedve Jánosnak, azért dobta be a virágot. Be akarta hívni Jánost fokhagymás lángosra, de a legény már eltűnt.

János néhány napig kertészkedett. Sok gyomot kikapált, de megtévedt, elkapatott kapája a nemes virágokat sem kímélte. Beletemetkezett a földmunkába, de azért nem annyira temetkezett bele, mint az a macska, amelyikhez János hozzávágta a kapát.

Édeskörtey méltóságos úr a hét végén közölte vele: vadászni mennek. János hagyjon fel egy kicsit a kertészkedéssel, és hozza utána a puskát, mivel az nehéz, talán azért, mert kétcsövű.

Várták a vadat az erdőben. Úgy látszik a vadak is várták őket, mert igen elbújtak. Jánosnak megtetszett a puska. Kérte a méltóságos urat: hadd lőjön egyet a levegőbe!
- Úgy látom, hogy ma már nem jön a vad. Lőj hát egyet, János, nem bánom! - mondta neki az úr.

János úgy határozott: az egyik fa tetején levő madárfészekbe lő, amelyikből zsákfenekű madár lógatja le a hátulját. Hadd ijedjen meg az a nagy madár!

Nem madár volt az a fatetőn, hanem Sunyi Sanyi, a tolvaj, aki a közeledtükre gyorsan felmászott a fára, és ott meglapult. Félt, hogy felfedezik, mert a tolvajok
nem hajkurásszák úgy a nyilvános dicsőséget, mint egyes szerénytelenek!

János lövése eltalálta Sunyi Sanyi zsákját, amelyből kipottyant néhány arany ékszer. Utóbbiak csak két napja képezték Sanyi tulajdonát, és nem is teljesen törvényesen, mivel azokat Hajnalrózsás Rozáliától, egy gyáros feleségétől tulajdonította el, miközben koldusöltözetben alamizsnát kérő nótájával bántotta a füleket a gyáros házánál.

Megijedt Sunyi Sanyi, leejtette a zsákot, lekúszott a fáról, gyorsan, mint a mókus, utána meg elszaladt, mint a nyúl. Az ékszerek láttán Jánost Édeskörtey
méltóságos úr dicséretben, Hajnalrózsás Rozália férje pedig száz pengő jutalomban részesítette.

Vidáman ment János hazafelé. Útközben Csókakötényes Mari behívta palacsintázni, Mari apja meg borral kínálta.

Hát ilyen jól végződtek Jánosnál ezek a bolondságok, de azért ne higgyétek, hogy minden bolondsággal mindig így van! Rengeteg bolondságot tudnék említeni kis világból, nagyvilágból, amelyek nagyon is rosszul végződtek, végződnek..