A gróf szeretett birtokától messzire lovagolni hegyeken, völgyeken, erdőségeken át. Így szokott vadászgatni is, magányosan. Ez nem volt a legjobb ötlet, mert mindig történhet valami a magányos emberrel, - és akkor honnan, hogyan szerez segítséget?

A gróf azonban túlontúl bízott önmagában. Így történt most is. Egy szakadék szélén azonban lova megcsúszott, és a mélybe zuhant. A gróf még idejében leugrott róla, de baktathatott tovább, az apostolok lován, miként tréfásan mondani szokták, vagyis gyalog.

Sokáig nem találkozott emberrel, de végül az egyik úton szembejött vele egy szakállas férfiú, kígyófejes sétapálcával a kezében. Megörült neki a gróf, kérdezte:
- Meg tudná mondani, kedves Uram, hogy hová vezet ez az út?

- Nem tudom, mert egyetlen útról sem tudjuk ezt, mindig az út titka ? válaszolta az úriember.

A gróf elmosolyodott:
- No, akkor, ha megengedi, másképpen kérdezem. Eljuthatok-e ezen az úton a legközelebbi faluig?

A szakállas ember kissé megrovóan nézett a grófra, és kioktatta:
- Egyetlen útról sem tudhatjuk, hogy meddig mehetünk el rajta.

A gróf elnevette magát, majd így szólt:
- Rendben, akkor megint kérdést váltok. Tudja-e az úr, hogy miként nevezik azt a falut, ami ennek az útnak a végén terül el?

Az ember megpörgette a levegőben a kígyófejes sétapálcát, úgy válaszolt:
- Azt, hogy most miként nevezik, nem tudom, de amikor onnan elindultam, egy órával ezelőtt, akkor Gyerekeskerekeskútfalvának hívták.

- Hát akkor köszönöm! ? emelte meg a kalapját a gróf búcsúzóul. A szakállas ember is biccentett egyet.

A gróf magában nevette a furcsa embert. Szentül hitte, hogy hamarosan beér Gyerekeskerekeskútfalvára. Hamarosan azonban katonák állták el az útját, rákiáltottak:
- Kicsoda az úr és hová igyekszik?!

- Gróf Pöckömpackay Károly vagyok, Gyerekeskerekeskútfalvára igyekszem - válaszolta a gróf megdöbbenten.

- Nem mehet tovább! Az a falu nincs többé. Az ellenség felégette. Ez a leány
Fontolgató János úr, a bölcselő leánya. Megkérhetjük a gróf urat, hogy vegye oltalmába, és igyekezzenek visszafelé az úton. Ez a hely nem biztonságos!

- Ha a kisasszony megbízik bennem, nagy megtiszteltetés volna számomra, hogy segítségére lehetek - hajolt meg a gróf a gyönyörű leány előtt.

- Köszönöm, gróf úr! ? mondta a leány. Nagyon aggódom apám miatt. Ezen az úton indult el nemrégen szokásos tűnődő sétaútjára. Valami történhetett vele! Minden út rejtélyekkel teli, minden úton útonállóvá válhat az idő..

- Ó, kedves Kisasszony! Azt hiszem, hogy találkoztam az édesapjával - mondta a gróf, akinek felkeltette a figyelmét az, amit a leány az utakról mondott. Nem az Ön édesapja az a szakállas úr, aki kígyófejes sétapálcát vitt magával?

- Igen, Ő az! - kiáltott fel a leány. Fontolgató Éva vagyok. Siessünk! Ha bajba jutott, mentsük meg!

A gróf csőre töltötte a puskáját. Gyors léptekkel mentek visszafelé az úton. Egy kidőlt fatörzsön megpillantották a bölcselőt. Füzetébe jegyezgetett valamit. Mellette egy ember feküdt a földön.

- Igaza volt, kedves uram, az utakról - mondta a gróf. No meg Gyerekeskerekeskútfalva sincsen többé. Felégette az ellenség. Ám az Ön leánya itt van, mellettem, megmenekült. Ki ez a földön heverő ember?

A bölcselő kissé megvetően mutatott az ájult emberre:
- Ez egy tudatlan, rosszindulatú fickó. Elém ugrott a kérdéssel: pénzt vagy életet? Én elkezdtem neki magyarázni, hogy fogas kérdés ez: ha már nem él, akkor minek neki a pénz? Ám nem hallgatott rám. Pisztolyt rántott. Erre fejbe vágtam a kígyófejű botommal. Elalélt, de úgy, hogy még most alélt.

A gróf a kulacsából vizet öntött a gazfickóra, aki erre feltápászkodott, bambán körülnézett, felállt, majd pedig rémülten elfutott.

A gróf kedves szavakkal meghívta kastélyába a bölcselőt és leányát, vendégségbe. No, az út sokáig tartott volna gyalog, de a sors nemsokára útjukhoz sodort egy parasztot, lovas szekérrel. Két ló húzta a szekeret. A paraszt sokfelé járt már, ismerte a grófot is, aki így szólt hozzá:
- Tartsd a markod, itt van négy ló, meg két szekér ára, egyébként a szekeret itt hagyjuk neked! Nehogy elidd a pénzt a kétszeres ár örömére valamelyik kocsmában. Ha pedig mifelénk jársz ismét, ezt a két lovat is visszakapod, ingyen!

Megörült a paraszt. Nagyot kurjantott. Ekkor előjött a fia, aki a bokrok között a kisdolgát végezte. Mondta neki a paraszt:
- Gyere, Jancsi, húzzuk haza ezt a szekeret!

A gróf százszor jobban érezte magát saját kastélyában, amióta ott voltak a vendégek. A bölcselő egész nap a kastély könyvtárát bújta, még a reggelit, ebédet, vacsorát is ott tálalták fel neki. Fontolgató Éva és a gróf be-belátogattak hozzá beszélgetni, vitatkozni. Egy idő után a gróf beleszeretett a leányba és megkérte a bölcselőtől leánya kezét, persze, utóbbiba előzetesen a leány már beleegyezett.

A bölcselő azonban összehúzta a szemöldökét:
- Kedves gróf uram, én bele is egyezhetem, de tudnia kell: a házasság is olyan út, amiről nem tudni mi lesz az elején, közepén, vagy a végén!

A gróf nevetett:
- Tudni nem tudjuk, de tenni tehetünk azért, hogy az elején is, közepén is, meg a végén is boldogság legyen! Igaz-e, Éva?

A leány elpirult, örömtől fénylő szemei helyeselték a gróf szavait.

Ezúttal a grófnak és a bölcselő leányának lett igaza. Utóbbit a bölcselő sem bánta, évek múlva, amikor szeretettel átölelte unokáit, magyarázta is nekik:
- Senkinek sem lehet mindig igaza, és ez talán nem is baj. Azt, aki sohasem téved, kevesen szeretik. Még az is lehet, hogy végül elhiszi saját tévedhetetlenségét, - pedig az a legnagyobb tévedés a világon!

(2011)