Nyávogi Zebulon híres cica volt Nyápicpápic falucskában, ahol már minden lakos feltette a kérdéseket a kamra ajtónál vagy a konyhaszéknél:
- Hová lett a pecsenye? Ki volt, aki elcsente? Volt még egy szál kolbász itt, ki tudja, hogy hol mászik?

Zebulon tudta, amit tudott, de megtartotta magának. No meg a pecsenyét, meg a kolbászt is..

Egyszer mégis rajtakapták, méghozzá nem horkoláson, hanem hurka-beburkoláson. Rajtakapták, de nem kapták el: egérutat nyert Zebulon, ami nem szégyen egy cicánál sem, ha nagyon kergetik, ráadásul seprűvel.

Ám mégis megsértődött a cicus, legalábbis egy időre. Leköltözött a tóhoz, meg az ott heverésző Mezítlábas Lajoshoz.

Mezítlábas Lajos beengedte házába, sőt, ágyába is Zebulont, mert éjszakánként már hűvös volt, és ilyenkor jól jön egy bundás ágymelegítő. Nemcsak beengedte, de meg is szerette, mert Zebulon mindig kifigyelte a partról, hogy merre kujtorognak a tóban a halak, így Mezítlábas Lajos több halat tudott fogni, mint máskor. Igaz, persze, az is: többet fogott, de kevesebbet evett, mivel a cica a több halból még többet tulajdonított el, részben a halpucolásnál, részben pedig a halsütésnél. Ám erre a turpisságra nem jött rá Lajos, sőt, a cica tiszteletére átfestette-átnevezte csónakját TÁTOGÓ HALról TENGERI MACSKÁra.

Zebulon ettől kezdve minden macskának azzal hencegett, hogy ő nem akármilyen, hanem tengeri macska, és csónakja is van. A többi macskának ez nem tetszett ugyan, de mit tehettek? Ott volt a csónak orránál a felirat, mint bizonyíték. No, ez már siker. Fokozódhat, nőhet tovább egy ilyen siker?

Nőhet! Nyápicpápic faluba ugyanis megérkezett egy úr, báró Bicegbocog Benedek. Nem nyaralni, mivel már ősz volt, tehát őszölni. Miért éppen ide jött? Az ördög tudja! Sőt, talán még az ördög sem tudta erre a választ..

Báró Bicegbocog Benedek gazdag volt, különc volt, és hamar elunta magát. Utóbbit nem tudom miért tette, mivel utált unatkozni, Nyápicpápic faluban pedig nem sok szórakozni való volt. Igaz, a falu bikája, akinek nem tetszett Bicegbocog úr veres nadrágja, meg egy okvetlenkedő tüskés bokor két napra elűzte az unalom felhőjét Bicegbocog Benedek feje felől, de később megint visszatért volna, ha az úr nem találkozik Mezítlábas Lajossal, meg a cicájával.

Mezítlábas Lajosban éppen sok bor volt. A sok bor sok történetet mondatott el Lajossal, tengeri utakról, irtózatos viharokról, sokfogú cápákról és emberevő szörnyekről. Nem semmi ez egy olyan derék embertől, aki még az orrát sem dugta ki szülőfalujából soha! Ha a cica, Nyávogi Zebulon nem bólogatott volna e történetekre olyan buzgón és olyan ártatlan képpel, akkor Bicegbocog úr talán el sem hitte volna ezeket a történeteket, de így őt is magával ragadta a borospoharazgatás, boros tervezgetés.

A vége az lett, hogy e különc úr vásárolt egy tengeri hajócskát teljes felszereléssel, és telt éléskamrával. Mezítlábas Lajost kinevezte hajóskapitánynak, a cicát pedig hajófőtanácsosnak. Három matrózt is felfogadott, vitorlaigazgatóknak és szélcsend esetén evezősöknek.

Éppen ma kaptam levelet Mezítlábas Lajostól, olyat, melyet Zebulon hajófőtanácsos is macskakaparásával hitelesített, igazolt. Ebből kiderül az örvendetes dolog, hogy Bicegbocog báró urat az unalom már teljesen elkerüli. Eddig hatszor szenvedtek hajótörést, a báró kétszer majdnem vízbe fúlt, de mégsem, háromszor pedig tengeri fürdés közben cápák akarták kicsit megkóstolni a nagylábujját..

Lám-lám, bárkit ki lehet gyógyítani az unalomból, - csak egy ügyes cica kell hozzá!