Fürgedarázs Dani, meg Kútkereső Ferenc legények voltak, és jó barátok. Dani Kékszilvás Katalinnak udvarolt, Ferenc meg Kerekkáposztás Cecíliának. Sikeresen. Katalin és Cecília is barátnők voltak, szép és eszes leányok. Igaz, olyasfélék, akikből könnyen lesznek kardos menyecskék, - kard nélkül is. Ámde miért volna ez baj? Ha férj lesz a legényből, többé ne legénykedjen!

Egy éve tartott már az udvarlás, amikor a Kékszilvás Katalinba belebújt ördögöcske - vagy angyalka? - ezt mondatta a leánnyal:
- Danikám, meguntam, hogy leányként üldögéljek az öledben. Hajlandó vagyok ott üldögélni, akár egy életen át, de feleségedként. Ezt vedd leánykérésre való biztatásnak!

Dani két csók után azt válaszolta: gondolkozni fog rajta. Csupán úgy értette: előbb az ebéden gondolkozik tovább, különösen a készülő sült kacsán, mivel szerette az elkezdett munkát, még ha csak gondolkozás volt is az, befejezni, mielőtt másikba kezdene.

Mérges lett erre Katalin, felugrott a legény öléből, - és máris el! Megijedt Dani, a leány után eredt, kiáltozta:
- Katikám, ne haragudj, ha akarod, még most, ebéd előtt megkérem a kezed!

A leánynak most már ez sem volt elég, és mivel gyorsabban tudott futni Daninál, otthagyta. Hazament. Bezárta a kertkaput, és Dani könyörgésére sem jött ki.

Majdnem ugyanakkor Ferenc sem járt jobban. Cecília elmondta neki, hogy Harcsabajszos Benedek megkérte a kezét, de ő arra vár: Ferenc is megkéri-e?
Vegye ezt Ferije biztatásnak, nem pedig disznó hizlalásnak. Ferenc mosolygott, azt felelte: majd megforgatja a fejében az ajánlatot.

Mindössze a gondosság miatt válaszolta ezt, mivel egy tál palacsinta volt előtte, és arra gondolt: előbb beforgatja magába mind a remek túros palacsintát, utána, ha nem lesz más elkérni való, az imádott leány kezét kéri meg. Be kell tartani a sorrendet!

Cecília erre először semmit sem szólt, csak elvette a legény elől a túrós palacsintákkal tele tálat. Már ez sem volt jó jel, de amikor kilökte Ferencet az ajtón, akkor az már egyértelműen a csinos leány bosszúságára utalt. Még Burkus nevű kutyáját is a legényre uszította.

A kutya futott is a legény után, de egészen más okból: azt hitte, hogy megint kap húsos csontot a leány udvarlójától. Utóbbi reményben Ferencet hazáig követte. Kapott is némi maradék hurkát, de már Ferenc édesanyjától, aki nevetős szemmel nézett a fiára:
- Te, mamlasz, Kati helyett a kutyáját hoztad magaddal?!

Harcsabajszos Benedek később nagyon tapogatta a kobakját. Joga volt rá, mert azon három púp is volt, bár ettől még nem lett púpos tevévé. Feri ugyanis kérdőre vonta az állítólagos leánykéz-kérés ügyében. Benedek elmesélte: mindössze annyi történt, hogy meglátta a boltból kilépő és kezében két tele kosarat tartó Cecíliát. Azt mondta neki tréfából: a kezecskéd nem merném megkérni, de ha vihetem helyetted ezt a két nagy kosarat hazáig, segítek a cipelésben. Cecília a kosarak hazacipelését nagy kegyesen megengedte, de a házába már nem engedte Benedeket, és hiába könyörgött a legény palacsintáért, azt sem adott neki. Tanú rá három nénike is: Pityipletyka Boris, Énelmondom Habókosné, valamint özvegy Csimmicsámcsoginé!

Benedek sokat köszönhetett az őszinte bevallásnak, és a hiteles tanúknak, mert így Kútkereső Ferenc nem verte őt laposra, csak púpos-fejbúbosra. Lám, milyen hasznos is az igaz úton járni, elkerülni azokat a csúnya hazugságokat!

Bánkódott a két legény. Dani némileg kevésbé, mert az egész sült kacsával elbírt a gyomra, így csak a szíve maradt éhes. Feri azonban sokkal jobban szívére vette a dolgot, mert minduntalan eszébe jutottak Cecília palacsintái.

Elhatározták, együttes erővel: világgá mennek bánatukban. Sírhatnak utánuk a lányok! Katalin is, Cecília is. Kevés tapasztalatuk volt a világgá menésben, de azt tudták: teli tarisznya kell hozzá. Feltarisznyáltak, elindultak. Először az egyenes utat választották, de azután meggondolták a dolgot, mert a görbe út jobb helyre vezetett, mivel a szomszéd faluba. Az is a világban volt, ráadásul egy jó borral dicsekedő kocsmával. Nem jó mindjárt mély vízbe ugrani annak, aki még nem tud jól úszni!

Dani az erdőszélen talált egy kismacskát. Szokása volt a talált dolgokat zsebre dugni, így tett most is, a macskával. Feri nem értett vele egyet:
- Hagyd a csudába! Bepiszkítja a zsebed, meg nyávog!

Dani nem hagyta ott a macskát, bár Feri jóslata hamarosan bevált, mert a macska belepiszkolt Dani zsebébe, és szüntelenül nyávogott.

A út ösvénybe torkollott, utóbbi meg igen elkanyargott, és egy kanyarban el is tűnt. Ez volt a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy egy igen mély verem előtűnt, de már csak akkor, amikor a fenekén voltak, a saját fenekükön.

Megpróbáltak kimászni a gödörből, de nem minden próba szerencse. Sajnos, olykor tucatnyi próba sem az. Azt mondta Dani:
- Most talán segíthet rajtunk a macska. Írj egy levelet, hogy itt vagyunk, a veremben, szabadítsanak ki! A cica nyakába kötjük. Én felállok a válladra, és a verem szélére helyezem a macskát. Az elmegy, felnyávogja a környéket, segítségünkre siethet valaki. Persze, mi is kiabáljunk: - Segítség! Segítség!
Kettős remény nagyobb remény, biztosabb út a kiszabadulásunkhoz.

A kiabálás egyelőre csak a berekedéshez lett biztos út. A cica eltűnt, de nem lehettek biztosak abban, hogy, ha nyávog is, ott nyávog, ahol ők szeretnék.

Nemsokára társat kaptak. A nyúl ugyan híres ugróbajnok, de ennek a nyúlnak mégsem sikerült átszökkennie a vermen. Feri megörült:
- Írok egy másik levelet is, azt a nyuszi nyakába kötjük, és kijuttatjuk a veremből! A nyulat talán lelövi egy vadász, megtalálja a levelet, és segítségünkre siet.

Nyár volt, meleg, fázni nem fáztak, tarisznyájuk tele volt, éhezni sem éheztek, mégis jobb otthon aludni az ágyban, mint az erdőben, verem mélyén. Leheveredtek. Nemsokára nagy puffanással rájuk esett valami. Szerencsére nem sérültek meg komolyabban, de azért az a néhány, később kékülő, zöldülő folt sem volt kellemes. Egy őz esett rájuk.

Ijedt volt az őz, de megbékült velük, amikor kapott egy kis kenyeret. Azt mondta Dani:
- Az őzet is kijuttatjuk innen, de előbb levelet kötünk a nyakába. No és a sapkád
ráügyeskedjük a szarvaira, az is felkeltheti a figyelmet: ki látott már sapkás őzet?!

Feri az utóbbi megoldásból az ő sapkájára vonatkozót nem kedvelte:
- Azt már nem! Az én sapkám szinte új, nemrég vettem a picsepacsai vásáron. A tiéd viszont legalább kétéves, gyűröttebb, piszkosabb.

Ezen összevesztek kicsikét, de azután megegyeztek: mindkét sapka kerüljön rá az őzre. Ha az egyiket később lemesterkedi magáról, a másik még mindig rajta maradhat.

A butuska őz nem akart kiugrani a veremből, pedig felemelték, és fogták mind a négy lábát. Dani így szólt:
- Kutya nehéz ez az őz, és talán nem jó, ha mind a négy lábát fogjuk, így nem tud ugorni. Az első két lábát valahogyan helyezzük rá a perem szélére, utána csapjunk a fenekére!

Utóbbi ötlet már használt. Az őz elvágtatott.

- Ó, jaj! ? aggodalmaskodott Dani. Mi lesz, ha senki sem téved erre, aki megmenthetne minket?!

Feri hallgatott, nem talált semmi bizakodni valót. Egy darabig hallgatták a bagolyhuhogást, azután elaludtak. A hold világított, de már nem nekik, hanem Hamiszsivány Miskának, aki lenézett a verembe, amibe majdnem ő is belesett, mert megcsúszott a szélén. Látta lent a két emberalakot, mellettük a két tarisznyát.

Hamiszsivány nem volt útonálló, ahhoz nem volt elég nagy az egyébként nagy erdő, hanem csak alkalmi tolvaj. Hivatalosan azonban koldulással kereste a kenyerét. Jó szíve volt egyébként, de csak az értékes jószágokhoz. A két tarisznyát horgászbothoz hasonlító kampós eszközzel kimentette a veremből, de feltette magában: a két embert is kimenteti, hírt ad róluk a faluban.

Ezt feltette magában, de hajnaltájban letett róla. Ha bejelenti a veremben levőket, gyanúba kerülhet, mint a tarisznyák eltulajdonítója. Nem jó az oroszlán bajuszát húzogatni, ha nem muszáj!

A legények, amikor felébredtek, és enni akartak, egyből észrevették a tarisznyák hiányát. Dani így szólt:
- Micsoda tökkelütött, ostoba fajankó is vagyok én! Nem azért udvaroltam Katinak, hogy megkérjem a kezét, és a feleségem legyen? Szép is, kedves is, sütni-főzni is jól tud. Előbb az ilyen leányra kell gondolni, - az ebédre, a kacsasültre csak később!

Feri is elkezdte szidni önmagát:
- Én sem vagyok jobb nálad! Micsoda négyfülű szamár vagyok! Cecília palacsintáit a leánykérés után is megehettem volna. Olyan leány, mint Cecília nem terem minden bokorban, de olyan palacsinta sem! Ha még egyszer láthatnám, rögtön megkérném a kezét. Remélem, hogy még megláthatom édes arcát, palacsintakészítő kezét, mielőtt végképp éhen halok.

Harkály kopogott, kitartóan, - a legények úgy érezték: ez a fakopáncs is azért buzgólkodik, hogy őket felidegesítse, pedig nélküle is elég nyugtalanok.

Azt mondta Dani:
- Írjunk közösen egy leánykérő levelet! Igaz, már nem tudjuk elküldeni innen, a verem mélyéről, de ha ránk találnak, hát koporsónk mellett biztosan megbocsátóan zokog majd a két lány!

Meg is írták a levelet. Mire készen lettek vele, két leányarc nézett le rájuk a verembe, meg egy ismerős kutya, Burkus. Hű, nagy volt a legények öröme! Felolvasták a leánykezet kérő irományt arról, hogy ha Dani megkapja Katalin kezét, Feri meg Cecíliáét, milyen szerető, hűséges férj lesz mindkettőből. A lányok komoly arcot vágtak, tűnődőt.

Katalin így szólt:
- Elmegyek haza, Dani, majd gondolkozom a dolgon!

Cecília hasonlóképpen nyilatkozott:
- Én is megyek, Feri, majd otthon megforgatom a fejemben, hogy mit is válaszoljak ajánlatodra!

Megijedt a két legény, mert a lányok tényleg azt mímelték, hogy elmentek, - ám félóra múlva visszajöttek, nevettek. Kiderült: volt náluk kézifűrész, lefűrészeltek egy vastag ágat. Azon kimásztak a legények a veremből. Mi volt még a leányoknál? Megbocsátó csókok. No és még micsoda? Két kosár, azokban nem csupán sült kacsa, palacsinta, hanem még más finomság is. Burkus kutya is kapott a kacsából, amiért odavezette a lányokat a veremhez.

Lett hét falura szóló vidám kettős lakodalom, mert a két legény, meg a két barátnő egy napra tette ezt a nevezetes alkalmat, a költség is kevesebb volt így.

A verem ott maradt, üresen?

Egy darabig igen, de nem sokáig. Ki esett bele? Hamiszsivány Miska, pedig nem is volt boros. Baja lett ebből? Először igen, azt hitte itt a nóta vége. Kétségbeesésében bűnbánóan danolászott. Utóbbit meghallotta egy vadászó úr, aki nem volt más, mint Boldogfácán Mátyás, a kiskutyakertesi kastély új tulajdonosa. Ez az úr turistalátványosságot csinált a kastélyból, meg a mellette kiásott várromokból, és felfogadta a beszédes Miskát idegenvezetőnek.

Miska most már nem mert lopni, de nem is volt rá szüksége. A turistákat még a veremhez is elvezette, és a vendégek ámuldozva hallgatták:
- Ezt a vermet, kérem, még az én őseim ásták abban az időben, amikor sok volt errefelé a farkas és a medve. Majdnem baj történt, mert egyszer belesett a kastély ura, Kiskutyakertessy Márton gróf, vadásztarisznyástól-vadászpuskástól. A veremben már ott volt egy farkas, de a gróf lelőtte a csattogó fogú, mérges állatot. A lövést meghallotta az én ük-ük-ük nagyanyám, nemes leány, és segítséget vitt a grófnak. A gróf hálából elvette feleségül..

Hát csak ilyen kicsiket füllentett Miska, ezek semmiségek ahhoz képest, amelyek ma már mindennaposak ebben a hazudós világban..

A turisták nagy tisztelettel néztek Hamiszsivány Miskára, akivel gazdája, Boldogfácán Mátyás is elégedett volt.

Lám, lám! Milyen sorsfordulókat tud csinálni egy kiásott verem, mennyi minden kiderülhet benne azoknál, akik beleestek, - végül csak az nem derült ki: ki is ásta, és miért?

(2011)