Kicsit zavarban vagyok, kedves Olvasóim. Nem tudom eldönteni: tékozoljam-e bizalmam, - vagy mégsem?! A Költő (nem Petőfi, bár ő is Költő, hanem egy másik) azt tanácsolta: - Ne tékozold bizalmadat!

Egyetértek vele. Egy országban, ahol tanult emberek tömegei annyit sem tudnak matematikából, hogy mennyi az a kétharmad, ha nem ennek, hanem annak a kétharmada, nem jó a túlzott bizalom, mert ennyit még én is tudok, pedig egyébként majdnem színjeles érettségi bizonyítványomban számtanból csak egy csinos fejű kegyelem-ketteske szerénykedik.

Petőfi Sándor Megy a juhász szamáron.. című, népies, halállal összefüggő életkép-helyzetkép versikéjét tehát ide másolom, annak ellenére, hogy bízom abban: mindenki ismeri. Ám úgy bízom benne, hogy mégsem bízom teljesen, mert a szépirodalmi műveltség igen hanyatlik. Utóbbi nem volna olyan nagy baj, de az ország is.. No, ne sokat filozofáljunk, itt a vers!

Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.

Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.

Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.

Érdekes vers. Talán Petőfi csak egy kis életképnek gondolta (vagy félig halóképnek), ám én rá szeretnék mutatni mondanivalójának Ezópushoz méltó tanítására. Ez a bottal megütött fej miatt van így.

Nem, nem Petőfi fejét ütötték meg bottal, különben, a Költő rövid életében, ha a botot átvitt értelemben értelmezzük, akkor azt is megütötték, többször is. Ám a Sors mily szépen kárpótolta! Gondolják csak el: ott fut a Költő, a kukoricásban, magyaros ingben, gatyában (mivel derogált neki az őrnagyi egyenruhát felöltenie, igaza volt, nekem is derogált volna!), azután máris ott egy derék lovas kozák, aki dárdáján hozza neki a hősi halált! Petőfi verseit nagyon szeretem, de nem érzek miattuk irigységet, hiszen mi a fenét ér bármiféle vers, annak mondanivalóját később úgyis meghamisítják, átmagyarázzák, le se.., - no, abból csak kocsmacégér lesz valamelyik történelmi kor kocsmája homlokzatán.

Ám az a hősi halál! Azt bizony megirigyeltem tőle, de nekem már hiába derogál az a tartalékos hadnagyi öltözetem, kérem, az a mai kukoricás, amikor az a kikukoricázás..!

Nem! Hagyjuk Petőfi fejét! Térjünk rá a versbeli szamár fejére!

Lehet, hogy a szamár sem volt teljesen vétlen, és nem igyekezett a juhász által megkívánt sebességgel vinni a derék pásztort a babájához, amire némi magyarázatot adhat: a leány nem az ő babája volt, hanem a juhászé. Mégsem hiszem (nyilván, érződik a versből, Petőfi sem hitte), hogy a juhász babájának halálában vagy a baba haldoklásának lekésésében a szamár jelentősebben vétkes. Egy független bíróság (persze, ha volna ilyen!) nyilván, enyhítő körülményként, azt is mérlegelhetné, hogy nem lehetett valami nagy öröm a szamárnak olyan juhászt vinnie a hátán, akinek földig ér a lába. Próbáltak már, kedves Olvasóim, így szamaragolni? Keserves lehet az, - a szamárnak is!

Honnan tanulhatta a juhász, hogy ilyenkor nagyot kell ütni botjával az alatta levő fejére?

Ezt nem tudják, kedves Olvasóim? Én tudom: a történelemből tanulta. A juhász a történelemben sokszor átvitt értelemben juhász, mint ahogy a nyáj is kaphat más értelmet, mint birkák összeterelt sokaságát, még ha azok is szintén birkák, valamint a szamár szó is, a bot is használható más értelemben.

A juhász tehát történelmi példák nyomán cselekedett, ám én mégis kiérzem a versből a tanításra és tanulásra méltó kételyeket. Ne bízza el magát az, akinek földig ér a lába, és úgy gondolja: az alatta levő nélkül is szilárdan áll a lábán, nem csúszhat ki a talaj a lába alól!

Mi van, ha a szamár (akár átvitt értelemben) a fejére mért nagy ütéstől költséges állatorvosi kezelésre szorul? Mi van akkor, ha éppen e nagy ütéstől hirtelen észhez tér, és ledobja a juhászt (vagy az átvitt értelemben vett juhászt) a hátáról, annak meg eltörik a lába, így a meghalt babája mellett még újabb szerencsétlenség is éri (már ugyan ha babájának halálát tényleg a szívére vette, mert manapság sok a képmutató)?

No és mi van akkor, ha a szamár is - a nagy botütés miatt - szintén megválik az élettől, mint a juhász babája tette? Akkor a juhász (valóságos vagy átvitten valóságos) ballaghat vissza a nyájhoz gyalog, vagy pedig rákényszerülhet esetleg egy devizakölcsön-szamárra, és fizetheti a kamatokat!

Hát Nagy Költő volt ez a Petőfi, Ezópusnak is nagy, mint ez az állatos-emberes versikéje is mutatja. Kár, hogy bizonyos juhászoknak, szamaraknak és nyájaknak a Költő mutathat akármit, marad a bot, az iá! és a bégetés. Akinek nem inge, ne vegye magára, - különben azok, akiknek ingük, azok sem fogják magukra venni! Ezt próféciálhatom, - nem nehéz a próféciálás itt, Keleten, csak a prófétáknak nagyon vigyázniuk kell a fejükre, jobban mint a Petőfi vers jámbor csacsijának.

(2010)

(Az Aprócska tűnődésekből.)