Sok vadász és halász szeret dicsekedni, hogy így, meg úgy, ezt lőtt, azt lőtt, illetve ezt fogott, azt fogott. Lehet, hogy a madarászok között is gyakori az ilyen, de nem tudom. Manapság már kevés a madarász, de még, sajnos, az a nagy öröm is, amely képes volna madarat fogatni az emberrel, mert úgy felviszi a kedvét.

Kakukkkeltető Ádám azonban nem volt vadász, csak régiségkereskedő, jól menő üzlete volt a városban. Szobrokat, festményeket, porcelándíszeket árult, meg mindenféle mást, a múlt szépségeit kereső különcöknek. Nagybátyja is különc volt. Hazajött Afrikából és hozott neki egy majmot, ajándékba. Azt mondta Ádámnak:
- Jó majom ez, ha nem rossz! Pukimuki a neve. Csak az a baj: csökönyös néha, mint a szamár. Meg ezt-azt megfog a marka, és akkor nem akarja elengedni. No és vigyázz rá, mert meg is szokott szökni. A szép lányokról, van úgy, leszakítja a szoknyát, hát az is kellemetlen lehet. Egyébként aranyat ér ez a Pukimuki annak, aki szereti a kutyát, mert kutyaként is tartható, de a kutya nem tud fára mászni, ez meg tud. Felmászni is, lemászni is!

Kakukkeltető Ádám köszönte a majmot, de magában más volt az, amit gondolt, nem köszönöm. Ám szombaton eszébe jutott: elviszi Pukimukit sétálni az erdőbe, pórázon. Hadd lássa a kutyaságát!

Hát az erdőig nem értek el, de a mezőig igen. Annak közepén volt egy körtefa, azon körte, egyetlenegy. Nem vadkörte, hanem édes körte, igen szép pirospozsgás, igen nagy. Rászólt Ádám a majomra:
- Menj fel a fára, hozd le a körtét, egykettő!

A majmoknál senki sem tud jobban fára mászni. Nyilván Pukimuki is tudott, de nem akart. Mérges lett Kakukkkeltető Ádám, talán azért is, mert megszólalt a kakukk, és mintha őt gúnyolta volna. Szidta Pukimukit, rettenetesen.

Arra jött egy vaddisznósörtés kalapú úr, puskával. Amikor megtudta a majom makacsságát, segített szidni Pukimukit. Ám ez sem használt. Végül így szólt Ádámhoz:
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Pekkerkekker Ferenc vagyok, kefegyáros és a környék leghíresebb vadásza. Az az ász is, amit a múltkor vadul lecsaptam a kártyázáskor, szép pénzt hozott. Mennyi minden lőttem már!

Ádám elismerően nézett az úrra, kérlelte:
- Nagyon örvendek, de megkérhetem egy csekélységre? Ráéheztem arra a szép körtére, lője le nekem, megfelezzük, megesszük. Ez a ronda, fára mászást megtagadó majom nem kap belőle egy falatot sem!

Az úr ráállt. Fogta a puskáját, megcélozta a körtét, eldördült a puska, a mező szélére lepuffant egy vadkacsa. Megtalálták, a vadász úr pedig rögtön feltalálta magát:
- Arra gondoltam, hogy egy vadkacsa többet ér egy körténél! Megsütjük, megesszük. Ennek a makacs majomnak egy kacsacombnyit sem adunk belőle. Most lelövöm a körtét is!

Lőtt is ez a Pekkerkekker Ferenc, recsegett is a fán valami, le is esett, de nem a körte, hanem hosszú, száraz ág. A híres vadász azonban könnyedén feltalálta magát:
- Arra gondoltam, hogy a vadkacsa sütéséhez tüzet kell raknunk! Ezért lőttem egy kis száraz fát is. Most jön a körte!

Lőtt is az úr, de a körte nem esett le. Ám egy nyurga suhanc futott feléjük, tarisznyájából nagy hal feje kandikált ki, víz után áhítozón. A gyerek nyilván azt hitte, hogy bajba jutottak az urak, segítséget hívnak a lövöldözéssel.

Pekkerkekker Ferenc megint feltalálta magát:
- Arra gondoltam, hogy minek pazaroljam a drága töltényt egy szem körtére, hívok valakit, aki felmegy érte, lehozza. Nosza, fiam, - fordult a suhanchoz - hozd le a körtét, akkor kapsz a sült vadkacsából, persze, te is adsz a halból, mert megsütjük azt is. Ez a szamár, fára mászni nem hajlandó majom, nem kap majd sem körtét, sem kacsát, sem halat!

A gyerek lehozta a körtét, rátették egy lapulevélre, eltették pecsenye utánra, egy bokor mellé. A vadkacsát megkopasztották, a halat megpucolták, mindkettőt nyársra húzták, figyelték, hogy mint sül. A majomra elfelejtettek figyelni, de a majom nem felejtette el, hogy hol van a körte, észrevétlenül megette.

Kisült a vadkacsa, Ádám keresgélte a körtét is. Nem találta. Ferenc, a híres vadász, meg a suhanc, Pálpusztaisajtos Péter szintén a bokorhoz ment, segítette a körtekeresgélést. Közben a majom a nyársra szúrt sült kacsához lopakodott, felvitte a fára, ott ette. Mindhárman mérgesek lettek. Pekkerkekker Ferenc felajánlotta, hogy lelövi a majmot, ilyen állatot még úgysem lőtt, mivel nem honos e tájon. Kakukkeltető Ádám azonban, kelletlenül bár, de nem egyezett bele:
- Ez félbolond nagybátyám ajándéka, ha megtudja a majom golyó általi halálát, akkor kigolyózhat a végrendeletéből. Három gyára és ezer hold földje van, jobb, ha idő előtt nem hantoltatjuk el ezt az engedetlen majmot! No és a múltkor nem majmot hozott ajándékba, hanem igen szép, régi festményt!

Megették a halat, utána megpróbálták lecsalogatni a fáról Pukimukit, de az most meg lejönni nem akart. Ádám így szólt Ferenchez:
- Menjünk a mező szélére, onnan is szemmel tarthatjuk a pokolfajzat majmot!
Nagyon hálás volnék, ha megtanítanál puskával lőni. Eljárnék ide-oda, lőnék nyulat, fácánt, őzet, szarvast...

A puska Pétert, a suhancot is nagyon érdekelte. Elértek a mező széléhez, de akkor megint baj történt a majom miatt. A mezőn ugyanis megjelent két igen szép leány, jó barátnők, kart karba öltve: Csinoscsibe Cecília, meg Tiszadunásfa Klára. A két lány megtetszett a fáról lenézegető Pukimukinak, lemászott, a lányok után szaladt, és hirtelen mozdulattal mindkettőről letépte a ruha nagyobb részét. Ez a fél pucérkodás még jobban kiemelte a lányok gyönyörű alakját, ám azok éktelen visításba kezdtek. Ádám és Ferenc a segítségükre rohant, mire a majom is rohant, de ő a fára, vissza.

Közben Pálpusztaisajtos Péter, a suhanc, nem tudott ellenállni az ördög csábításának, fogta az ott maradt puskát, és belelőtt abba a kidobott ládafélébe, ami az egyik bokorban sötétlett. Arra nem gondolt Péter, hogy az ördög is mellette lehet, de, úgy látszik, ott volt a láda mellett, kiugrott, elfutott. A puskagolyó valóban eltalálta a ládát, de ezt a láda nem vette rossz néven, mert a sérült résen még egy gyönyörű arany nyakláncot is kipottyantott az ügyes célzónak.

Kiderült: óriási jutalom üti a markát annak, aki a ládában levő kincseket megtalálja, mert Makarónileróni Márton gróf családjának háromszáz éve gyűjtögetett családi ékszerei. Öten voltak a jutalomra, de így is mindegyikük jól járt. A sok pénzen kívül Ádám megkapta Klárát, Ferenc Cecíliát - feleségnek. Pálpusztaisajtos Péternek a méltóságos úr a pénzen kívül kétcsövű vadászpuskát ajándékozott. A puskával Péter sem puskázta el további szerencséjét, - de erről majd máskor, mert ennyi szerencse elég egy mesébe ebben a sokaknak oly kevéssé szerencsés világban!