Bodzafapuskás János egyedül éldegélt. Kis ház, kevés föld, csak egy ló, meg egy tehén, - de azért boldogult valamennyire, ha nem is volt az boldogság. Mondogatta:
- Nem csupán a földemből élek, hanem az eszemből is!

Igaz volt ez, mert olyan zöldségféléket termelt, amit szívesen láttak a városi piacon. Kifigyelte, hogy mi a kelendő. Kissé azért lenézték a faluban és különcnek tartották, mert néha még könyveket is vett. Persze, nem azokat, amelyek éppen akkor jöttek ki a nyomdából, hanem régieket, használtakat, amelyekről szívesen lemondtak a városiak néhány fillérért, vagy egy kis ház körüli munkáért cserébe.

A kocsmában, a háta mögött, egypoharasborosnak hívták, mert, ha olykor betért oda, sohasem ivott egy borospohárnyi veres bornál többet. Egyszer azonban igen előkelő úr üldögélt az ivóban, kecskeszakállas, szigorú tekintetű. Miként került oda, ahová sohasem jártak ilyesféle sasféle madarak, csak kakaskodó kakasok?

Az úr egyszer csak megszólalt:
- Hé, legények, mindenféle népség-katonaság! Nemes Hegyeskardos János vagyok. Ma a van a születésnapom. Azért időzöm itt, mert eltörött a hintóm kereke. Most javítják. Aki felköszönt valamilyen versikével, az ihat egy pohár bort a számlámra! Ha ízlik neki, akkor kettőt is!

Nem írom le a hirtelen költött vagy emlékezetből rosszul előhúzott rímes és rímtelen förmedvényeket, de tény: mindenki kitalált valamit. A versikék között füle- farka azonban csak annak volt, amit Bodzafapuskás János írt kutyafuttában, bár szerintem az sem kerül be a népköltészet remekei közé:

Az urat pártolja az ég!
Javítsák meg a kerekét
hintójának! Így majd mehet,
ha égbe nem is, szenteket
látogatni, de pont oda,
ahol a vágyott szív-hona..
Lányok Önre kacsintanak?
Nem tegyen úgy, mint aki vak!
Ne nézzen oly szigorúan,
mint most! Azt hiszik: búja van.
A János is, bár nem gyerek,
jó, ha olykor éppúgy nevet,
mint Jancsiként. Kell az öröm,
mely bohócsapkásan köszön,
kapott örömből másnak ad, -
így szaporít vidámakat!

A kecskeszakállas úr nem sértődött meg János szavain, sőt, elmosolyodott, majd pedig így szólt a legényhez:
- Látom, művelt fickó vagy. legalábbis e gyalogbékafürdősi falucskához képest! Mit kívánnál leginkább, kedves druszám?

- Megismerni a világot! - válaszolta János. Szeretem Gyalogbékafürdőst, itt születtem, de jó volna látni, mint forog a világ forgataga másutt, előre-e, vagy inkább hátrafelé?.

- Rendben van. Szolgámmá fogadlak! - jelentette ki Hegyeskardos János, oly méltósággal, mintha legalábbis lovaggá ütötte volna a legényt. Útra kelünk majd, de a világ forgását már itt elkezdjük nézegetni, ebben a falucskában, csak figyelj jól oda! Első kérdés: mi a közel, mi a távol? Ne nyisd ki a szád, csak a szemed.

Másnap hirdetmény jelent meg a faluban: jelentkezhetnek az emberek, hogy ingyen felszántsák a szomszéd faluban, Kerekpusztángoson lakó özvegy Bircseborcsa Juli néni földjét, akinek szegénysége miatt erre nincs pénze.

- Messze van tőlünk az a Kerekpusztángos! Öt kilométerre is, ha nem többre. Nincs nekünk arra időnk! - mondogatták egyesek. Mások sovány lovukra, rossz ekéjükre hivatkoztak, vagy egyéb okot rántottak elő a kifogások tarisznyájából. Bodzafapuskás János átment volna szántani, de neki új gazdája ezt megtiltotta. Akadt viszont egy jószívű legény, Barnabirkás Márton, aki felszántotta a néni földjét, és mit fordított ki az ekevas? Aprócska, régi ezüstpénzecskét.

Azt gondoljátok, hogy ilyen kis pénzdarab alig ér valamit? Az attól függ. Ha kicsi bár, de nagyon-nagyon ritka, akkor igen sokat is érhet. Egy régiséggyűjtő megvette, - hát az árán annyi élelmiszert és tűzifát vehetett a néni is, meg Barnabás is, mivel a kapott pénzt a néni hálából megfelezte a legénnyel, hogy mindketten vidáman kihúzták az új aratásig. Most azután szidták az apák, anyák fiaikat:
- Semmirekellők, lusták, haszontalanok! Kerekpusztángos itt van közel, szinte egy köpésnyire, - mibe került volna, ha átmentek segíteni? Ti is kaptatok volna a pénzből!

- Látod? ? mondta a kecskeszakállas János a szolgájának. A szívtől is függ, hogy mi a közel, mi a távol.
- No, gondolom, hamarosan ismét távol lesz ezeknek a legényeknek Kerekpusztángos, ha Julis néni földjét ingyen kérik felszántani! - jegyezte meg János.

- Ne hidd! - mondott neki ellent a gazdája. Elárulom neked: jövőre, meg az utána következő évben tízen is átmennek majd Julis néni földjét ekével hasogatni. Eleinte csak a remélt ezüstpénzért, de olyat nem fognak többé találni. A végén viszont megszeretik a nénit, és már pénz nélkül is segítenek neki. Az emberek jóra is, rosszra is kaphatóak kis világban, nagyvilágban!

Hamarosan beült a hintóba a két János. Medveszorongató Mátyás, a kocsis pedig már ott is volt a bakon. Nem akármilyen hat ló röpítette a hintót, jó vérű paripák voltak azok, Mátyás kezéhez, gyeplőjéhez szokottak.

Sok vendégfogadóban voltak, sokféle népség mesélt nekik hihető vagy hihetetlen történeteket. Mesebeli utazás volt ez Bodzafapuskás Jánosnak, aki takarékosan használta a pénzt, amit gazdájától hetente kapott. Félre is tett belőle, de még így sem kellett szűkölködnie. Elérkeztek egy nagyobb faluhoz. Kedves kis folyócska partján terült el. Hegyeskardos János elengedte szolgáit egy kis szétnézegetésre. Később ismét találkoztak. Gazdája így szólt Jánoshoz:

- Él ebben a faluban egy szegény leány, Kékkötényes Anna. Távoli rokonom. Nem csúnya, csinos az arcocskája, de a homlokán nagy anyajegy van, középen. Azt hallottam, hogy a legények feléje sem néznek, a rossz nyelvek pedig elhíresztelték: azért van az anyajegy, mert születésekor megcsókolta őt az ördög. Most elterjesztettem, hogy a leány nagybácsija húsz hold földet adott a leánynak. Meglátjuk, hogy miként hat ez a házasulandó legényekre. A leánynak egyébként tényleg adtam annyi pénzt, ami legalább húsz hold föld ára, de szerintem annál még többre is elég. Megnézzük, hogy mit hoz neki ez a váratlan húsz hold föld ebben a világban: jót vagy rosszat? Hozhat ezt is, azt is.

Mi történt? Tíz legény is felfedezte hirtelenjében, hogy mennyire tetszik neki a leány. Ott nyüzsögtek körülötte, udvarolgattak. A leány azonban igen okos volt, kijelentette: nincsen húsz hold földje, sőt, még egy sem. Földje tényleg nem volt, de rá való pénze igen, arról meg nem tett említést. A tíz legény közül kilenc hamarosan abbahagyta a leány körüli legyeskedést, a tizedik azonban, egy daliás fiatalember, így szólt Annához:
- Nekem van egy kis földem, pénzem, ha nem is vagyok módos gazda, - és nem a pénzedért szeretlek! Elhoztam az eljegyzési gyűrűt, mert úgy érzem: te is szeretsz.

- Jól érzed! - nevetett a leány. Bevallom: valóban nincs földem, de sok pénzt kaptam ajándékba a nagybácsimtól, akit régóta nem láttam. Azt hittem: már teljesen elfeledkezett rólam. Vehetünk a pénzen földet, vagy amit csak akarsz!

Házasságuk után megváltozott az Annához fűződő hit: nem ördög, hanem angyal csókolta meg a homlokán, azért van ott az anyajegy. Aki eddig az ördögös változatban hitt, most áttért az angyalosra, - néhány makacs irigye kivételével.

- Látod? ? mondta Jánosnak a gazdája. Ahogyan a folyó folyik, úgy változik a partja. Hit hitet válthat a világban, csak, sajnos, nem mindig jó hit jön a rossz után.

Sebesen gurult a hintó, hiszen hat jóvérű lovacska húzta. Madárhangos erdei úton át haladtak, amikor is Medveszorongató Mátyás a bakról megállította. Csodálatos szépségű leány próbált hátára venni egy túlságosan nagyra sikeredett rőzseköteget. Bodzafapuskás János odaugrott hozzá, engedelmet kért, hogy segíthessen. Erős vállaira vette a sok tűzrevalót, és kérte a leányt: mutassa az utat, majd viszi ő helyette, szívesen.

Hegyeskardos János azonban kiszállt a hintóból, és másként vélekedett:
- Kötözd fel a sok rőzsét, János, a hintó tetejére. Csak nem fogod te cipelni, amikor ez a négy lovacska elviszi velünk együtt, ahová a kisasszony parancsolja?

Kiderült: a leány, Kiscsillagocska Éva, egyedül él, a falutól kissé távolabb, az erdőszélen, háromszobás házikóban. Istállójában fejbólintós lovacska van, meg szép fülű csacsi. Van egy tyúkja is. Utóbbit mindjárt le akarta vágni, megsütni a vendégeknek.

Hegyeskardos János azonban megmentette a tyúkocska életét. Így szólt:
- Kell a tojásadó tyúk, legyen máshol gyalogút! Bodzafapuskás János barátunk majd bemegy a faluba, hoz ezt-azt, de még emezt-meg amazt is, ha a kisasszony lesz olyan szíves, és kölcsönadja a kordét, meg a szamarat. Medveszorongató Mátyás beköti a lovakat az istállóba, és kaszál nekik füvet a réten, de zabot is kapnak, hogy ne legyenek zabosak, mérgesek. Ha visszajön János, akkor a kisasszonyt szépen megkérjük rá, süt, főz, mi meg köszönjük, esszük. Jó lesz így?

- Jó, jó! ? nevetett minderre Éva örömmel. Nem hitte volna, hogy ilyen mozgalmas lesz csendesnek indult napja.

Hát még a következő hetek! Kiscsillagocska Éván nagyon is látszott, hogy mennyire tetszik neki Bodzafapuskás János, de Jánoson is: nem akarja elpuskázni készülő szívbéli szerencséjét, bodzafapuskával sem. Ilyen leány, mint ez az Éva, nem terem minden bokorban, de még hetvenhét hegyen, hetvenhét völgyben sem!

Nem telt el túl sok idő, és Éva, meg János szíve egymásért dobogott. Látta ezt Hegyeskardos János, megsimogatta kecskeszakállát, mosolygott, majd Évához és Jánoshoz fordult:
- Úgy látom, te legény, hogy inkább itt maradnál Évánál, és nem kívánkozol további útra, a világ megismeréséért, mióta Évát megismerted!

- Hát, gazduram, mi tagadás, ez az igazság.. - mondta zavartan János. Megkérem Éva kezét, és ha hozzám jön feleségül, akkor itt maradok!

- Szeretlek, János, de ezt nem fogadhatom el! - kiáltott fel Éva. Én neked adom a szívemet, de a világ ismeretét nem adhatom. Ismerd csak meg a világot, azután, ha úgy döntesz, gyere vissza hozzám. Átadom neked ezt a mézeskalács szívet. Én sütöttem. Várni fogok rád, abban biztos lehetsz! Ám ha a nagyvilágban más leányt szeretsz meg, küldd vissza nekem ezt a mézeskalács szívecskét, abból tudni fogom: nem várhatok rád többé.

János megígérte: hűséges lesz. Nehéz volt a búcsú. Amikor a hintó már eltűnt a láthatáron, Éva végre megengedhette magának a sűrűn előtolakodó könnycseppeket.

Teltek a hónapok, egyszer csak lovas legény érkezett. Elkiáltotta magát:
- Csomag Kiscsillagocska Éva Kisasszonynak!

Átadta a csomagot a leánynak, de semmi marasztaló szóra nem hajlott, továbblovagolt. A csomagban egy pici perzsa cica volt, mellette levél, Hegyeskardos Jánostól, de csak néhány sornyi:

Ez a cica azt nyávogja:
hűséges az Ön Jánosa!
Átutaztunk egész évet:
s más leányra rá sem nézett.
Neheztel is ezért rája
egy maharadzsa leánya.

Megörült Éva a cicának, meg a levélnek csudamód, - de miért nem az ő Jánosa írta a levelet?!

Telt-múlt az idő, megint lovas legény érkezett. Most egy nagyobb dobozban hozott valami mozgolódót, és máris továbblovagolt.

Kinyitotta Éva a dobozt, hát egy nyelves kis pulikutya ugrott ki belőle. Levél is volt a dobozban Hegyeskardos Jánostól, így szólt:

Ez a kutyus arról ugat:
Jánosa jár igaz utat.
Igaz úton együtt járunk,
egymásra nagyon vigyázunk.
Bég leányát, szép volt, s török,
éppen hagytuk hátunk mögött:
János nem ment vele bálba,
mert csak Éváját imádja!

Boldogan simogatta Éva a kutyust, örült a levélnek nagyon, - de miért nem az ő Jánosa körmölte le ezeket a sorokat?!

Nehezen bírta már türelemmel János hiányát Éva, de ha ott a nem múló szerelem, akkor azzal az idő is tehetetlen. Végre-végre megint lovas küldönc érkezett. Köszönt, átnyújtott egy díszes zsákot, és már ment is. A zsákból peckes kis kakas ugrott ki. Éva azonban a levelet kereste. Megint Hegyeskardos János írt, de méghozzá milyen ijesztően fura versikét:

Mit kukorékol e kakas?
Azt: egy dicsőség ég magas!
Büszke lehet Jánosára,
s asszony lett egy gróf leánya.
Jánosa őt megmentette,
de őt asszonnyá ki tette?
Nemsokára meg is látja:
lenyűgözi csodás bája,
átöleli, karon fogja,
jobbról-balról megcsókolja!

- Hű! Mi történhetett? Csak nem az, hogy az ő Jánosa megmentett egy grófkisasszonyt, és feleségül vette?! No és most idejön bemutatni a feleségét, és visszaadni neki a mézeskalács szívet? Hát akkor legalább ő, János, boldog, ha neki ez az örök sötétséget jelenti is.. - így futottak Éva fejében a feketén borús gondolatok.

Futottak, de nem sokáig. Hamarosan ott volt a jaj! Kik álltak a kertkapunál? Bodzafapuskás János, tündéri szépségű hölggyel. Éva kiment a kapuhoz, szemében könnyekkel, és csendesen így szólt Jánoshoz:
- Legalább add vissza a mézeskalács szívet, amit egykor neked sütöttem!

- Visszaadjam?! - rémült meg János. Miért? Valaki elrabolta tőlem a szíved, amíg én úton voltam?

- Ne gúnyolódj! - mondta Éva szelíd szomorúsággal. Tudom ki áll melletted: az a grófkisasszony, akit megmentettél, és feleségül vettél!

- Ó! - kiáltott fel a János mellett álló hölgy. Ez végzetessé válható félreértés, de könnyű a végére járni. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Hegyeskardos Jánosné, született hegymeredeki Fenyőerdős Klára vagyok, vagyis Klárika. Igaz, az Ön Jánosa mentett meg a haláltól, mert három zsivány a szakadékba akart lökni, megkötözötten, miután kiraboltak, de most ők fekszenek a szakadékban, az életbe soha vissza nem térőn. Az életemet az Ön derék Jánosának köszönhetem, de asszony voltomat János barátjának, aki szintén János. Ő lett az én csodálatos férjem! Hadd öleljem meg Önt, kedves Éva, vagyis hát, ha megengeded, tegeződjünk.

Magához tért Éva, megölelte Klárikát, megcsókolta jobbról-balról, utána pedig Jánossal tette ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy János kettőnél sokkal több csókot kapott.

Ekkor érkezett meg hintón Hegyeskardos János. Kiugrott a kissé még guruló járműből, és vidáman mondta:
- Kicsit előreküldtem két megmentőm, mivel Éva, az Ön Jánosa megmentette Klárikát, aki a feleségem lett, így közvetve az Ön Jánosa is az én megmentőm, meg Klárika is, aki megmentett az agglegény élettől! Már egészen összezavart ez a nagy boldogság, félek, hogy a kakassal küldött versikém sem volt valami könnyen érthető remekmű. Az Ön Jánosa, Éva, nem szolgám többé, hanem a barátom. Elnézést kérek, megnézéssel. Ajándékokat hoztam ugyanis, Medveszorongató Mátyást majd megkérem, hogy segítsen bevinni a csomagokat a házba.

Nagy útról jöttek, de az ajándékok sem voltak kicsik. Éva és János pedig lakodalmukon Hegyeskardos Jánostól és világszép, kedves feleségétől további ajándékot kaptak: övék lett az Éva háza körüli erdős hegy, a hegy alján levő tavacska, rét, meg olyan sok pénz, hogy azon még a vak macska is elcsodálkozott volna, ha látja. Az ifjú pár a mézeshetek után kastély építtetett a hegyre, de nem hivalkodóan nagyot, csak héttornyosat és huszonnégy szobásat.

Medveszorongató Mátyás, a hintó derék kocsisa nem kapott semmit? Róla mindenki megfeledkezett?

Hát nem egészen. Ő is kapott egy medvebocsot, hogy ha a bocs felnő, valóban medvét szorongathasson. A medvebocs megtetszett egy leánynak, aki szép is volt, kedves is. Mátyásnak pedig megtetszett a leány. Még később a leány már nem csupán a medvebocsot kedvelte, hanem Medveszorongató Mátyást is, aki a leányt nem szorongatta ugyan meg, de azért gyakran ölelgette, csókolgatta. Előbb ölelgette, csókolgatta, azután feleségül vette, majd pedig azon a pénzen, amit Hegyeskardos János kocsisaként keresett, vett a szép leányhoz illő szép kis szőlőbirtokot. Az a szőlő, ami ott termett, nem volt ám savanyú, - a két János, Éva, Klárika is tanúsíthatják, hiszen minden szüreten ott voltak segíteni. Előbb csak ők, később már gyermekeikkel együtt.

Bodzafapuskás János egyik alkalommal kicsit elmerengett:
- Meg akartam ismerni a világot, de igazából csak a feleségem szívét ismertem meg.. Mégsem érzek csalódottságot!

- Én ugyanígy vagyok vele! ? mosolygott Hegyeskardos János. Ám az én feleségem szíve egymagában is csodálatos világ!

- No, utóbbi miatt én sem panaszkodhatom.. - vallotta be a másik János.

Éva és Klárika véletlenül hallotta ezt a beszélgetést, összesúgtak, azután vidáman egyszerre kiáltották:
- A férjek szíve is egész világ!

(2011)