Lélekfelszín is gyakran ismeretlen, -
hát még mélye e mozgás-különösnek!
Félelmetes a mesebeli erdő,
mely szíven túlnő, - bár gondoltad csöppnek.

Tündér-keresés közben a valóság
meg-megsebez, vág, szúr ága, bozótja.
Piros vér-csoda hamar elsötétül,
s hiába vársz az eltűnt csillagcsókra.

Mégis, kutasd a lelket: lehetetlent,
mely létét fel-felmutatja, - de nincsen!
Létet hazudni világot tanítgat,
s bármily köntösben nevetséges isten.

A kőre ülj, felszín fáradt tudósa,
ki olykor mégis mozgás-mélybe láthat,
s a kőre ülj, elkárhozott Anyagra,
próféta-vágya nincs-feltámadásnak!

Azt sem értitek, amit már megértett
árnyéksor, múltban. Ma már szinte senki.
Mint érthetné ostoba térdre hullás:
rossz mozgást lélek-nincsben mi teremti?

Ó, légy költő, tudós, más-lelkű isten,
teremtsd a Tündért, - most még önmagadnak,
teremts szívet, mely Világért piroslik,
s a Tündértől egyszer majd csókot kaphat!

Lélek-szakadék mélybe pillants néha,
akármint fáj is, amit szemed átfog:
közöny-keresztet Nincs-lélek megértet,
s Tündér reméltet más-egű világot!

(2010)