Három Újesztendő korántsem csoda, ha egymást követik az évek sorában. Ám amit Fadöngető Dániel, vagyis Dani bizonygatott Kiskemencés Károlynak, a Be vele, pajtás! nevű kocsmában, - hát az már eléggé nyakatekerten volt tekervényes!

Dani így szónokolt legénytársának és kebel barátjának, az Óév utolsó napján:
- Ez a borocska nem utolsó.. Annyit mondok én neked, és mindjárt három lesz belőle kettő helyett: nem egy Újév jön feléd, de három. Az egyik a Hujhujév, hejehujásan-mulatósan, lakodalmasan diadalittasan, amiben Kati hozzád megy feleségül, és szíved vágyikája-ágyikája teljesül, de ott van a Bújjbújjév is, ami annyit jelent: Katalin átbújtatja a választ leánykérő szavaidnál a következő évre. Sőt! Lehet Jujjujév is, amiben a Kati úgy visszautasít, mint engem a Jancsi, akitől a neki kölcsönadott pénz visszafizetését kértem tegnap, de még jövőre sem ígérte biztosra. Jöhet ez is, az is, amaz is!

Nem tetszett ez a beszéd társának, Karcsinak, mert erősen szerette volna az Újévben feleségének tudni Kerekgombocska Katalint, aki nem volt éppen gyenge leány. Utóbbira tanúság: amikor egy pofont adott Kiskecskés Vilinek, aki meg akarta őt csókolni, hát annak három napig csengett a füle, meg ferdén állt a nyaka!

Karcsi mérges lett Danira, amiért elbizonytalanította őt Kati iránti szerelmében. A barát azonban barát, nem szabad bántani, mert vége szakadhat a barátságnak, nem csupán a kabátoknak. Ez okból Karcsi Danit nem bántotta, csak, barátságosnak is mondható hátba veregetés után, rálökte egy kéttyúkos szemétdombra. Az, aki megbántódott, a kettő közül az a tyúkocska volt, amelyik nem tudott idejében elugrani, - de kisüthető volta így is megmaradt, Dani vigaszára, aki e tyúkot később azzal a szokott jó étvággyal és örömmel ette, amivel mások balesetet szenvedett jószágát már máskor is elfogyasztotta. A szomszéd rétje mindig zöldebb, a szomszéd csirkéje, ha utóbbi ingyen kerül a tányérra, ízletesebb. Örök igazság ez!

Karcsi így otthagyta, de sült csirkéhez, ruhatisztításhoz, valamint oldaltapogatáshoz juttatta Danit. Ő maga azonban morfondírozón ment tovább, mert azért szöget ütöttek a fejébe Dani szavai a háromféleképpen Katis lehetőségű Újesztendőről.

Szembejött vele Kétkulacsosan Bordóboros Rozália, Gólyahírvirágos falu költőféléje, más szóval poétája, aki még maga sem volt teljesen vénlány, mert huszonöt évéből kettőt-hármat nyugodtan letagadhatott, ha pedig jól kikenceficézte magát, némi nyugtalansággal még többet is. Látta Rozália, hogy valami bántja a legényt. Leültette egy fatönkre, és kihúzta belőle a történteket, majd így szólt:
- Sohase búsulj idő előtt, mindennek eljön az ideje! Tudod, hogy én két pengőért eligazítom az összegyűrődött sorsokat. Ide a pénzt! Ha nem kapsz kedvező választ Katalintól a leánykérésedre, akkor sem adom vissza, de hallgatok a dologról, mint a sír. Kell két malac, egy nekem, egy Katalinnak, meg írok egy leánykéz kunyeráló költeményt.. Ám küldd majd el a barátod, Danit is, hozzám, rá is vár egy kis meglepetés!

Katalint nem lepte meg Karcsi leánykérése, de annak módja igen. A legény megjelent az ablakánál, egyik kezében szalaggal díszített malacot fogott, másikkal meg a kis jószág felpántlikázott farkát szorongatta, és harsány hangon szavalta:

Meghúzom a malac farkát, Katalin!
Rózsaszínű röfizőnek az a kín!
Addig húzom, falunk Legszebb Leánya,
amíg bennem visít szívem nagy vágya!
Ne leány légy, hanem nálam feleség!
Szerelemből van ám bennem épp elég!
Eljegyzési kendőt hoztam, jaj de szép!
Ha kételkedsz, dugd ki kedves fejecskéd!

Kíváncsi leány volt Katalin, no meg a szíves is húzta kifelé, Karcsi felé. Gyönyörű volt a kendő, csók is volt elegendő, szóval, Karcsinak nem kellett sokáig farok húzogatással gyötörnie a malackát, ami egyébként már a törvény előtt is büntetendő cselekmény. Azt, persze, nem állítom, hogy a malac visításra képes állapotban érte meg az Újévet, de fényesre pirult bőrével így is igen jól festett, amint Szilveszterkor ott hevert a tálon, szájában a következő évre jellemző ízt jósló citromkarikával.

Boldog volt Karcsi. Időközben Dani Kétkulacsosan Bordóboros Rozáliánál tömte magába a süteményeket. Rozália pedig ingyen jósolt neki egy pakli kártyából, amelynek lapjain az ábrákat már nagyon homályosan lehetett felismerni, de az általuk jövendölt jövő nem maradt ennyire homályban. Rozália, miközben a kártyákat rakosgatta fontoskodó arccal, így szólt:

- Téged, Dani, ha az Óév utolsó napján észre térsz, nagy szerencse vár az Újévben. Egy gyönyörű leány, akinek huszonöt hold földje van, nem a fenekedre ver huszonötöt, hanem odaadja neked a kezét, ha térden állva megkéred, de - most látom csak! - ha ülve vagy állva kéred meg, akkor is! Ez a leány szőke, gyakran vesz fel kék szoknyát, úgy tud csókolni, mint egyetlen más leány sem a faluban. Verseiért sem azt a nagy semmit kapja, amit a városban poétázgató fiatalurak..

Daninak nagyon tetszett ez a várható szerencse, csak az aggasztotta: éppen az év utolsó napján tudta meg mindezt. Elég ideje lesz megtalálni ezt a gyönyörű leányt, és megkérni a kezét?

Talán nem is találta volna meg, de egy kinyújtott, figyelmet kérő szépséges kéz, valamint az asztal alatt gyengéd célzást tevő láb rádöbbentette, hogy hol kell ezt a leányt keresnie.

Az Újév így Karcsinak is, Daninak is feleséget adott, Katinak és Rozáliának meg férjet. Sok boldogságot is? Utóbbira a választ tegyük egy másik történetbe, mert minden zsákba elég annyi, amennyi belefér, sőt, még egy közönséges kancsóba is felesleges a beletölthetőnél több bort erőltetni, - kivéve, persze, ha van olyan jótékony lélek, aki segít a kancsón könnyíteni az újabb bormennyiség beletöltése előtt. Ám ahogyan én Karcsi és Dani falucskáját és országocskáját ismerem: könnyebb ott a kancsó könnyítése, mint a léleké!

(2011)